Nem fárasztanám az olvasót saját történettel, kicsiny porszemek vagyunk egy hatalmi gépezet alsó szintjén, de minden bizonnyal vannak itten mélyebb összefüggések, nagyobb távlatok, komolyabb áramlatok, amelyek árulkodnak a működésről, és előrevetítik a jövőt.

Végigcsörömpölte a magyar sajtót, hogy Orbán Viktor személyesen adta át a selyemzsinórt, kötötte fel az útilaput, mutatta meg a kijáratot öt választókerületi Fidesz megbízottnak, mondván, hogy jobban kell dolgozni, a lazsálást nem tűrik el ebben a pártban, és különben is kormányzásból nyerni, ez még sosem sikerült a Fidesznek, hiába jók a közvélemény-kutatások eredményei, nem lehet hátradőlni, még többet kell dolgozni. Aztán önnön maga vadkacsának minősítette a felvetést, de elkezdtek búcsúzni a lejárt emberek.

Mindez szépen beleillik a munka-központú társadalomról kialakított képbe, a macsó miniszterelnök tettrekész határozottságába, s amíg nem tudtunk neveket, addig találgattuk, hogy melyik botrányhős, lejáratódott, már vállalhatatlan figurától válik meg a párt, s cseréli alkalmasabbra a választási hajrá előtt az emberi tényezőt.

Ehhez képest kaptunk öt olyan nevet, akinek a kilétét szinte nyomozni kellett, annyira szürkék voltak az elmúltnégyévben, csupáncsak szavazatukat és nevüket adták a parlamenti szavazógép működéséhez, ahogy szokták mondani, olyan simán megszavaztak mindent, hogy egy idomított majom is ülhetett volna a helyükön. S még meglepőbb volt az indokolás: ezek a választókörzeti emberek azért kell eltűnjenek, mert nem szállították a megfelelő számú aláírást a kormány rezsicsökkentő intézkedéseinek lakossági támogatása idején.

Hát akkor innen üzenem a következőket. A sajtó és néhány tévéműsor időnként szóvá teszi, hogy Orbán Viktortól olyanok is kapnak köszönő levelet (a fentírt támogatás köszöneteként), akik már régen elköltöztek az élők sorából, külföldön voltak a kampány idején, illetve egyéb okokból alá sem írhatták az íveket. Hát akkor közlöm, eddig eszembe nem jutott még dühöngeni sem, én is kaptam a miniszterelnök úrtól köszönő levelet, miután többszöri rábeszélés és agitáció nyomán sem voltam hajlandó aláírni az ívet, mivel nem értek egyet a metódussal, és különösen nem értékelem demokratikus eszköznek a miniszterelnök és a nép levelező tagozatos kommunikációját.

Bizonyos vagyok abban, hogy valaki alákaparta a nevemet (lakcímet kellett még megadni), akinek kötelezettsége volt iksz számú támogató aláírást szállítani. Ebben a választókörzetben jól teljesített a csapat, még ha nem is tenné senki tűzbe a kezét a szállított támogatások mértékét tekintve. S azokat menesztették, akik – vélhetőleg – a támogatás valódi mértékével számoltak el.

Lesznek még itt meglepetések.