Nyolcvanöt éves a román közszolgálati rádió. Az esemény viszonylag szerény publicitást kapott a hazai sajtóban. Az intézmény maga sem az ünneplésre, hanem a megújulásra, az eddiginél dinamikusabb, hallgató-barát, a megváltozott média-fogyasztási szokásokhoz jobban igazodó műsorszerkezet létrehozására helyezte a hangsúlyt. S jól van ez így. A média ne saját magát ünnepelje, hanem tájékoztasson, tegye a dolgát.

Mindazonáltal az évforduló alkalmat ad arra, hogy a romániai rádiózásról, a közszolgálati média szerepéről értekezzünk. 1928-ban Dragomir Hurmuzescu mérnök minden bizonnyal amolyan szent őrült, megszállott lehetett, mert rajta kívül senki nem hitt abban, hogy Romániában – Európában negyedik országként – megszólalhat a rádió. (Gyorsan tegyük hozzá, némi obligát büszkeséggel, hogy ekkor a Magyar Rádió már három éve működött). A szenvedélyes rádióépítő és rádiófizikus, Hurmuzescu intézményvezetőnek sem volt utolsó. Még a november elsejei indító adás előtt 8000 előfizetőt sikerült meggyőznie arról, hogy áldozzanak a még nem is létező rádióműsorért.

Az éter hullámain száguldó információ hamarosan karriert futott be. 1938-ra – tehát mindössze tíz év alatt – a rádiónak már 380 ezer előfizetője volt, ám a műsorok tényleges hallgatóinak a száma ennek a többszörösére rúgott, hiszen egy készüléket egy egész család hallgatott. Sőt a korabeli dokumentumok olyan eseteket is feljegyeztek, hogy egy falusi művelődési házban ötven-hatvan ember gyűlt össze egy-egy izgalmas sporteseményt, koncertet vagy színházi bemutatót meghallgatni. A rádió tehát Romániában is a legbefolyásosabb médiává lett, ha arra gondolunk, hogy a kor legjelentősebb újságja, az Universul 80 ezer példányban jelent meg.

A rádió kommunikációs lehetőségeire hamar felfigyelt a politika is. A miniszterelnökök közül Nicolae Iorga és Gheorghe Tătărescu rendszeresen tartottak rádióbeszédeket, nem egyszer tudatosan manipulációs eszközként használva azt. (A hagyományt azóta is ápolják egyes miniszterelnökök.)

A román rádió azonban akkor írt először igazi történelmet, amikor 1944. augusztus 23-án bejelentette Románia kiugrását Németország szövetségeseinek táborából és csatlakozását az antifasiszta fronthoz. Visszaemlékezések szerint Mihály király annyira izgatott volt, hogy beszédét többször kellett rögzíteni ahhoz, hogy hangjának remegését a hallgatók ne érzékeljék.

A visszaemlékező nem kerülheti meg azt a tényt sem, hogy a múlt század 50-es, 60-as éveiben a rádió igenis a kommunista propaganda talán leghatékonyabb eszközévé vált. Politikai komisszárok, az osztályharc éber titánjai lepték el a rádió szerkesztőségeit, és minden apró részletre ügyelve torzították hamisra, élesre, sok esetben egyenesen „halálosra” az elhangzó mondatokat.

A televízió megjelenésével a rádió befolyása visszaszorult, ez azonban nagyobb szabadságot is jelentett a számára, hiszen már nem „élvezte” a politikum megkülönböztetett figyelmét. Ennek a fejleménynek is köszönhetően a közszolgálati rádiónál felnőhetett egy szakmailag színvonalas és hiteles műsorokat készítő szerkesztőgárda.

Ma erre a csapatra hárul az a felelősség, hogy a kommunikációs háborúk és kifinomult manipulációs technikák korában megőrizze a rádió kiegyensúlyozottságát, szavahihetőségét, közben nem mondva le a kulturális értékek közvetítéséről sem.

1945. május 2-tól a román rádió magyar nyelvű műsorokat is sugároz. Kezdetben csak Bukarestből, majd a területi stúdiók révén Erdély jelentősebb városaiból is. (Kivétel, az 1985-89-es időszak, amikor Nicolae Ceauşescu utasítására a területi stúdiók kisebbségi műsorait megszüntették.)

Itt jegyzendő meg, hogy ma a magyar mellett még tizennégy kisebbségi nyelven sugároz a közszolgálati rádió. Részben szervezési, részben viszont politikai döntés kérdése az, hogy a kisebbségi szerkesztőségek egyetlen csatornába szerveződve, az ország egész területén fogható frekvenciákon szolgáltassanak műsort, s ne szétszórtan, olykor egymás műsorait kioltva jussanak el a hallgatókhoz.

Minden bizonnyal pénzigényes műszaki feladat lenne a rádió vételi minőségének javítása is, azonban az előfizető polgárok – beleértve a kisebbségieket is – joggal várják el a minőségi, pártatlan és hiteles tájékoztatást.