Ágoston Hugó: Bigfut velőt ráz

Kaotikus és impotens nemzetállam itt, szidjuk hevesen; közben központosító és fosztogató nemzetállam ott, de a műkutyánk kölyke, muszáj szeretnünk, rossz bőrben mindkettő – és akkor az a kérdés: hülye-e a plebs? A válaszhoz szempont, hogy kinek és mennyire dől be.

A magyarországi nemzetieskedő giccsparádé láttán nem tudom elhessegetni az anekdotát. A tanítónéni vázolja a nemzeti vakációs nemzeti programot: „– És, gyerekek, ha jók lesztek, akkor meglátogatjuk valamennyi helyet, ahol – és itt a hang sikolyfélébe megy át – nem járt Petőfi Sándor.” Ennyit az ösztönös reagálásról. A Tavares-jelentés vitája odahaza a parlamenti „tiltakozás” után úgy hunyt ki, mint ujjal kioltott gyertya, szövetkezetek is lenyúlva és kinyúlva már, feküsznek kiterítve a nyugdíjpénztárak mellett, nemzeti ubiszezon jő, lassan a nemzeti kultúra fáklyáját is a nemzeti hazafiak kezére játszott nemzeti trafikok fogják vinni, annyi mindent trafikálnak. Egyre kevesebb a hely, ahol nem járt a kétharmados úthenger forradalmi szelleme.

Romániában EU tanítónéni határozottabb: „– Gyerekek, ha jók lesztek s engedelmesen kohabilitáltok, akkor nem kérdezünk rá az Országos (figyeljük meg: nem nemzetinek fordítjuk, az nacionalistát jelentene, sértené a fülünket!) Statisztikai Hivatal (INS) adataira, nem firtatjuk, hogy hányan vagytok, mi is úgy teszünk, mintha...!”

Az otromba, történelemhamisító választási csalások, vezető politikusok, különösen az ország első emberének falrepesztő hazugságai, az alkotmánybírósági kafkaságok, a parlamenti szavazatlopások és hasonló egyebek után megszületett a rendszerváltás utáni (ahogyan egy volt püspök mondaná, és ide még találna is: posztkommunista) Románia legnagyobb szélhámossága. Nem holt, de fiktív lelkek kufárai – nyilván a „nemzeti érdek” nevében, de politikai érdekektől vezérelve – statisztikai műveletekkel több „románt” hoztak ki lakosságilag, mint amennyi az országban leledzik, sőt annál is többet, mert magyarokat viszont eltüntettek. (Lásd itt; de azért elég sajátos, hogy a népszámlálás egyéb rémségeit a rommagyar sajtó szinte egyáltalán nem firtatja.)

A ki-tudja-már-hányadik Boc-kormány OSH-ja 2011-től ezt a nemzetstratégiai ügyet is – román vonatkozásban talán még szabad használnunk a kifejezést – teljes mértékben a titkosszolgálat manipulátoraira bízta, fütyülve szakmaiságra, becsületre, jogállamiságra, uniós lojalitásra.

A tanulmány, amely a módszert tudományosan kicsinálja, túl komoly ahhoz, hogy megállapításait a sajátjainkként tüntessük föl, csak a legfontosabb megállapítását és következtetését idézzük.

A 2012. októberi népszámlálás gyalázatos megszervezése (polgármesteri hivatalok!), egyes politikusok és sajtóorgánumok felelőtlen viszonyulása, a lakosság egy részéről nem is beszélve (az adatközlés visszautasítása stb.) előrevetítették a katasztrófát. Jelzése ez is a román társadalom nyomorának: mély morális és intézményi válságának, megosztottságának, túlpolitizáltságának.

A „megszámlálatlan” lakosság felbecslése gyakori módszere a statisztikai eljárásnak, ám a különböző nyilvántartásokat – és ez az INS fő hibája – nem utólagosan, hanem a népszámlálás adatainak begyűjtésével és feldolgozásával párhuzamosan, azokkal korellálva kell, kellett volna figyelembe venni. Így a plusz 1,2 millió ember mintha a semmiből jött volna elő, vagy ami még rosszabb, valamiféle előzetes terv teljesítésének részeként, mintegy a végeredményhez szükséges különbözet mechanikus hozzáadásaként.

Egy kis adalék, aminek később még jelentősége lesz: az ország „stabil lakosságának” ilyetén  megállapítása (a kifejezés eleve hibás, sok félreértésre és félremagyarázásra ad alkalmat, helyesen rezidenseket, rezidens lakosokat kellene mondani), majd a külföldön tartózkodók hozzáadása – például a választások vagy népszavazások kvórumának meghatározása végett – már azért is visszás, mert ezeket a külföldön élő román állampolgárokat, legalábbis bizonyos hányadukat az illető országokban rezidens lakosokként, a rezidens lakosság részeként tartják nyilván. (Arról nem is beszélve, hogy ezek a külföldön élő-dolgozó románok gyakorlatilag egyáltalán nem szavaznak haza, tehát a távolmaradók számát gyarapítják, elég pofátlan dolog ezzel manipulálni, amikor a népakarat kifejezéséről van szó.)

Tény, hogy az INS július negyedikén közzétett népszámlálási adatai szerint Románia hazai állandó lakhelyű lakossága 20.121.641 fő. Plusz vannak a „külföldiek”, s azoknak a számát sem tudjuk. Valóban annyi? Nem tudni. Nem lettünk okosabbak, hiábavaló pénz-, energia- és időpocsékolás volt az egész. Egyetlen cél van elérve: Románia úgy részesül európai és egyéb alapokból, ahhoz viszonyítva történik a részvétele nemzetközi konstrukciókban, mintha a lakossága annyi volna, amennyit az INS megállapított.

Ezek után nyilvánvaló, hogy a népszámlálás más adatai is hiteltelenek, mert vagy eleve hibás módszertannal állították elő, vagy manipulálták őket, körülbelül annyira hihetünk bennük, mint az államelnök értékítéleteiben és fogadkozásaiban.

S ha már itt tartunk, az illető urat egyáltalán nem túlzás a szóbanforgó merénylettel összefüggésben említeni. Doru Buşcu, a Caţavencii főszerkesztője legutóbbi cikkében az eddigieknél is élesebben veti fel a kérdést, a képbe markánsan belerajzolva a titkosszolgálatok szerepét. (Cikkének címe Tudom, mit loptál a nyáron.)

„Románia lakossága rég kinyúlva fekszik, de az INS bírói csak 2011-ben kezdték kiszámolni. A népszámlálás túl későn jött, a gong már ütött. A szokottan dagadt arcú győztes talpon maradt. Még az államcsíny sem találta el. Băsescu jajgatott egy keveset, de mindenki tudja, hogy a mája mindig is fájt neki, más okból. Jóval kevesebben vagyunk szavazásra jogosult felnőttek, mint amennyit a 2012-es júliusi kvórum megkívánt volna. Amikor megszámoltak bennünket, az Alkotmánybíróság matematikusai, úgy látszik, az eredményhez hozzáadták Aspazia Cojocaru bíró látogatásainak számát a Szekuritáténál, Zegrean elnöknek a besztercei gyáracskákban eltöltött éveit, s a dátumokat is, amikor Băsescu alkotmánybíróvá avatta a problémásabb dossziékkal rendelkező tagokat. (...)

A népszavazást ellopták, ezt a tettenérés pillanatától tudjuk. A Belügy nyilvántartásaiban szereplő stabil lakosság számát felfújták, s ugyanúgy a Külügy nyilvántartásában szereplő instabil lakosságét. Az elnök szolgaintézményei fényes nappal meghamisították a történelmet. Ahhoz, hogy a kvórum kiszámításánál elég román lakosa legyen, a Băsescu-rendszernek többet kellett volna életben hagynia.

Itt azonban nem balesetről van szó, hanem eljárási módról. Băsescu, Pitagorászhoz hasonlóan, a számokból született. A hibaszázalékban fogant, a párhuzamos számlálás viselte a méhében, a felkerekítés bábáskodott világrajöttekor, és a szervek szoptatták. Mindig pinahajszállal győzött, mindig késélen ficánkolt, tized százalékokra tekeredett, és a szolgálatok láthatatlan kezétől támogatva maradt felszínen.

2004-ben a második fordulóban Năstase nagy előnnyel vezetett, az exit polok azonban megkövültek 50-50 százaléknál, mintha a Vezúv kitörése lepte volna meg őket. (...) Băsescu a feszült várakozás három órájában került ki győztesként, amikor nemhogy a szavazatokat, de a cédulákkal teli zsákokat sem lett volna idő megszámolni. Akkor történt meg a szervek átváltozása, amit öt év múlva tudatosítottunk, amikor az előléptetett tábornokok arcára szemmel látható pecsétként rányomódott az elnök ülepe.

2009-ben, ugyancsak a második fordulóban, Geoană annyira világos előnyre tett szert, hogy Vântu medencéjének ajtajából küldött fényképet a SRI-nek. A felvételek negatívjaival a mappájában Băsescu ismét az infinitezimális tartományba került. Újólag bebizonyosodott, hogy bármennyi lenne a nullánál nagyobb epszilon, mindig akad egy H hülye, aki azt hiszi, hogy a különbséget Băsescu és ellenfele között korrektül mérik. Akárcsak a matematikai analízisben, a szervek a végtelen kicsi megrendelővel dolgoztak össze, akit hol a nagykövetségek, hol a konzulátusok, hol egészen egyszerűen a számítógép tolt az élre.

Az idő teltével megjelennek a bizonyítékok, de megjelenik a felejtés is. A bűntény anekdotává válik, a felháborodás kínos röhejjé. Egy fontos esemény hullájától a legyőzöttségnek azzal az érzésével fordulunk el, amely a cinkosok sajátja. Világos, hogy még egyszer megloptak. Na és? Ahogy az elhunyt Radu Vasile mondta: Romániában még mindig van elég ellopnivaló.”

Túl a cikk igazságtartalmán, amit magunk is többször belekiabáltunk a nagy éjszakába, megrázó, hogy ismét és ismét hülyének van nézve egy egész popor. A történtek után nem félhetünk kijelenteni, hogy nagy része joggal. Hiszen mintha kívánná, mintha elvárná.

Az ország történelmét, sorsát, menetét, vezetőit az államelnök Romániájában a titkosszolgálatok határozzák meg. És ez el van fogadva. Nincs visszhangja (ahogy Buşcu publicisztikájának sem lesz).

A magasban csak a havak emberének, Bigfootnak a sátáni hahotája visszhangzik. 

Kimaradt?