Elöl ülnek a masiniszták, ők igazítják a gőzöst, tudatában vannak fontosságuknak. A vonat vadregények között kanyarog, benne kézen fogva ülnek románok és magyarok. Néha elengedik a kezet, és egymás nyakát szorítják. Olykor a masiniszták is összekapnak, bakalódásuk különös bája, hogy kancsalságuk miatt a gőzök igazítása közben nem tudják egymásról, merre néznek. Ezek tények: a valóság első szintje.

Utána jönnek a kommentárok. Egyetértek azokkal is, akik szerint nem lehet elmenni a hetvenkedő nacionapopopulisták nagyotmondásai és egyéb fennkölt ostobaságai mellett (még hogy konfliktusok árán! még hogy önkéntes tűzfészekoltás!), de egyetértek azokkal is, akik – mint legutóbb Gál Mária kolléga – bojkottra szólítanák fel a sajtót az ilyen nyári agymenések teljes negligálása végett.

Játszom itt a bölcs rabbit, nézhetnének rám szemrehányóan, de ne siessenek, kérem, mert van az egészre egy harmadik megoldás, harmadik út is.

Mégpedig a legegyszerűbb: nevetségessé tenni ezeket a buta, képletesen és nem ritkán szó szerint is megittasult nemzeti bicskásokat. (Minél jobban kilóg szenvelgő küldetéstudatuk alól az érdek lólába, annál könnyebb a dolgunk. S ha a bicskásokat a humor fegyverével elintéztük, szelíden elővehetjük a csicskásokat is.) Tulajdonképpen nevetségesek ők maguktól, csak meg kell mutatni szánalmas meztelenségüket, ahogy az exhibicionisták ellen is a legjobb fegyver az, ha magamutogatásuk kiszemelt áldozatainál akad egy jó kézi nagyító, amelyet oda lehet tartani az exponált szerv elé, jelezve nincs azon mit mutogatni... Vagy fel lehet tárni korrespondenciákat, összefüggéseket és hasonlóságokat – nekem például a Nemzeti Dohányboltokról nem csak orwelli dolgok, hanem Funar mester nemzetiszín játszóterei, kukái is eszembe jutnak...

Ez a régi gondolatom mindig felerősödik, valahányszor a legjobb román élclapot olvasom. Caţavencuék pártállás és részrehajlás nélkül kíméletlenek az egész politikai spektrummal, bár a legmaróbbak kétségtelenül a gyagyalíderrel szemben.

Xenofóbok címmel, a Styeppék háborúja felcím alatt (románul a Războiul stepelor szójáték a Războiul stelelor, a Csillagok háborúja címre) legutóbbi számában a Caţavencii párhuzamosan közli a „magyar szélsőséges” és a „román populista” naplóbejegyzéseit a nyári egyetemek forró napjaiból.

VONA GÁBOR

2013. augusztus 11. – Nem értem, miért heveskedik annyira a román kormány. Az egyetlen ok, amiért a Hargitára jöttem: saját szememmel látni, hogy valóban rád se bagóznak-e, ha románul kéred a kenyeret. Kértem románul, és tényleg nem kaptam. Utána kértem magyarul, és úgy sem kaptam. Arra kell következtetnem, hogy nem diszkriminációról van szó, egyszerűen nincs kenyér a boltban.

2013. augusztus 12. – Rosszmájúnak tartom Băsescu úr megjegyzését, miszerint a magyar politikusok Romániába jönnek, és ott kényük-kedvük szerint lófrálnak. Kénytelenek vagyunk átjárni Románián, hogy eljussunk a bolgár vagy a görög tengerpartra. Mi sem vagyunk elragadtatva, de mit tegyünk? Panaszkodjunk, hogy nincsenek autópályák? Túlságosan románoknak tűnnénk...

2013. augusztus 13. – Már a szélsőségesség sem az igazi Hargitában és Kovásznában. Tegnap reggel két órát kellett sorba állnom, hogy felakasszak egy Avram Iancu rongybabát és meggyújtsak egy román zászlót. Két órát! És amikor egy percre elfordultam, hogy néhány szót váltsak valakivel, ellopták a benzinkannámat, egy bozgor pedig a kiáltványaimra rókázott. Utoljára jövök Romániába szart kavarni etnikai alapon, jövőre Lengyelországba vagy Szlovákiába megyek. Ott a szélsőségesek civilizáltak.

TRAIAN BĂSESCU

augusztus 10. – Idén nem hoztam magammal a kisebbik lányomat a nacionalista táborba. A múltkor szegénykémnek szenvednie kellett, miután a fiúk meghallva furcsa kiejtését és hibás román beszédét, magyarnak nézték. Szakadt meg a szívem látva, hogyan csüngették fejjel lefelé egy fáról, egy hatalmas tűz fölött, mikozben két jászvárosi xenofób egyetemista az üstöt készítette elő, hogy megfőzzék. Jó az, hogy nem maradtak a testén nyomok, de a néhány óra alatt, amíg tűzön volt, kicsöpögött belőle minden műanyag.

augusztus 11. – Kedves naplóm, lám, én is megjártam a székely kenyérrel. Tegnap bementem egy boltba Csíkszeredában, románul kértem egy üveg Johnnie Walkert, és az elárusítónő nem akart kenyeret adni, hanem leemelt a polcról és átnyújtott nekem egy Johnnie Walkert. Mi történt volna, kérdem én, ha magyarul kérem a Johnnie Walkert? Akkor sem adott volna kenyeret?

augusztus 13. – Ha már idejöttem a Székelyföldre, találkoztam Sabinával, a kisdiákkal, aki mindenkit megbotránkoztatott, amikor trikolór fejpánttal ment iskolába. Érett nacionalista fruskának tűnt. Már nem az a kislány, aki egész nap Avram Iancut ábrázoló babákkal játszott.

Próbáltam minél szöveghűbben lefordítani a Caţavencii pamfletjét. (A szerzőjét nem tűntették föl, de én az ellenállhatatlan humorú kis Simona Tachéra gyanakszom – apropó, hol van a mi női humorunk, a legszebbik nemhez tartozó humoristáink?) A filológiai teljesség kedvéért el kell mondanom, hogy a naplóbejegyzéseket a szónokló Vona Gábor képe illusztrálja. Aláírása: „Vona Gábor, aki fel van háborodva azon, hogy Erdély oláh megszállói nem engedik meg az itteni magyaroknak, hogy anyanyelven tanulják a revizionizmust, irredentizmust és idegengyűlöletet”.

A Jobbik vezére a beszédbuborékban a következőket mondja: „Hogy miért jöttem ide, Erdély szívébe? Hát mert Budapest központjában kiröhögne a nép, hogy kretén vagyok, és a gyerekek megdobálnának üres üvegekkel. És még volna egy kérésem. Ne mondják meg apukámnak, hogy milyen hülyeségeket csinálok, mert ő adott pénzt, hogy a nyári egyetemre menjek.”

... Persze humor ide vagy oda, éppen mindennel nem lehet viccelni. Az igazi nemzeti érzéssel. Az emberi méltósággal, önérzettel, önbecsüléssel. A jogainkkal. De például még azzal sem, hogy miközben a sajtó ilyesmivel foglalkozik, a román export a legutóbbi hónap alatt annyi valutát hozott be az országba, mint a Boc kormány az utolsó három éve alatt összesen (ez egyeseknek persze nem jó hír). Hát még azzal, hogy az idei legerősebb Vrancea fészkű földrengés után a szakemberek egyetérteni látszanak abban: még az idén egy pusztító nagy rengés is sújtani fogja Romániát, különösen a fővárost (ez egyeseknek persze jó hír)!