A világ leggazdagabb embere és az őt alkalmazó 400 ezer amazonos raktári munkás összesen 100 milliárd dollárt kerestek idén. Gondolhatnánk: hát ez szép kerek szám, ez azt is jelenthetné, hogy a napestig dolgozók (és Jeff Bezos) egészen jól jártak, pörgött az e-kereskedelem a járvány alatt, micsoda sikersztori ez.

Csak hát ez itt kapitalizmus. Nem kell neki fosztóképző (vad-), ez már az „emberarcú”. Jeff Bezos a 100 milliárd 87 százalékát vágta zsebre, a maradék 13 milliárdon pedig 400 ezren osztoztak – egyébként úgy, hogy sokukat még meg is fosztottak óránkénti 2 dollártól. Kellett az a disznófejű nagyúrnak.

Ha már így Adyra célozgatunk: amit ő tapasztalt a múlt század elején, sehol nincs ahhoz képest, mint ami ma zajlik. A szociális igazságtalanságok, a kevesek brutális meggazdagodása a sokak kárára, és a két tábor közé ékelt harsány apologéták a legborzasztóbb disztópiát állítják elő nekünk, miközben utóbbiak (köztük újságírók, közgazdászok, „influenszerek” – jelentsen ez bármit is az újbeszélben, celebek stb.) továbbra is az álmokat adják cserébe egy klikkért és a hallgatásunkért.

Ennek a világnak tűpontos analógiáját adja az idén véget ért brazil sorozat, a 3%. A történet egy disztópikus világban játszódik (nem a miénkben, egy másikban), ahol a nyomortelep nagykorúsodó fiataljai egy válogatásra jelentkezve bekerülhetnek a 3 százalék elit közé, akiknek jár a jólét az életük végéig. A maradék pedig tovább él a nyomorban és nem is tesz magáért – akik pedig mégis alternatívát építenek, azokra könyörtelenül lecsap az elit.

Valóban, ez így működik a mi disztópiánkban is. Megtörik a szakszervezeteket, a járvány alatt az adónkat magáncégek zsebébe juttatják a „munkahelyek megőrzése érdekében”, az egy százalék tovább gyarapszik, a társadalom pedig tovább sodródik a kilátástalanságba. A „középosztály” felfelé mászna, miközben folyamatosan azzal fenyegetik, hogy sokkal könnyebben lecsúszhat (itt nagy szerepe van a rasszizmusnak).

Erre az állapotra többféle válasz van. Az egyik, amiről József Attila írt (ha már a magyar költészettel kezdtünk):

„Ahol nincsen villanylámpa

gyújtsd a burzsit fáklyalángra,

ahol nincsen hús a babban

füstölt burzsuj főjjön abban”.

Persze, azóta sok évtized eltelt, hogy ezek a sorok megszülettek, de a szociális egyenlőtlenségek ritkán mérséklődtek. Ma sokan beszélnek egy globális újraelosztásról (elsősorban Piketty), de ezt lehet utópiának gondolni (mint Žižek). A populizmus is egyfajta válasz: igaz, míg a 19. századi amerikai populizmus gazdaságilag baloldali volt (társadalmilag legjobb esetben is finomvegyes), ma a szélsőjobboldali kerekedik felül – ez nemcsak társadalomellenes, hanem többnyire neoliberális is – mondhatni, ad egy pofont a sz…nak.

Eközben Bezos bezsebeli a raktárosok munkájának édes gyümölcsét, és már 200 milliárdos vagyona van. Az apologéták megéneklik dicshimnuszukat, az Economist kimagyaráz, a TikTok elterel, a tömegek pedig dühösek és arra szavaznak, aki hitelesebben ígér. A legtöbb esetben azonban már a kérdések és a fogalmak is tévesek.

Ugyanazokat a köröket járjuk és egyre szűkösebb a mozgástér.  Már nem szabad kizsákmányolásról sem beszélni, mert az gyanús. Osztályokról sem szabad beszélni – hacsak középosztályról nem, amikor az ellátja az apologéta funkciót. Demokráciának illik nevezni a plutokráciákat. Pártoknak a gittegyleteket. Államoknak az éjjeliőr-bürokráciákat. Munkaadóknak a kizsákmányolókat. Rugalmasságnak a bizonytalanságot. Demagógiának a populizmust. Populizmusnak a demagógiát. Sajtónak a propagandát. Propagandának a sajtót. Kommunizmusnak bármit, ami nem tetszik.

Nem szabad valódi társadalmi ellentétekről beszélni. Nem szabad „elitellenesnek” lenni. Nem szabad a „demokrácia” szakralitását firtatni. Nem szabad a gazdaság szakralitását vitatni – csak piaci érdekek léteznek, ebből ered minden. Ez az alfa és az ómega, a „centrum”, a földi élet alapja. Nincs társadalom, nincs alternatíva, nincs pofázás.

Csak a harsány dicshimnusz és a közelgő Való Világ 10.

(Címlapfotó: Joe Cummings)