Gál Mária: Bumm és humbumm

Szombaton a velencei vaporettón elszégyelltem magam előítéletességem miatt. A zsúfolt vízibuszon egy tűt nem lehetett volna leejteni, egymás sarkát taposta a sok hülye turista, köztünk néhány arab fiatal- és kevésbé fiatalember. Amikor leszállt a társaság, egyikük, talán a legfiatalabb, fenn ragadt a járművön, de azt még időben leállították. A fiú leugrott, a csapat nevetve nézte a hajót, s valamit vidáman tárgyaltak. Azonnal az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha otthagytak egy bombát, s őszintén szólva, eléggé szoruló gyomorral tettem meg a még hátralévő két állomást. Utána már könnyű volt nevetni ezen, filozofálni, hogy szakmai ártalom vagy szégyenletes előítéletesség...

Persze, mind a kettő, hiszen – emlékszem – a londoni metrórobbantás után is egy ideig végigpásztáztam a budapesti metrón az embereket, s a közel-keleti arcok görcsbe szorították a gyomromat. De az is igaz, hogy amikor megkérdezte a gyerekem, hogy melyik á-ra teszünk ékezetet az á la-ban, én csuklóból válaszoltam, hogy sehová, csak két l-el írjuk és h-ban végződik. (Allah) Most a hétvégén sem véletlenül nyilvánult meg újra előítéletességem, ugyanis Washington épp csütörtökön fújt általános, nem akármilyen szintű terrorriadót al-Kaida veszély miatt. Egy nagykövetség bezárása komoly dolog, hát még huszonkettőé, s hát még ha más,európai országok is követik a példát!

Szombaton már nyilvánvaló volt, hogy valami tényleg készülőben van. Az amerikai titokzatosság miatt csak annyit tudtunk meg, hogy élete nagy dobására készül az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni ága, s hogy a helyzet a 2001. szeptember 11-hez hasonlít. A szűkszavú bejelentésekben azért hangsúlyozták, hogy talán nem nálunk, nem Európában-Amerikában, inkább csak a Közel-Keleten lennénk veszélyben.

Nos, oda azért nem sokan kirándulunk az utóbbi időben, az arab tavasz óta, aki pedig mégis megteszi, az magára vessen. Azért megfordult a fejemben, hogy de mi van, ha téved a CIA? A terroristák nyilvánvalóan a követségek mellett a zsúfolt helyeket, turisztikai célpontokat kedvelik, márpedig Velencénél ideálisabb hely nem sok van ilyen szempontból. Végül is a terrorizmus ugyanúgy globalizálódott, mint minden a mai világunkban, ereje épp abban rejlik, hogy bármikor, bárhol lecsaphat. És mit ad Isten? – kedden épp Olaszországban, Milánóban kellett kiüríteni az amerikai követséget bombariadó miatt.

Hálistennek azóta sem történt semmi, de Jemenből gyakorlatilag mindenki kivonult, s állítólag sikerült is már meghiúsítani az ottani, jelenleg a világ legveszélyesebbjének tartott al-Kaida szervezet, az AQAP terveit. Nem tudjuk, hogy elmúlt-e a közvetlen veszély, de a követségek továbbra is zárva tartanak – a kérdések pedig szaporodnak.

Egyre jogosabban fogalmazódik meg a kérdés: valakik játszanak velünk, vagy tényleg nagy a baj? Épp megvédenek most minket vagy egy nagy önigazolási színjáték nézői lehetünk? Attól függ, de bármilyen szemszögből is vizsgáljuk, egyre inkább úgy tűnik, hogy kicsit mindenképpen Amerika nagy lebőgésének napjait éljük.

Hogy miért? Nem kell visszamennünk Ádámhoz és Évához, s felemlegetni, hogy ezt a szörnyet, az al-Kaidát, a washingtoni orosz-, pontosabban akkor még szovjet-fóbia szülte, hogy maga bin-Laden CIA megbízottként kezdte szervezni az afganisztáni ellenállást, s a ma már mindnyájunkra veszélyt jelentő pakisztáni, afganisztáni kiképzőtáborokban amerikai fegyverrel s amerikai kiképzőkkel kezdték tanulni a szakma csínját-bínját ezek a dzsihádisták. Ma már talán az is mindegy, hogy Irak is azért és úgy lett a bombák földje, s természetesen a bombagyártók földje is, hogy finoman fogalmazva is, félresikerült az iraki bevonulás.

Az viszont már sokkal közelebbi, hogy Oszama bin-Laden likvidálása nemhogy térdre kényszerítette volna az al-Kaidát, hanem előre nem látott mutációk révén még veszélyesebbé tette. A szörny osztódással szaporodott, s a sok kis nyúlvány sokkal primitívebb és vérgőzösebb, mint lefejezett elődje. Az talán igaz, hogy most már nincs olyan központi egység, amely képes lenne a 2001. szeptember 11-ihez fogható nagy merénylet végrehajtására Amerikában vagy Európában, de hát sok kicsi sokra megy, s amint a bostoni kuktákba rejtett téli bombák is mutatják, gyakorlatilag permanensé vált a veszély, a Közel-Kelet és Afganisztán-Pakisztán pedig szinte élhetetlenné vált a mindennapos terrorcselekmények miatt.

Ebben az általános kontextusban az Edward Snowden volt CIA külsős alkalmazott által nyilvánosságra hozott amerikai lehallgatási és megfigyelési botrány, illetve a szíriai nagy melléfogás rendkívül kínosan érintette az Egyesült Államok nemzetközi presztízsét. (Néhány hete Washington, majd London és Párizs bejelentették, hogy felfegyverzik és kiképzik a szíriai lázadókat. Hangsúlyozták, vigyáznak arra, hogy a fegyverek ne kerülhessenek szélsőségesek kezébe. Már akkor is viccnek tűnt, hiszen köztudottan Szíriában a felkelők oldalán harcol talán a világ összes szélsőséges szunnita csoportosulása, az al-Kaida minden leágazása. Tegnap a CIA leköszönő második embere már arról beszélt, hogy Szíriában több szélsőséges harcol az elnök ellen, mint az iraki háború legrosszabb időszakában, magát a szíriai polgárháborút pedig a legnagyobb veszélynek minősítette a terror eszkalálódása tekintetében. A beígért fegyvereket vélhetően nem szállítják, bár a felkelők egyre hangosabban követelik.) Mindez együtt olyannyira kínos Amerika számára, hogy nem véletlenül fogalmazódott meg világszerte a kétely az aktuális terrorveszély hitelessége kapcsán.

Az amerikai hivatalosságok, demokrata és republikánus politikusok egyaránt hangsúlyozták, hogy a fenyegetés kiszúrása a Snowden-botrány miatt általánosan megkérdőjelezett NSA megfigyelési rendszernek köszönhető. Kétségtelen, hogy ha tényleg volt-van veszély, akkor hálát adhatunk ennek a Nagy Testvérnek. Washington ezzel a húzással bebizonyította, hogy az USA az egyetlen állam, amely éppen a sokat bírált megfigyelési hálózata révén képes időben észlelni a fenyegetést és megvédeni nemcsak önmagát, hanem szövetségeseit is.

Nem is kételkedünk ebben, csak kérdezgetjük – miért nem ismerhetjük meg a veszély részleteit? Így elég nehéz eldönteni, bumm vagy humbumm az egész. 

Kimaradt?