Farkasházyék szárszói fürdőszobája most a legmegosztóbb belpolitikai téma. Állást kell benne foglalni. Mert – a fényképek tanúsága szerint – voltak az udvaron felállított mobil illemhelyek a népes vendégsereg számára.

Közben megszavazták a földtörvényt (a Jobbik – megakadályozandó a szavazás menetét, mert valahogy az általuk benyújtott név szerinti szavazás indítványa elsikkadt –, elfoglalta az elnöki pulpitust, közeledünk az ukrán parlament látványosságához, bár verekedés még nem volt), átment a parlamenten a trafikmutyi (jelentősége balos vélemények szerint a padláslesöprésekhez és a zsidóvagyon elzabrálásához hasonlítható), a közoktatást érintő salátatörvényt is benyújtották, megkaptuk a következő Varga-csomagot (ami nem megszorítás, csupáncsak a túlzottdeficit-eljárásból kiszabadulásunk emlékműve), valamint a takarékszövetkezetek vagyonának lenyúlása is elkezdődött törvényjavaslat szinten…

Közben a Tavares- jelentés, a Velencei Bizottság, Viviane Reding asszony meg a meghatározó európai fórumok demokrácia-deficitet vizionálnak Magyarországra (szimpla ellenséges érzületből). De semmi baj, Orbán Brüsszelben helyre teszi a kishazánkat támadó véleményeket, Zágrábban (Horvátország csatlakozása alkalmából) kifejti, hogy mi nagyon akartuk déli szomszédunk csatlakozását (sőt, szinte csak mi akartuk, mindenki ellenében) ebbe a nagyon kritizálható, sőt nem is olyan jó hely Unióba.

Farkasházy meg tíz évnyi szünet után megint sátrat épített Szárszón, s meghívta a „baloldali értelmiséget”, hogy kiutat keressenek ebből a kialakult helyzetből. A jobboldali napilapokat eleve nem is engedte be a magánterületen zajló rendezvényre, az Index munkatársait viszont ebéd közben tanácsolta el, miután azok egy fényképet tettek közzé „Teddy és Mimi fürdőszobája” címmel, középen egy water closet, jobbra fürdőkád, a képből ítélve, húsz évvel ezelőtti divatú olasz csempével burkolva. Ízlés dolga, mondaná az ember. Kinek mi ragadja meg a figyelmét, mire érzékeny, mit tálal az olvasóinak.

Közben szerényen felsoroltuk, hogy éppen milyen fordulatok és események alakítják kies hazánk jövendőjét. De mindezek alig érik el a sajtó és a közvélemény ingerhatárát. A Fidesz (némiképp válaszként is az elmúlt nyolc és elmúlt húsz évre), olyan politikát valósít meg, amely (szemben a kialakult európai és baloldali vélekedésekkel) kiemelte a Kárpát-medencét abból a másutt működő bal-jobb mérleghintából, ahol váltogatja egymást a csúcson a két oldal. A magyarnak elege lett a folytonos vitatkozásból – s megkapta jutalmul Orbán Viktort és barátait. Várhatóan hosszú távra.

Ha most erre Szárszó meg baloldali összefogás a válasz (mármint: „ha elegetek van a Fideszből, mi majd jól összefogunk, és szavazzatok vissza minket a hatalomba”), akkor Farkasházy és barátai nagyon nem értik, mi folyik éppen ebben a hazában. Az tény, hogy a szoclib nyolc év ehhez a nemzeti összefogás végtermékhez képest jószagúnak tűnik, de ebben mindenképpen benne van az idő (és a felejtés) jótékony hatása, s egyáltalán nem azt jelenti, hogy az sokkal jobb volt. Sőt, az akkor (és miattuk) felgyülemlett változtatási szándék hozta a kétharmadot. Bent vagyunk a zsákutcában, s megyünk az orrunk után.