Moszkvában tüntetnek Putyin háborús izmozása ellen, rendőrök viszik el a tüntetőket. Egy jóval nagyobb tömeg (Békemenetnek nehéz lenne nevezni) biztosítja az ország vezetőjét arról, hogy a közvélemény mindenben támogatja. S ugyanígy Ukrajnában a különböző régiókban mindenki mellett és mindenki ellen zajlik demonstráció. Nyilván nem a számarányok döntik el, kinek van igaza. Majdan lesz valahogy.

Magyarként nézve zavaróan bonyolultnak látszik a kérdés. Úgy élnek oroszok Ukrajnában, mint Romániában magyarok. Ezer évre visszamenően, szent nevekkel és véráztatta rögökkel, Putyin csak őket nézi, ha beavatkozik. Régi mániám, tankkal végighajtani… Nem kérdéses, hogy nekünk is fáj a világháborúkat lezáró békekötések után kialakult helyzet (és az oroszokkal is épp most bútoroztunk össze egy atomerőmű közös felépítése céljából). De viszont ellenben ’56 és ’68 emléke nem olyan fakult, hogy feledhetnénk a Szovjetunió birodalmi politikáját, amelynek folytatása a Putyin (elvtárs) úr jelenlegi nagyhatalmi viselkedése, az ukrán nép szabadságvágyának (oligarcha-váltásának) megtiprása. A Kelet és Nyugat között kompozó országoknak nem mindegy, hol a választóvonal.

Ha meg szétesne darabjaira ez az Ukrajnának nevezett mesterséges állam, akkor nekünk is leeshetne egy történelmi jogon idetartozó Kárpátalja Munkácsostul, Vereckéstül. Tizenkét százalék magyarsággal, s egyből lenne nekünk is egy milliós ruszin/ukrán kisebbségünk. (Nagyon hazafias gondolkodású hozzászólók kíméljenek!)

Még határos a területtel Románia, Szlovákia és Lengyelország. Ha tovább fantáziálunk hagymázosan, azért csak népszavazással döntene Kárpátalja (mint a Krím jelenlegi lakosai), amennyiben akadna olyan hülye, aki lemond erről a területről. És akkor mi szólna Magyarország mellett? Hacsak nem a rezsicsökkentés meg a Dankó Rádió.

A világpolitikai elemzések arról szólnak, hogy a keleties, despotikus, tekintélyuralmi berendezkedés vívja évszázados harcát a nyugati típusú polgári demokratikus értékrenddel, és ez váltakozó szerencsével még ki fog tartani pár nemzedéken át. Mert nem bizonyított, hogy az évezredeken át működött szisztéma leváltható az emberek fejében. Az egyszerűsített magyarázat: a bolygó fogyatkozó erőforrásaiért folyik gazdasági háború mindenféle ideológiai cukormázba csomagolva, hogy a lúzerek hazafias lelkesedéssel önként menjenek a csatatérre. (Lásd első és második világháború.) És nem mellékesen: egy eszkalálódó szembenállás meglódítaná ismét a fegyverkezési versenyt, s ez jótékonyan kihúzná a globális gazdaságot a válságból.

Új elem a háborúban, hogy minden eseményről perceken belül nézhető egy okostelefonnal készített kicsi videó vagy fénykép. Élő közvetítés a frontról. A romániai forradalomhoz képest akkora a fejlődés, hogy mindkét oldalnak rendelkezésre állnak a nyilvánosság csatornái. És egyformán farmerbe öltözött fiatalok, páncélba burkolózó militáns fegyveresek, keresztet magasra emelő pópák – ember legyen a talpán, aki kapásból elrendezi fejben, hogy itt éppen kik a csúnya nacionalisták, imperialisták, szélsőségesek, zsoldosok.

Pattanásig feszült a helyzet, írják a jelenlévők: a képen felfegyverzett katona, babakocsis kismama, szaladgáló gyerekek. Az orosz katonák azzal fenyegetik az ukrán katonákat, hogy lábon lövik őket, ha nem takarodnak el a megadott időpontig. Ilyen háború még nem volt. Senki nem akar verekedni, és csak arra vár, hogy a másik elkezdje.

Közben-közben egy nép csupáncsak szabadságban, korrupt vezetők nélkül, mindenféle nagyhatalmi ütközések mellőzésével szeretne élni, demokratikusan választani a népet szolgáló tisztakezű politikusok közül. Reménytelenül nincsenek egyedül.