Gál Mária: Írástudók felelőssége

Napok óta felelőtlen magyar és román politikusok még felelőtlenebb nyilatkozataitól hangos a média. Akik ezt az ingyen cirkuszt kirobbantották, elérték, amit akartak – napokon át ők vezetik a híreket, a botránynak köszönhetően nevük s esetleg üzenetük olyanokhoz is eljut(hat), akikhez különben esélyük sem lenne. Aztán vagy hoz néhány szavazatot az egész, vagy nem, de ők megtették a tőlük telhetőt, felhívták magukra a potenciális választóközönség figyelmét.

Mert bizony a mai mediatizált világban nem üres frázis, hanem kőkemény igazság, hogy a negatív reklám is reklám, mindegy, hogy mit, csak beszéljenek rólunk. A politikai és közéleti szereplők pontosan tudják, hogy aki nincs jelen a médiában, az egyszerűen nincs. Nem véletlenül van Twitter oldala még a pápának is, nem véletlenül tart fenn weboldalt minden vezető politikus, nem hiába éhségsztrájkolnak, szednek szemetet, tüntetnek vagy mondanak hülyeségeket a perifériára szorultak (és persze nem csak ők), nem véletlenül szorítja ki menetrendszerűen az ellenzéket a közszolgálati médiából a posztkommunista országokban a hatalom (a lényeg nem, csak a mérték változik ilyen tekintetben kormányonként).

Lehet okos, szép, ügyes, csuda jó hazafi bárki, ha ezt nem tudja a világnak megmutatni. Szidják ugyan és utálják az újságírókat a közszereplők (tisztelet a kivételnek), de ők ugyanúgy nem léteznek nélkülünk, mint ahogy mi sem nélkülük. Mi is csépeljük őket – lehetőleg a túloldalon állókat –, de mégiscsak azzal kerülünk címlapra, „szakértőként” valamely nézett csatorna főműsor idejében sugárzott top műsorba, hogy az ő performanszukat ismertetjük, értékeljük. És persze ezzel növeli nézettséget, hallgatottságát, olvasottságát az adott média, mert a hírversenyben lemaradni legalább olyan súlyos következményekkel járhat, mint kimaradni a hírekből. Kölcsönös reklám ez, kölcsönös érdek.

Alapjáraton nem is lenne ezzel a kölcsönösséggel különösebb gond, ám amikor már a nyilvánosságnak káros, kimondottan veszélyes következményei lehetnek, nos, ilyenkor talán nem az olvasottság-nézettségnek kellene az elsődleges szempontnak lennie.

Azt hiszem, van egy határ, ahol már a mi, újságírók felelőssége is felmerül. Ha Vona Gábor szavait nem kürtöli világgá a teljes magyar és román média, ha nem ezen csámcsogunk napokon át, akkor az ifjú nemzetféltő eszmefuttatása ahhoz a néhány száz emberhez jutott volna el, aki kiment a helyszínre meghallgatni őt. Ha a jobbikos politikusok mindennapos rasszista, fasiszta, cigányozó, zsidózó kijelentései nem állandóan címlapon lennének – mégha elutasító megközelítésben is –, fertőző eszméik jóval kevesebb emberhez jutottak volna el. (Persze helyettesíthetném Vona és a Jobbik nevét a Vadim Tudoréval, Funaréval, a PRM-vel, vagy Le Pen-nel és az ő Nemzeti Frontjával, a görög Arany Hajnallal, az ukrán Svobodával stb., de söpörjön mindenki a maga portáján, fékezze meg a saját szélsőségeseit.)

Ha Tusványost nem várnánk csőre töltve minden évben, hogy hátha az idén is lesz egy kis balhé, hátha mond valami nagyot a nemzet miniszterelnöke, akkor egyből nem nemzetpolitikai jelentőségű fórum lenne, hanem egy jó kis nyári buli, ahol az esti koncertek között, ha épp valaki arra vágyik, akkor politikusok dumáját is meghallgathatja. Ebben a táborban a koncerteknek köszönhetően megfordul több tízezer ember, a politikai beszélgetéseken meg ott lézeng maximum száz, annak is jó része újságíró. Orbánt meghallgatják vagy ezerötszázan. Ahhoz, hogy az itt elhangzottakból botrány legyen, bizony kellünk mi is.

Természetesen nem akarok átesni a ló túlsó oldalára, s azt állítani, hogy egy miniszterelnök fellépéséről nem kell beszámolni, vagy egy államfő uszító szavait el kell engednünk a fülünk mellett. Nem. Csupán azt szeretném megfontolás tárgyává tenni, hogy ne üljünk fel a szélsőségnek, ne adjuk meg nekik azt, amire leginkább vágynak – a nagy nyilvánosságot. A Vonák, Vadimok stb. számára a legnagyobb büntetés az elhallgatás lenne. Nem akármilyen, hanem halálbüntetés – természetesen nem fizikai értelemben.

Kedves kollégák jobb és bal oldalon, magyarok és románok, de mindenekelőtt kedves kiadóink, tulajdonosaink! Bojkottra fel! 

Kimaradt?