Hiába volt a farsang – óg-móg Janka lányom, miközben azért örvend is annak, hogy márciusban hóembert gyúrhat a nedves, de kiadós „nyersanyagból”. A munkát lefotóztuk, ahogy a sebtében feltornyozott igluféleséget is a szőnyegporoló állvány tőszomszédságában. Nem annyira meglepő helyzet, pár éve hókucsma alatt roskadozó tulipánt fotóztam áprilisban Háromszéken (a felvétel letárolva – mondhatni, „lepréselve” – ücsörög házi raktáron, pedig de jót kereshetnék vele, ha eladnám pl. az RMDSZ kommunikációs osztályának ezzel a címmel: teher alatt a pálma helyett, hó alatt a tulipán: extra-újratervezés csakis a voksolótábor közkívánatára!).

A hektikás időjárásra visszatérve (mert mégiscsak komolyabb téma, mint a politika), kapóra jött kisebbik csemetém moderált lázadozása: éppen Lucian Boia Ember és klíma című könyvének fordításán dolgozva, mintha visszaigazolta volna a gyerekszáj kertelést nem tűrő, mégis plasztikus stílusában, amit Boia professzor úr éghajlatról, pontosabban a klímát övező diskurzusról és percepcióról állít. Nem egyebet, mint hogy a legbanálisabb, leggyakoribb, és mégis leginkább érdeklődésre „ítélt” beszédtéma világszerte, és ezt kronologikus visszapörgetéssel akár örökzöld kérdésnek is minősíthetjük.

Az özönvíztől a „minapi” tengerszint-emelkedési prognózisokig sok víz lefolyt (elfogyott, párolgott, szennyeződött) Dunántiszán és Világtengeren: ember és klimatikus környezete ugyanúgy szoros viszonyrendszerben találtatik, dacára az újkeletű magyarázatoknak, a profibb és szakszerűbb nyelvezetnek és az éghajlattani kutatási eszközöknek-módszereknek. Ugyan több mint egy bakugrás választja el időben Hippokratészt, Robert Burtont, Montesquieu-t, David Hume-ot, Herdert és Bernard Shaw-t, de mindeniküket izgatta az idő meteorológiai járásának kérdése, és ennek emberre, társadalomra gyakorolt hatása. Shaw egyik drámája esszéisztikus bevezetőjében arról értekezik, hogy bár geográfiailag szomszédosak, az angolok és az írek közötti különbség nyilvánvaló, és ez az eltérés a klímának tudható be: míg egy Írországba érkező bevándorló két esztendő alatt akár a legjobb írré válhat, az Angliában letelepedőnek két évszázad sem elegendő, hogy megbéküljön Albion klímájával – véli GBS.

Afrika esete ennél még frappánsabb: az 1800-as évek elején alig ismerték az Európához egyébként legközelebb fekvő kontinenst: a gyarmatosítók és a felfedezők joggal félhettek az egzotikus betegségektől, vadállatoktól és emberevő törzsektől, ám mindezt a jellegzetes éghajlati viszonyok foglalták keretbe. Kelet felé tekintve sem hiányzott a sarkos vélekedésekre való hajlam: de Custine márki például nem kevesebbet állít 1839-es munkájában, mint azt, hogy az oroszok nem egyebek, mint holmi álcázott kínaiak, éghajlatuk semmilyen európai vonást nem mutat fel, bár ők úgy vélik, sőt dicsekszenek azzal, hogy valamennyire enyhült a klímájuk. „Vajon a Fennvaló cinkosa-e e nép ambíciójának? Fel fogja-e kínálni nekik a Dél egét és levegőjét? Lesz-e Athénunk Lappföldön, Rómánk Moszkvában, és a Temze gazdagsága feltűnik-e a Finn-öbölben?” Alig egy hónapja az alkoholfogyasztást tanulmányozó orosz állami intézmény közölte, hogy az enyhe tél miatt lényegesen kevesebb fagyhalált regisztráltak, és a tömény szeszfogyasztás is tetemesen csökkent Rásszijában (igaz, ezzel párhuzamosan megugrott a bor és sör iránti érdeklődés).

Könyve utolsó fejezetében Lucian Boia a globális felmelegedésre is kitér: mivel a kötet 2005-ben jelent meg első ízben, a szerző nem foglal állást az ökoszkeptikusok és a teóriát kritikával illető, vagy éppen kétségbe vonók tábora mellett. Az álláspontok összevetésével egyszerűen érzékelteti, hogy korunk egyik lényeges provokációjával szembesülünk. Greta Thunberg ekkor még hároméves.

Miközben e szöveg zárómondatainak lendülök neki, a nappali nyitott ablakán friss, madárcsicsergéssel telített levegő áramlik be a kolozsvári belvároshoz közeli lakásba. Enyhe kereszthuzat, ami (az intenzív szellőztetésre biztató járványvédelmi tanácsok betartása mellett) némi esélyt is adhat arra, hogy a szennyeződések brutális csökkenését igazoló műholdfelvételeket jól eltároljuk a kollektív emlékezetbe, és még idejében előránthassuk, mielőtt gőzerővel újraindul a Föld pöfékelő-hangszennyező gazdasági gépezete.