Zsehránszky István: Jobb a király, mint az elnök

Romániában egyre többen látják be ezt. Hogy miért? Azért mert az 1989 decemberi fordulat utáni államfők – választottak vagy nyakunkba sózottak – mind bohócoknak bizonyultak. Persze nem profi bohócoknak, akik hivatásszerűen bohóckodnak – minden tiszteletem az övék –, hanem silány műkedvelőknek, akik a mi bőrünkön, a választók pénzén szórakoztak egy-két-három mandátum ideje alatt. Azért jobb a király, mert neki nem kell bohóckodnia, az ő mandátuma örök. S ha tisztességgel tölti be azt, nem is hiányzik senkinek az államfői bohóckodás. Erről lenne szó, többek között...

A kommunista tankönyvek lejáratták a királyt. Ezért közvetlenül a 89-es fordulat után kevesen szimpatizáltak vele, a román állampolgároknak csupán mintegy 7 százaléka. Aztán ahogy telt az idő, és egyre többen csömöröltek meg Iliescu, Băsescu és társai bohóckodásától, 2002-ben már 10 százalék, 2008-ban már 14 százalék rokonszenveztek a királlyal, az idén tavasszal pedig az új monarchisták száma eléri a 17,7 százalékot.

És a trend nem állt meg itt. Az Adevărul által végzett legutóbbi közvélemény-kutatás szerint már a megkérdezettek 27,2 százaléka vallja azt, hogy nem elnökre, hanem királyra lenne szükség Románia élén. Ha így haladunk, az új monarchisták számottevő tényezővé válnak, a közeljövőben nem lehet többé leírni őket.

Annál inkább figyelemre méltó ez a fordulat, mert a monarchiát visszavárók nagy többsége fiatal, akik rövidesen átveszik az idősebbektől, a kommunizmus idején nevelkedett köztársaságpártiaktól a helyzet tényleges megítélőinek a szerepét. S mivel az ő agyukat nem tömték ki a szeku királyellenes hazugságaival, talán bölcsebbek lesznek annak a megítélésében, hogy milyen államfőre is van szüksége Romániának.

Mert az olyanoktól, amilyeneket a szavazatainkkal produkáltunk, mentsen meg az Isten! Saját képünkre és hasonlatosságunkra választottuk ki azokat – és meg is volt érte a jutalmunk. Jobb lett volna helyettük egy szamarat ültetni az államfői székbe! – az sem csinált volna több bajt. Sőt, hogy megnyugtassuk az állatvédőket, hisszük, hogy egy jó szamár képtelen bármilyen rosszindulatú cselekvésre... Ami viszont a 89 utáni államfőinkről nem mondható el.

De minek kell egyáltalán államfő ott, ahol a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a végrehajtás szervei egymástól függetlenül és rendeltetésük szerint működnek? Dísznek az ünnepi ruhához? Jó, ha van ilyen dísz – az is jelent valamit. Talán azt, hogy már nem szenvedünk mindenben hiányt...

Persze ezt nehezen mondhatjuk el magunkról, s a közeljövőben sem lesz könnyebb. Ezért érezhetnénk hazugságnak az ilyen díszt. Akkor miért van rá szükség mégis? Talán azért hogy az állam élén ellássa a nem mindennapi teendőket, azokat, amelyeket választottaink, ha akarnák, sem láthatnák el. Hiszen ki vannak szolgáltatva nekünk, a választóiknak; s akár akarnak, akár nem, mindenben hasonlítaniuk kell hozzánk, az őket államfői székbe ültetőkhöz; s mindenben a kedvét kell keresniük valakinek – nekünk vagy másnak, aki utánunk következik. Ledérkedniük kell, állandóan. Míg ez egy király esetében nem merül fel, vagy legalábbis nagyon ritkán...

Tehát sok politikai cirkuszt, nyilvánosházi jelenetet spórolhatunk meg egy királlyal! – véssük eszünkbe. S csak azután döntsünk egy- vagy többhangúlag, nagy posztkommunista-republikánus bölcsességgel.

Különben marad a cirkusz.

Kimaradt?