Nem azért, mert De Gaulle-t parafrazálva úgy gondolom, hogy a népszavazás túl komoly dolog ahhoz, hogy a népre lehessen bízni, hanem azért, mert maga a jogi intézmény felemás és ezáltal lehetőséget kínál a manipulációra.

Emlékezzünk vissza az 1990-es magyarországi „négy igenes” népszavazásra, amikor az akkori ellenzék három nagyon rokonszenves és természetes intézkedés mellé felvett egy negyedik kérdést, amelyik sokkal átfogóbb társadalmi vitát igényelt volna – arról, hogy a köztársasági elnököt közvetve és nem közvetlenül válasszák –, s ezzel eldöntötte az ország alkotmányos rendszerét. (Hacsak a jelenlegi kormány egy ötödik alkotmánymódosítással seperc alatt meg nem változtatja ezt is.) Bár ez a demokratikus berendezkedés az én szívemnek kedves, azt magam sem vitathatom, hogy a népszavazás manipulatív volt, a másik három kérdésre adott válasz indukálta, sugallta a negyediket, ily módon pedig torzította vagy legalábbis torzíthatta a választói akaratot (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a különbség az igen és a nem szavazatok között e kérdés esetében elég kicsi volt, miközben a másik három kérdésre a megkérdezettek elsöprő többsége igennel válaszolt).

További gondom a népszavazással az, hogy csak látszólag adja át a döntés jogát a népnek. Azokban a kérdésekben, amelyek nem képezhetik alkotmánymódosítás tárgyát, népszavazást sem lehet tartani. A 2000/3-as törvény azonban még ennél is korlátozóbb, mert tételesen felsorolja, hogy a törvényhozó mely kérdéseket tekint országos érdekeltségűeknek, és csakis azokban a kérdésekben rendelhető el népszavazás. Vagyis a népet csak akkor tekinti felelős és megfellebbezhetetlen ítéletű döntéshozónak a törvényalkotó, ha olyan kérdésekről mond véleményt, amelyeket úgymond átad neki. Minden más ügyben (például adócsökkentés vagy az államforma tárgykörében) a nép nem elég érett ahhoz, hogy felmérje a saját érdekeit, helyette tehát a választottjainak kell határozniuk.

Ilyen körülmények között nyugodtan kijelenthető, hogy – legalábbis Romániában – a népszavazás nem a közvetlen demokrácia megnyilvánulása, hanem a politikai kampány eszköze lett. Traian Băsescu mindenki másnál egyértelműbbé tette ezt, hiszen majd minden választási kampányt megfejelt egy népszavazással, így próbálván meg „négyigenesíteni” az általa preferált politikai opciót.

Az elnök szerepvállalása a népszavazásokban azért is visszás, mert ő maga nem volt semleges szereplője az eseménynek, hanem keményen kampányolt. Ilyen esetben nem is népszavazásról, hanem plebiszcitumról, az elnöki akaratnak a nép általi megerősítéséről beszélhetünk. Ugyanehhez az eszközhöz folyamodott 1987-ben Nicolae Ceauşescu, aki kókadozó népszerűségét próbálta felingerelni oly módon, hogy népszavazásra bocsátotta a katonai költségek öt százalékos csökkentését.

Băsescunak a minap még őt is sikerült alulmúlnia, ugyanis semmilyen új ötlete nem akadt, a korábbi referendum témáit akarja felmelegíteni az egykamarás és háromszáz tagú parlamentről.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy vannak olyan kérdések, amelyekben a népszavazás nem lehetőség, hanem kötelező. Ilyen az alkotmány módosítása és a köztársasági elnök megválasztása vagy leváltása. Tekintettel arra, hogy Romániában a részvétel a népszavazásokon nem kötelező, viszont van érvényességi küszöb, ebből máris adódik az újabb és minden eddiginél hatékonyabb manipulációs lehetőség. Aki ugyanis nemmel kíván szavazni egy bizonyos kérdésben, az jobban jár, ha bojkottálja a szavazást, mintha elmegy és véleményt nyilvánít. A rendszer ugyanis olyan, hogy a népszavazás iránt érdektelenek és a tagadó válaszban érdekeltek együttesen nagyon könnyen meghiúsíthatják a népszavazás érvényességét.

Az elnök leváltásáról tartott tavalyi népszavazás bebizonyította, hogy még felfokozott érdeklődés mellett is egy viszonylag elenyésző kisebbség el tudta szabotálni a referendum érvényességét. És itt érkezünk el témánk aktualitásához.

Az alkotmánybíróság elé került ugyanis az USL-nek az a törvénye, amely harminc százalékosra csökkenti a referendum érvényességi küszöbét. Hogy a taláros testület erről miként fog dönteni, az megjósolhatatlan, hiszen sajnos hozzászokhattunk már, hogy nem mindig a jogi, szakmai érvek alapján mondja ki döntését. A Szociál Liberális Szövetség kezdeményezése e tekintetben érthető. Egyébként Románia a kevés európai ország közé tartozik, ahol a választásra jogosultak többségének a részvétele szükséges egy népszavazás érvényességéhez. A Velencei Bizottság több ízben – legutóbb épp Thomas Markert, a bizottság titkára révén – sugallta Romániának az érvényességi küszöb eltörlését vagy legalább mérséklését.

Valójában azonban ez a törvénymódosítás nem oldja meg a népszavazás populista, manipulatív célzatú felhasználhatóságának a kérdését. Ehhez az egész törvény újragondolására lenne szükség – de ki ér rá most erre alkotmányozási nyárvíz idején?!