Könnyű volna ítélkezni Ditró lakói fölött, sokkal nehezebb lenne viszont megtalálni a valódi felelősöket.

Szó ami szó: az országossá – majdnem nemzetközivé – dagadó ügyben a község lakói valóban csúnyán elbántak a két Sri Lanka-i vendégmunkással, így akár tetteseknek – például rasszistáknak – is nevezhetnénk őket.

A vendégmunkásoktól való félelmüket nem lehet ugyanis egyszerűen csak a migránsoktól való rettegésüknek betudni. Ez esetben könnyen meg lenne a főbűnös, Orbán Viktor személyében, aki évek óta a térséget egyáltalán nem fenyegető – mert Románián, Magyarországon csak átutazni akaró, Kelet-Európából pánikszerűen nyugat felé menekülő – bevándorlókkal igyekszik beteges félelmet kelteni az övezet lakosságában.

Persze, mindebben felelősség terheli a magyar miniszterelnököt is, esetében azonban „enyhítő körülményként” tudhatjuk be, hogy ő csak Donald Trump tanítványainak egyike, aki, ha jelentőségével nem is tűnik ki az a sorból, mindenképpen dicsérhető szorgalmáért, amellyel washingtoni példaképe „America First” elvét igyekszik Magyarországra, illetve a határon túli magyar közösségekre is alkalmazni, magyar Magyarországot változatban. Vagyis aki „idegen”, annak nincs mit keresnie a közösségben, azt ártó rosszként még üldözni ajánlatos.

A Ditró First (Ditró mindenekelőtt) elv így csap át aztán rasszizmusba. A község lakosainak egyik fő kifogása azt volt, hogy nehogy már a székely kenyeret színesbőrűek gyúrják! Mert a fekete kezek megtréflizik a hófehér székely kenyeret!

Igaz, az már kevésbé zavarja őket, hogy színesbőrű kezek által összeállított tévé-készülékeket, laptopokat, mobiltelefonokat használnak, amelyeken esetleg éppen a külföldi vendégmunkásként dolgozó sógorral, atyafival beszélnek a messze földön szolgáló emberek nehézségeiről…

Ilyen tekintetben tehát hibáztathatók a ditróiak is, mivel némi rasszizmustól maguk sem mentesek. Barátaim élnek ott, tőlük tudom, hogy a községben élők a helység cigánymentességével hivalkodnak. Amint egyébként egyéb kisebb települések is!

A ditróiak azonban ennek ellenére, mégis sokkal inkább áldozatoknak tekinthetők!

Az egyszerű román, magyar, más nemzetiségű emberek közös tragédiájának áldozatai! Ne csodálkozzunk, hogy a ditróiak ellenségként tekintenek mindenféle idegenre –, románra, Sri Lanka-ira, „gyurcsányistára”, egyéb kétes eredetű-származású gyanús jövevényekre. A romániai sajtóban, politikai körökben magyarokról csak ilyesféle esetekben, vagy a régióban élő románság állítólagos jogfosztása kapcsán esik szó, netán a Román Hírszerző Szolgálat egyre ritkább jelentéseiben hallani róluk, nemzetbiztonsági fenyegetésként. Esetleg a négyévenként sorra kerülő magyarországi választások alkalmával.

Ditró lakosai ugyanúgy áldozatok, akárcsak az összes közepesnél kisebb romániai településeken élők, akiket a mindenkori politikai hatalom megtévesztett, elhitetve velük, hogy az idegenek elveszik az állásaikat, hogy végzetesen sérül a helyi közösségek sok éven át féltve őrzött kultúrája, hogy a más kontinensekről érkező migránsok rokonságukkal megváltoztatják a vidék demográfiáját.

Szerintük a „közeli idegen” is ugyanilyen veszélyt jelent. Vannak szomszédos falvak Romániában, ahol a lakósok nem barátkoznak egymással, tilos földet eladni a közeli településben élő személyeknek, tiltott a különféle települések fiataljai közötti házasságkötés…

Az idegenektől való zsigeri félelmeket a politikai elkötelezettségű településvezetők, a kiskirályok nagyszerűen kihasználták, gondosan ügyelve, hogy az alaptalan rettegést tovább táplálva, a pénzek, a beruházások a település lakói által „jól ismert” (azaz: elhíresült) rokonaik, ismerőseik, barátaik kezébe kerüljenek.

Vajon mi is járhatott a Sri Lanka-i pékek fejében, amikor nekivágtak a Romániába vezető közel hétezer kilométeres útnak? Nyilván, az Európai Unióra gondoltak, ahol szabad és jól fizetett a munkavállalás, törvény biztosítja a jobb életet.

Lehet, ha előtte tájékozódnak a Google-n a romániai állapotokról, talán megváltozik a véleményük. Rájöttek volna, hogy a mindenkori román kormányok jóformán semmit sem tettek az ország civilizációjáért, azért, hogy végre kiszakítsák a lakosságot a középkori gondolkodásmódból, hogy egyszer végre betartsák a – legalább is elvileg – jólétet, munkát, boldogságot ígérő törvényeket.

Ekkor talán rájöhettek volna arra, hogy Romániában mindennek semmilyen jelentősége nincs, hiszen ezeket az értékeket nem lájkolják a Facebookon és főleg, nem hoznak szavazatot.

A román állam harminc év alatt semmit sem tett a csökött gondolkodás, a bigottság, a begyepesedés felszámolásáért. Számára a világmindenség határát még mindig Calafat jelenti.

Jól példázzák ezt a vendégmunkásokat befogadó pékség tulajdonosai is, akik a legmegfelelőbb megoldást abban látták, hogy a Sri Lanka-iak ne nyúljanak többé a kenyérhez, hanem a bőrszínüknek inkább megfelelő munkát végezzenek: takarítsanak, szemetet hordjanak… És mindezt abszolút jóindulatúan tették, arra nem is gondolva, hogy ezzel még jobban megalázzák őket, mint a „fekete fehér kenyér” ellen fellázadt ditróiak!

A gigászi méreteit leszámítva egyébként maga a Brexit is éppen ennek a gazemberségnek a logikáját követte. Elhitetni a többnyire tudatlan, tájékozatlan tömegekkel, hogy az idegenek miatt mennek rosszul a dolgok a szigetországban. Ha megtakaríthatjuk a brüsszeli bürokratáknak kidobott hatalmas összegeket, lesz pénz bőven Angliában.

Ne feledjük, éppen a kilépés napján, a Happy Brexit Day alkalmával jelentek meg falragaszok egy norwich-i, szociális létesítmény falain, miszerint a jövőben Anglia az angliaiaké, többé nem tűrnek meg idegen szót az országban. És az elkergetettek között bizonyára lesznek székelyek – esetleg ditróiak is!

Szűkebb pátriájukra gondolva, ne nagyon siránkozzanak.

És minden bizonnyal nem lesz több pénz a Brexit után sem, viszont kárhoztatni lehet majd a migránsokat, akik lefölözik Anglia gazdagságát.

A 70 millió bevándorlót, akik megszállják az országot.

Igen, volt már ilyesmi a történelemben!

Csak akkor 20 millió románról volt szó…