Közúti kocsikázás közben kaptam a szívenütő hírt, hogy január elsejétől bérces, autópálya-hiányos, ám annál rátartibb hazánkban, ebben az euro-balkáni élményfürdőben tilos az autóstop. Egészen póriasan, aki megáll és felvesz egy útszélén álldogáló utasjelöltet, az nagy bírságnak teszi ki magát. Gondolom – a jogosítvány bevonásáig elmenően. Ha az illető visszaeső lenne, úgy szégyenpadra vonják vagy deresre – a területileg illetékes közlekedés- és erkölcsrendészeti hatóságnak mikor mi áll rendelkezésére –, a gazdagabb régiókban pedig uniós pénzből pályázással (a legszigorúbb versenyfeltételek között, nyilvános árveréssel egybekötve) kalodákat is építenek a történelmi főterek közepére, például Kolozsvárott a Korvin Mátyás lovasszobrával szemközt, Marosvásárhelyen Árva Jankó ugyancsak paripás szoborművével átellenben.

A mélyebb, pszichológiailag mindenképpen indokolt megszégyenítés értelme, hogy lám, a hősi középkorban, amikor a nagy vajdák a török-tatár- fránya nímöt vagy Habsburg mundérban öltözött magyarisztáni elnyomók ellen küzdöttek, senkinek eszébe sem jutott volna, hogy a hadak verte utak mentén álldogáló, csatába igyekvő vagy onnan futva menekülő páncélos vitézeket, gyalogkatonákat, hivatásos hullarablókat felvegye, bárhogyan kéredzkedtek volna a huszárok mögé a nyergbe. Azokban a daliás időkben ismeretlen volt a lóstop.

Töröm a fejemet, mi indokolhatja ezt a nagy, az európai gyakorlattal szembemenő, ifjúságellenes döntést. Hiszen az ötvenes évektől – a túlmotorizált Amerikában a negyvenes évektől (vö. Jack Kerouac) – a beat nemzedék legjobbjai, az ifjúság tömegesen így utazta be Európát és a többi földrészt, látott régi és új világot, ismerkedett, barátságot kötött, tanult, szélesítette látókörét.

Tudom, a mai nyugat-európai államfők, Angela Merkel vagy François Holland tizenévesen eképpen bolyongott a vén földrész műemlékei és ifjúsági táborai, sereglései között. Gondolom a honiak pedig hasonlóképpen, talán Ponta mester ökrösszekéren, mert Nicolae Grigorescu festményeiről ez tűnt a leghagyományosabb szociál-liberális járműnek.

Az erkölcsnemesítő, -csőszködő irályt semmiképpen sem tagadhatjuk meg ettől az intézkedéstől. Városi legendák szólnak az autóstopok áldozatairól, de azt gondolom, mai törvényhozóinknak a legkevésbé sem a kiszínezett rémtörténetek jártak országban gondolkodó, felelős eszükben, hanem egészen más megfontolás.

Akadhatott a pénzügyminisztériumban egy unatkozó zseni, egy alulfoglalkoztatott finánclelkű csinovnyik, aki papíron kiszámította, hogy ha naponta az országban csak száz helységből másik száz helységbe mondjuk ezer ember stopol ezer gépkocsit, teherautót, és a fuvarért csupán tizenöt lejt fizet adómentesen, áfátlanul, akkor az már naponta 15 ezer lej kiesést jelent az ország bugyellárisának, ami éves szinten félmilliót meghaladó illetéktelen jövedelem. S ha a számadatokat megnöveljük a valóság becsült értékéig, akkor azzal egyenes arányban nőnek az elillanó pénzek.

Az intézkedést könnyed szívvel lehet az IMF-re hárítani, miszerint ők kérték az autóstop eltiltását, elősegítve a még dolgozók és iskolába járók munkahelyi és iskolai késését, hiszen a vonatok száma is csökkent az új menetrend szerint, az állati vontatású járműveknek tilos már a megyei utakon is poroszkálniuk, s akkor mi más marad, mint a zsúfolt és lepukkant buszok, valamint az Apostolok lova, ami nagyon is illik ehhez a mélyen vallásos és babonás gyalognéphez.

Hiszen például egyetlen kormány sem merné megnyírbálni az ortodox pópatársadalom jósló, átokmondó, varázsló, babonás hiedelmeket és középkori sötétséget hintő, ártó-rontó boszorkánykodásból származó hasznát, pedig ebből – ugyancsak unatkozó és ateista közgazdászok kiszámították –, hogy 600 millió eurónyi jövedelem származna, amiből több tíz mérföld autópályára telne. De mi haszna, ha a gyalogos, akinek nem áll rendelkezésére négy kerék, amint valahová siet, nem utazhat olcsóbban, mert a törvényhozók sem szokták fölvenni a választópolgárokat, csak jogdíjukat.

Szavazataikra persze számítanak. Ezután bizonyosan kevesebbre...