banner_xRg6ZFl6_Koldok_970x250.gif
banner_30Cewl4A_Copy of 1_300x250.gif

Bíró Béla: Penész a résben

Az AUR sikerére vonatkozóan a legkülönbözőbb belpolitikai magyarázatok cirkulálnak. Vannak, akik úgy vélik, hogy a korábbi nacionalista pártalakulatok törmelékeit, illetve a nyomukban fennmaradt intézményes töredékeket sikerült ismét egyetlen táborba gereblyézni.

S hogy ez miért sikerülhetett, azt Alaxandru Ioan Giboi, az Agerpres korábbi, a PSD által eltávolított vezérigazgatója valóban megfontolandó érvekkel világítja meg. „Ahogyan a penész sem jelenhet meg szárazon tartott és tiszta környezetben – írja –, az új ultranacionalista, szélsőséges vonásokkal is jellemezhető párt sem jelenhetett volna meg egészséges társadalmakban, olyan emberek közt, akik elégedettek életükkel, jól neveltek és a jövőre is viszonylagos biztonságérzettel tekintenek”.

Csakhogy Románia korántsem ez a környezet. Minálunk közismerten a korrupció a szabály, a hálapénz (azok részéről, akik adják és akik elveszik). Az egészségügy és a tanügy, a közigazgatás siralmas állapotban van. Az intézményesített hazudozás az államelnöktől a legjelentéktelenebb polgármesterekig bocsánatos (sőt hazafias) bűn.

S hogy ismét Giboit idézzem: minálunk „a céltudatos cselekvés és a tényleges siker gyakorisága inkább emlékeztet az üstökösök felbukkanásaira, semmint a szivárványokéra.”

S valóban, egy olyan társadalomban, mely nem saját sikereire, hanem a körülhízelgett nagyhatalmak jóindulatára rendezkedett be, a mai – feje tetejére állt – világban a jövő kiszámíthatatlan. Ráadásul a politikusok nem a nemzet általános érdekeinek képviseletével, hanem saját és a hozzájuk közel állók apró kis igényeinek kielégítésével vannak elfoglalva, az egymással versengő nagy pártok a választókat pusztán önző céljaik elérésének eszközeiként használják.

Az igazi kérdés persze az lenne, hogyan lehetséges mindez? Hogyan lehetséges, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió soha nem emel szót a román demokrácia súlyos visszásságai ellen?

A válasz szinte már szó szerint ugyanaz: azért, mert a nemzetközi szervezetek és a nagyhatalmak Romániát ugyanúgy önnön céljaik könnyedén manipulálható eszközeként használják, mint a román politikusok az ország népességét. Románia tehát a Nyugat számára egyenesen aranyat ér… Nem engedhetik „elkallódni”.

S ha a Nyugatnak volt is némi kifogása a román demokrácia „rendje ellen”, az a román diplomácia hagyományosan rátermett diplomatáit is túllihegő államelnök, Klaus Iohannis – főként német nyilvánosságnak címzett – ármánykodásainak volt „köszönhető”.

A román választópolgárnak nem kell rettegnie a nacionalizmus vádjától, hiszen a magyar kisebbség jogsérelmeit a Magyarország iránti nyugati ellenszenv egyszerűen elsöpri. Ahogyan a Nyugat az uniós tagságra ácsingózó Ukrajnának a magyar érdekvédelmi szervezetet betiltására vonatkozó terveire föl sem szisszen, Románia esetében is valószínű, hogy egy hasonló törekvés esetén szintén tapintatosan félrenézne.

Románia és Ukrajna addig, amíg zokszó nélkül kiszolgálja a Nyugat oroszellenes törekvéseit, gyakorlatilag mindenben szabad kezet kap.

Óriási szerencsénk, hogy a liberálisoknak szükségük van az RMDSZ-re, s nekünk is rájuk. Egyelőre tehát biztonságban lehetünk. Legalábbis látszólag, mert amíg a Magyarországot és Lengyelországot kisebbségellenességgel vádoló Nyugatot a kisebbségek sérelmei nem érdeklik, adott esetben az AUR nem csak a román demokráciára, de ránk nézve is közvetlen veszélyt jelenthet majd. (A nyugati vádakban szereplő kisebbségellenesség pusztán az egyneműek házasságának elutasításában merül ki. Ámbár Romániának – a kettős mérce nagyobb dicsőségére – még ezt sem hányják a szemére.)

De ha alaposabban belegondolunk, mindez magától értetődő. A HBO nemrégen sugározta a Mária, Románia királynője című filmet. Az egyik csúcsjelenetben a királynő Wilson amerikai elnöknek előadja az Erdélyre vonatkozó román igényeket („De la Nistru până la Tisa”). Wilson vonakodó kérdésére, hogy mi lesz akkor a kisebbségekkel, a bájos hölgy szinte már csak legyint: ami a többi európai államban. (Értsd: ami Franciaországban és Angliában!)

Eltelt száz év. A nyugati demokráciák „mérföldes csizmákkal haladtak előre az emberiség felszabadításának útján”. Ipari forradalom, atomkorszak, számítástechnika, digitalizáció. S közben a francia felvilágosodás által kezdeményezett és az Amerikai Birodalom által kiteljesített egyetemes emberi jogok létünk alappilléreivé váltak.

Mária válasza azonban – megdöbbentő módon – máig érvényes maradt. Nem csak a román értelmiség, de a Nyugat sem nagyon siet eltávolítani azt a „kevéske” emberjogi koszt, melyen a penész máig menő szívóssággal megtelepedhetett.

Aligha van tehát min csodálkozni.

Kimaradt?