Kuszálik Péter: Nem lankad a küzdelem!

Az erdélyi magyarságot érdeklő kérdéseket azért nem sikerült mostanáig fontossági sorrendbe rakosgatni, mert nem született róla konszenzus. Ugyanis nincs akkora kerekasztal, amelyik mellé leülhetnénk, s megbeszélhetnénk a fontos dolgok sorrendjét. Avagy a dolgok fontossági sorrendjét. (Napirend előtt arról is el lehetne morgolódni, hogy melyik szórend felel meg leginkább az autonóm identitás imperatívuszának, nem felejtve az államhatósági plusz jogosítványok kérdéskörét sem.)

A listahiány okozta zűrzavar derékig ér ugyan, de kicsiny Erdélyország dolgos népe nyugodtan hajthatja álomra fejét, mert számtalan egylet, alapítvány, frakció, párt, társaskör és közösségi ezmegaz egyébbel sem foglalkozik, mint a kedvező széljárás vizslatásával és a menetirány kijelölésével. De most eljött az idő! Most vagy soha! S ha még ecce’ azt üzeni stb.

Nemzeti kisebbségi testünk számtalan sebtől vérzik, s most végre megtalálták a rejtett likat, ahol rengeteg vér szivárgott el az idők – de különösen az utóbbi fél esztendő – folyamán. Az Igen, tessék! mozgalom úgy érzi: eljött az ideje bevarrni ezt a sebet, s gyógyító írral kenegetni, amíg begyógyul, hogy az összetartozó magyarság vére ismét régi erejével buzogjon, fortyogjon és toluljon. „Magyar neveket a kólás palackokra!” (Vásárhelyi Hírlap, június 3.)

Kébzel del, haver, kébzel del, má’ megin’ ki van izélve a magyarral (erdélyi kisebbségi stb.). „A szervezet szerint a magyar ajkú fogyasztók tízezrei maradnak hoppon, ha saját neveiket keresik a polcokon.” A polcokon, ahol kólás palackok sorakoznak, amelyeken a márkanév mellett – micsoda szenzációs ötlet! – személynevek sorakoznak. Egy palack, egy keresztnév. Újabb palack, újabb keresztnév. Igen, de a személynevek románul vannak, ez pedig tarthatatlan – a mozgalom közleménye szerint. Mertugyebár ettől az erdélyi kisebbségi magyart kirázza a hideglelés (ami nem lenne baj, mert így megspórolhatja a jégkockát), ugyanakkor kedélybeteg lesz. Meg frusztrált. És teljesen összegyűrődik lelkében az erdélyi magyar (kisebbségi) jövőkép meg a székely zászló.

Kébzel del, haver, mi lessz, ha eszt Brüsszelben megtuggyák?! Figyel’meg, zamek, mit írnak: „Joggal feltételezzük ugyanis, hogy ezek a magyarok nem vigasztalódnak egy-egy Viorica, Constantin vagy Ionel feliratozású palack megvásárlásával.” Kébzel del! – Eddig Trianon volt a legnagyobb kitolás a magyarral (erdélyi kisebbségi stb.), mos’ meg ez. Csak tudnám, mit vétettünk, hogy így ver minket a sors?!

A mozgalom közleménye azért lobbizik, hogy vessenek véget ennek a tarthatatlan helyzetnek; egyúttal a Cég emiatti jövedelemkiesése miatt is komolyan aggódik. A mozgalom szeretné, ha a Cég helyi kirendeltségei áttekintenék korábbi marketing-stratégiájukat, és figyelemmel lennének a magyar (erdélyi kisebbségi stb.) lélek érzékenységére. Arra számítunk – írják a továbbiakban –, hogy a Cég „nem tesz különbséget a románok, illetve a magyarok péntárcájából származó bevétel között.” Stb.

A Pamfletírók Köre az ilyen esetekre ajánlja végszónak a középkori latin mondást: sancta simplicitas! Azaz: szent együgyűség. – A hagyomány szerint e szavakat Jan Hus mondotta a máglyán, midőn meglátta, hogy egy nénike a rőzsét rendezgeti, hadd égjen hevesebben az a fránya tűz. 

Kimaradt?