Nemzeti ünnepeink – a magyar nép kegyelmi pillanatai – közül kétségtelenül az augusztusi emlékeztet a legmeghatározóbb történelmi fordulatra: az államalapítással kezdődött beilleszkedésünk a keresztény világba, Európába. Eszünkbe juthat akár a mózesi, akár a damaszkuszi paradigma (Saul – Pál, Vajk – István), de az igazi párhuzam kevés, ilyen határozott, ennyire hatékony váltás ritkán történik. Különösen egyetlen lángelme megvilágosodásából és – ma azt mondanánk – politikai akaratából.

Persze ismerjük a történelmi tényeket, a feleség Gizella és Szilveszter pápa szerepét; de az uralkodó, Szent István volt az, aki céltudatosan megvalósította történelmi álmát/tervét: a magyar nemzet megtérítését, a magyar állam jogi és politikai kereteinek nyugati jellegű megszervezését, azok megerősítését.

Előtte alig egy jó évszázaddal a meghatározó esemény a honfoglalás volt, amikor az Etelközből a Vereckei hágón a Kárpátok medencéjébe érkezett törzsek megtelepedtek az Alföldön és a Dunántúlon meg a Maros környékén. Utána – történelmileg viszonylag rövid idő alatt – a jelentős mértékben még nomád pásztornép, más földműves népekkel keveredve, földművelővé lett, megállapodott a térségben.

Olvasom, hogy Orbán Viktor a nemzeti ünnep alkalmából Székesfehérváron méltatta Szent István történelmi alakját: Idézett az Intelmeiből, és legnagyobb erénynek a szerénységet hangsúlyozta. „Kifejtette, hogy István nem csak jó vezető és jó apa, hanem jó ember volt. Intelmei nem csak fiához, hanem mindenkihez szólnak.”

Valóban így van, és ha már az Intelmekről van szó, asszociálhatunk akár Marcus Aureliusra, aki arra intette önmagát és a hatalom mindenkori birtokosait, hogy „el ne császárosodjanak” – ezt a jótanácsot mai miniszterelnökök is megfogadhatnák.

István egyébként nem csak jó ember volt, hanem úgynevezett integratív személyiség is – vagyis nem megosztó nagyság, nem árokásó, hanem árkot temető hajlamú ember. De ne folytassuk ezt a gondolatmenetet, ne kedvetlenedjünk el.

Gondoljunk például a „szabadságharcos”, Európa-ellenes kormányfővel szemben a magyar köztársasági elnökre, legfőképpen visszafogott viselkedésére, szerénységére. Képzeljük el, ha még ráadásul ott is egy „játékos”, intrikus, politikai ellenfeleit terrorizáló államelnököt termelt volna ki a korrupt rendszer. Áder János ünnepi beszédében a híres JFK-mondást idézte („Ne azt kérdezd, hogy mit tett érted az ország, hanem azt, hogy te mit tettél az országért.), kis jóindulattal egy-két finom distinkciót, rejtettebb utalást is felfedezhetünk tartásos szövegében.

Az államfő kitüntetéseket is osztott a nemzeti ünnep alkalmából, és a legszívdobogtatóbb számomra, sokunk számára az, hogy az egyik legmagasabb állami elismerést, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét a mi Dávid Gyulánk vehette át.

Igaz, hogy különben a kitüntetettek – a miniszterelnök javaslatára – kizárólag a jelenlegi hatalomhoz hű személyiségek közül kerültek ki, és énekesek meg sportolók uralják a névsort (el is kezdődött a nemes rivalizálás, hogy kik vannak többen és miért), némi gyanúra adhat okot, hogy idén még egyetlen nemzeti trafikos sem kapott, de jövőre rendbe jön ez is bizonyára.

Úgy látszik, sohasem úszható meg, hogy az ünnepek, az évfordulók alkalmát ne használják fel kampánycélokra, mondjuk úgy: kampánymondanivaló megfogalmazására. Ez ellen védekezni úgyszólván nem is lehet, egy antologikus válasz azonban jelezheti az utat.

Székesfehérváron, Szent István szarkofágjának megkoszorúzásakor sok áhítatos ember köszöntötte a miniszterelnököt. A Népszabadság beszámolójában olvassuk: „A kormányfő lendületes léptekkel közelített, ám amikor a szimpatizánsai közelébe ért, lelassított. – Jó napot, Orbán Viktor vagyok! – nyújtott kezet egy férfinak, aki erre mérhetetlen zavarba jött. – Jó napot – hebegte, és csak annyit tudott még kinyögni. – Mi is magyarok vagyunk! – Nagyon helyes – biccentett elégedetten a kormányfő, és már lépett is tovább.”

Nem tudom, mennyire biccentene elégedetten, de ugyanezt mondanánk neki: azért mi is magyarok vagyunk! S nagyon nem esik jól, például, ha fickósan lehazaárulóznak, ha nem nagyon, nagyon nem helyeseljük a Orbán Viktornak a szentistvánival ellentétes megosztó politikáját. És nem esik jól az sem, hogy Magyarországon – a hatalmon levő jobboldal hibájából is – intolerancia, nácizmus, idegengyűlölet nyilvánulhat meg mind gyakrabban és mind szélesebb körben. Ez is nagyon messzire esik Szent István nemes gondolkodásától.

A legriasztóbb ebben az összefüggésben egy egykori, a kezdeti eszmékhez hű harcostárs, egy kulturált, racionális politikus, Fodor Gábor véleménye, amelyet itthon, Erdélyben is mindenkinek el kell olvasnia – politikusoknak és véleményformálóknak egyaránt, hogy lássuk az őrült veszély mértékét. Fodor Gábor egy olyan szándékra hívja fel a figyelmet, amely véleményem szerint megdöbbentően ellentétes a szentistváni gondolattal: „Orbán Viktor Tusnádfürdőn elindította a 2014-es választási kampányt. Azt is elmondta, mi lesz a választások tétje. Csak éppen az ellenzéki oldalról nem vette észre senki. A miniszterelnök az Európai Unió elhagyására készül. Mint azon kevesek egyike, akik személyesen is elég jól ismerik Orbán Viktort, értik a gondolkodását, és tudnak olvasni a mondataiban, egészen biztos vagyok ebben.”

Hogy a jelenlegi hatalom Koppány-kultuszáról ne is beszéljünk, sok vonatkozásban egyszerűen borzalmas. (Ezért is várom nagy érdeklődéssel az orbáni rendszer kultúrkampfja és -damfja által számkivetett Alföldi Róbert új István, a király rockopera-rendezését, amelynek középpontjában, úgy hallani, a „nép” áll. Különösen érdekelne róla a szerzőpáros, Szörényi Levente és Bródy János véleménye.)

Az ünneplés természetesen folyik nálunk is. Ami nekem nagyon nem tetszik: az ötvözése, néhol, a vásári ünnepek piknikhangulatával. A gulyásfőző verseny mondjuk még idézhet valamit azoknak a régi, honfoglalás utáni időknek a modernizáló, újító szelleméből, de a „szórakoztató versenyek”, minden emelkedett nemzeti szellemiségükkel együtt, talán megmaradhatnának a falunapok kedves helyi regisztereiben. Habár, igaz, egy vidéki krónikában egyenesen azt olvassuk, hogy egy fontos településen államalapító királyunk ünnepe „falunappá avanzsált”. Szerény királyunk, a jó ember bizonyára nagy megtiszteltetésnek venné ezt az előlépést.