Modern, emelkedőben lévő szakma. Van a mentőknek, rendőröknek, tűzoltóknak, bíróságnak, utcalányoknak, önkormányzatnak… Nem akarom végigmondani, de lassan a híradó már csak vágóképekből és az említett foglalkozású emberek mondataiból áll. Lassú fejlődés is tapasztalható, miszerint már mindegyiken látszik, hogy órákig vasalták, csinosították, s a felvétel előtt járt fodrásznál és kozmetikusnál, arra még várnunk kell, hogy beszédtanárhoz is eljárjon, és már arról lemondtunk, hogy hétköznapi, emberi nyelven is megszólalhatna, nem csak polkorrekt jogszabályi bükkfanyelven.

Külön rendszertani alfaj a párt- és kormányszóvivő. Őket arra tartják, hogy a politika döntéseit közvetítsék a választóközönségnek. Talán az istenek hírvivői az ókorban voltak hasonlatosak ehhez a fontosságos szerephez. Nyilván az istenek más nyelven beszélnek és másképp gondolkodnak, mint a halandók, s az egyszerű ember meg sem képes érteni a magasabb régiókból aláhulló szózatokat.

Tolmács és egyben értelmezői szerep a szóvivőé. Mert lehet, hogy innen lentről nézvést úgy tűnik, hogy már a huszonhatodik adót rakja a nyakunkba a zemberek kormánya, de meg lehet magyarázni, hogy nem is adó ez, hanem illeték (járulék, levonás, tranzakciós díj), és tulajdonképpen be sem kell fizetni (ahogy az adókat szokás), a bankok egyszerűen kiszámolják és utalják a központi költségvetésbe a saját pénzükből, és eszükbe sem jut a lakosságra hárítani.

Elterjedt szokás a blogális világban, hogy a szóvivői tájékoztatókat ízekre szedik a logika eszközeivel, józan megfontolással rámutatnak a sorjázó mondatok belső ellentmondásaira, és lehazugozzák a szegény szóvivőt. Vagy egyszerűen a szellemi képességeit vonják kétségbe (hogy épeszű ember ilyet nem mond). Pedig velük semmi gond nincs. Végzik a dolgukat, ellátják azt a feladatot, amivel megbízták őket. Aránylag jó fizetésért. Vannak ennél sokkal undorítóbb foglalkozások, amelyeket a társadalom egészséges működése érdekében valakinek el kell végeznie.

A másik megközelítés a kremlinológusokra emlékeztet a hidegháború idejéből, amikor teljes szótárt állítanak össze az adott szóvivői szóhasználat értelmezésére: ha Trianont emlegeti, akkor eltereli a figyelmet a sújtó balsors által, ha Gyurcsányról beszél, akkor a gyógyítható elmebaj kifejezést írja körül, amikor Brüsszelt hozza szóba, akkor a mondjam vagy mutassam (?) játék szabályai szerint a gesztusokat kell figyelni (konkrétan: lefelé vagy fölfelé mutat a szóvivői hüvelykujj).

Ez a mutyiságos, cintányéros, kacsintós berendezkedés, amiben élünk, sokban hasonlít arra dzsentroid, idióta, múltbaragadt rendszerre, amely két vesztes világháborúval kapta meg a jutalmat, másrészt nagyon más. Jókai és Mikszáth írta meg anno, mekkora jópofa gazemberek az ország ügyeit intéző urak akkor, most szóvivők magyarázzák, hogy mi történik. Akkor annyira primitív volt a nép, hogy az uralkodó (zsebre dolgozó) osztály nem is érezte szükségét a magyarázkodásnak. Most meg annyira fejlett és kiművelt lett a nép, hogy a jelenlegi uralkodók azt hazudtatnak a szóvivővel, amit akarnak, oszt jónapot!

Azért van fejlődés!