Semmi különleges nincs abban, ami éppen Észak-Koreában történik, az új Kedves Vezér tisztogatást végez a hatalom csúcsain. Az apuci kedvenceinek tekinthető öt magas rangú vezéregyéniségből négy már nincs az élők sorában, ebben az iparágban ez a normál kockázatnak és üzemi balesetnek tekinthető. Az új seprő jobban teljesít. Gyorsan ítélő bíróság elé állítják a vádlottakat, a vád általában az, hogy lepaktáltak az ellenséggel, összeesküvést szőttek a vezér ellen, illetve a nyugati életforma hatása alá kerültek. És egy-két napon belül a halálos ítéletet is végrehajtják. Nem úgy, mint a liberális demokráciákban, ahol éveket eltökölnek a bíróságok, ameddig egy ítélet megszületik. A show-biznisz szabályai eltérőek, míg a cél ugyanaz, az igazságszolgáltatás propagandisztikus felhasználása.

Milovan Gyilasz munkássága feltárta, hogy a kommunista (és bármilyen színű) politikai elitek ugyanúgy működnek, mint a társadalmi fejlődés korábbi fokozataiban az uralkodó osztályok: előjogokat fabrikálnak maguknak, elfoglalják a vezető állásokat, és átjátsszák a hatalmat saját leszármazottaiknak. Ennek a disznóságnak vannak nyilvánvalóan világosabb és sötétebb árnyalatai, mondjuk Alexander Dubčektől Ceauşescuig, hogy ne menjünk túl messzire sem térben, sem időben.

Sztálin például hasonlóképpen egyedül maradt a hatalom csúcsán, mint Kim Dzsongun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság harmadik generációs vezetője. Kiirtott mindenkit, aki veszélyt jelenthetett a hatalmára, és az elindult bizalmatlansági folyamatoknak se vége se hossza, paranoiája odáig fejlődött, hogy betegsége idején orvost sem engedett a maga közelébe, s egyik legbensőbb bizalmasa, Lavrentyíj Berija volt kénytelen őt eltenni láb alól, az utódlás reményében (utóbbiban nem járt sikerrel).

Vannak olyan vélemények is, amelyek szerint, ha valaki egyedül van a csúcson, akkor a fenyegető ellenfelek kiirtásának gyakorlata nem paranoia, hanem az egyetlen lehetséges túlélő magatartás. Ott sem csupa szórakozás az élet.

Borzasztó nehéz feladat lehet egyedül helytállni az összes döntési helyzetben! Mert, ugye, az nehezen hihető, hogy az emberek milliói annyira szeretnek engem, a vezért, amennyire ezt a békemenetes lelkesedésükben kimutatják. És egy elszigetelődött, szomszédjaival is ellenséges országot nem egyszerű demagógiával és erőszakkal külön úton tartani.

Az irányítási szisztémában a legbensőbb kör (négy-öt ember) esetében a kiválasztás egyetlen szempontja a hűség. De ha egy is van köztük, aki inkább kihasználná a helyzeti előnyt, hogy ő maga tegye saját fejére a koronaékszert, akkor rövid lesz az uralkodás! Éppen ezért fönn kell tartani az állandó harci láz, és a háborús helyzet gyanakvó bizalmatlanságát, amelyben bármikor ki lehet hullani a vezér kegyéből, és a nagy magasságból alázuhanás mindig végzetes.

Nem csak egy ember hullik ilyenkor, hanem hivatalnokok százai, a hűbéres rendszer a hierarchia alsóbb szintjeit is behálózza, és ha fönt az árulás, az összeesküvés, az ellenséggel paktálás a bizonyított tény, akkor – bizony – ez lefelé továbbsugárzik.

És ha a bizalmatlanság még jobban fölerősödik a rendszerben, akkor elindult a visszaszámlálás.