Krebsz János: Úgy tűnik

Sokáig találgatott a sajtó és a politológusok, figyelve a kétharmados ámokfutást, amely úgy maradt a legnépszerűbb politikai erő egy cikluson át, hogy a minimális rezsicsökkentéstől eltekintve semmilyen (lakosságot érintő) pozitív intézkedést nem tudunk felemlíteni kormányzása idejéből, hogy vajon melyik ügy lesz a Fidesz Tocsik-botránya, amely kinyitja az emberek szemét, megfordítja a folyamatokat, leleplezi ezt az álságos népbutítást, amellyel elfödik a szabadrablást és a ránk szabadított új sötét feudalizmust.

Mert eleve a kétharmad kritikaként született, válaszreakció volt arra, hogy a más országokban oly eredményesen működő nyugati típusú demokrácia ezen a tájon bizony nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, a nagy pártok izomból ideológiai tereppé alakítják az országot, s választástól választásig húzódó kampánycsapatként működnek mindközönségesen szavazatmaximálási céllal. Majd a fülkeforradalom gyermekei most már alkotmányozó parlamenti többséggel magukra fazonírozták ezt a posztkádári világot békemenettel, pártsajtóval, oligarchákkal, cégtáblás kereszténységgel.

Jogállam és működő gazdaság lennének az alapjai egy stabil demokráciának, de a politikai elitünk ezek megteremtésében nem érdekelt. Ellenzékben nagyon jól lehet ezekkel kampányolni, de érdemi módon tenni a kisebbségek egyenlő jogaiért, a szabályozás átláthatóságáért sok áldozattal járna, s a választóközönség nem áll azon a színvonalon, hogy ilyen irányú erőfeszítéseket a választásokon jutalmazna. Hosszú távú elképzeléseknek esélyük sincs. Találkozott a politikai haszonszerzés a választói elvárásokkal.

Most úgy tűnik, legalább nekem, hogy belemászott a Fidesz abba a csapdába, amelyből nem fog a választásokig kimászni. A kezdetektől szól a szolidáris propaganda-mondat: senkit nem hagyunk az út szélén. Ez magyar fordítással azt jelenti, hogy a devizahiteleseken segíteni fog a kormány. Három éve így van, s eddig nem egy sikertörténet. Az előtörlesztés segített kimászni azoknak, akiknek amúgy se lett volna bajuk a visszafizetéssel, a pócsai adósfalu ott áll üresen, az árfolyamgát nem változtatott semmit, csak eltolta kicsit az időben a törlesztést. Ezermilliárdokról van szó, a kormánynak nincs pénze, éppen csak kikerültünk a túlzottdeficitből, a bankok már agyon vannak sarcolva különadókkal, az adósok pedig rettegve figyelik, hogyan kúszik alattomosan a forint árfolyama, s növekedik egyre a fizetnivaló (csendes és egyértelmű összefüggéseket mutatva a kormány politikájával - de ez már bonyolult).

Százötvenezerre tehető a deviza alapú lakáshitelek száma, ez legkevesebb félmillió szavazót jelent. Ott az út szélén. És kábé még ennyi a devizában eladósodottak száma. És még hozzá kellene adni a forinthiteleseket, akik szintén nem lehetnek a vesztesei ennek a folyamatnak. Nincs az a mennyiségű pénz, amivel ekkora adóssághegyet (és a várakozásokat) kezelni lehetne. Meg: ha valaki/bárki következmények nélkül elverhetett pár ezer eurót, akkor én is élni kívánnék ezen demokratikus joggal, mivel ugyanolyan állampolgár vagyok. És a határon túli, Trianon által elszakított magyarok?!

Ha tesz valamit a kormány, akkor az a baj, ha nem, akkor az. Hacsak olyan tervet nem sikerül kidolgozni, amit – gaz külső beavatkozással – az Unió vagy a Nemzetközi Valutaalap (a bankfinánctőke nemzetközi összeesküvése) elutasít és megakadályoz.

Mert akkor összezárunk, békemenetben egyesülünk, újabb fülkeforradalomban szavazunk kuruc hagyományainkra és vezetőinkre. És megyünk tovább a lenini úton. 

Kimaradt?