Lófehér

Lépésben: ha csak szemernyi valóságtartalma is van a mondának, miszerint a Kárpát-medencében honra lelő magyarok egy habfehér paripa + extrák (nyereg és kantár) árán vettek maguknak földet a későbbi Pannóniában a kapzsi, balga, diplomáciailag alulképzett Szvatopluktól (vagy a Salánként is emlegetett Zalántól), nos, ha az elsősök – merthogy nekik ajánlott e történet – hitelt adnak ennek az országalapító dealnek, akkor máris birtokában vagyunk a téma talapzatának.

Ügetés: De ha nem érnénk be ennyivel, az equus caballus fehér változatának sztorija parádés, 326 éves ugrással máris március hatodikára lendít: Grassalkovich I. Antal születése napjára. A báróból gróffá avanzsált főúr, ki Mária Terézia bizalmasaként királyi személynök és kamaraelnök is volt, gödöllői rezidenciáján továbbfejlesztette a már meglévő lovardát, melynek kedvenc lakója, a Schimmel névre hallgató fehér (szürke?) paripa később nevét is kölcsönözte a kastély egy részének (Shimmelhof). Sőt meg is szobrozták barokkosan ágaskodó pompás sziluettjét. (Az első ízben 1763-ban említett, sóskúti mészkőből készült életnagyságú műalkotást 1945 után a lokális legenda szerint a helybeliek ásták el a közelben; mivel a 2011-ben megejtett kutatásokkor mindössze az állat törzsének egy darabja került elő, a 30-as, 40-es években róla készült fotográfiák alapján – immár tercitből – újólag megszobrozták, és 2014-ben át is adták a nosztalgiától ámuló-bájolgó közönségnek).

Poroszkálásra fogva az iramot, miután átlapoztuk a „Több mint ezer ingyenes kép neten fehér ló és ló témában” című dossziét (a portré – mint jópofa lópofa, a gyepen heverő/hempergő paci, a menyasszonyos beállítás, az unikornis fantasy és igen… a szárnyas paripa megannyi változatát és alfaját megcsodálva), a jelenbe landoló paták dobogására felkapott fejjel olyan társításokra találunk, mint Fehér ló vendéglő, közösségi ház, pub & steak house, pizza & grill, fogadó, villa, utca, sőt „Fehér ló életérzés”, bármit is jelentsen ez. De megjelenik fadomborművön és diafilmen szintúgy. 

Vágta: már nincs visszakozás, sőt fokozni is lehet az iramot, versenyvágtára (közismertebben galoppra) fogva az alattunk szuszogó párát, mint teszi azt időnként Kim Dzsong Un, Észak- Korea egyedura, aki előszeretettel lovagol ki festői hátterekkel ékeskedő tájakra, mint mesebeli herceg s tántoríthatatlan vezér. Nyilván fehér lovon, ahogyan tavaly októberben és decemberben tette, méghozzá a szentnek tartott Pektu hegyre, mintegy fitogtatni kifele harcias, határozott profilját. 2019-ben a phenjani kasszából csekély 75 ezer dollárt pengettek ki orosz lovakra, pontosabban tucatnyi nyergesre, és az utóbbi évtizedben nem kevesebb, mint félmilliót szintén oroszhoni lovardák díszpéldányaira. Kötve hiszem, hogy Kim tudna Horthy (újabban esetlenül imitált-idézett) fehérlovas bevonulásairól, bár a kétoldalú kapcsolatok már 1892-től datálhatók: igaz ugyan, hogy akkor az Osztrák–Magyar Monarchia és a Koreai Császárság vette fel egymással formálisan is a diplomáciai viszonyt. 

P. S. Amelyben csak úgy futtában elnézést kell kérnem, amiért lóvá tettem az olvasót: valójában olyan, hogy fehér ló nincs is, kivéve az igen ritka albínót, de neki is a szőrzetén átvillanó rózsaszín bőre miatt kétséges a patyolat-jellege; bár így már nem is jár/poroszkál/galoppozik oly messze a mesebeli csillámos sörényű póniktól, és hát erre is jó a mesevilág, ahol kedvünkre és (politikai) ízlésünkre való tekintettel kompenzálhatunk egy kicsit. Mondjuk egy hátsó patanyomnyit.