Nagy magyar gondolkodó elméjének gyöngyszemei uralták a héten az erdélyi magyar közbeszédet (is). Nem, nem Széchenyire gondolok, és még csak nem is Kölcseyre, hiszen a magyar kultúra napját idén a magyar kulturálatlanság napjai előzték meg, és – nagyon jelképesen – ezek éppen az anyasághoz és nőiességhez kapcsolódtak. Magyarán: azoknak a nőnemű egyedeknek a viselt dolgaihoz, akik ha az alakjuk, küllemük konzerválásán ügyködnének idejük tetemes hányadában, akkor magyar kultúra sem igazán lenne, hiszen nem lennének nyugodt és pihent, vagy éppenséggel zaklatott elméjű, kreatív értékteremtők, akik tehetnének ez ügyben bármit. Csak más kultúrák léteznének, amelyekben viszont nem nehezedik a nőkre ilyen jellegű nyomás: hagyják őket anyának lenni, és időközben – nem stopperórával – rendbe jönniük a nőiességükkel is. Ez a megállapítás viccesnek tűnhet, de ha jobban belegondolunk, annyira nem is az…

No de időzzünk csak el egy pillanatig azon: hogy lehet az, hogy Széchenyik és Kölcseyk, Hellerek és Ancselek helyett amolyan izmosított agyú fitneszguruk mondhatják meg az összmagyar társadalomban azt a tutit, amelyről hetekig beszél mindenki? Erre egy kézenfekvő magyarázat van szerteágazó részmagyarázatokkal: az a szakterület – nevezzük ezt így –, amelyen az illető tevékenykedik, és amely által ő ismertté vált, igen jelentős népszerűségnek örvend a magyar kultúrában – nevezzük ezt így. Magyarán: nem a könyvtárba, hanem szinte mindenki a fitneszszalonba igyekszik, a túlpörgetett sportos egészségmegőrzésen túl pedig különböző proteinos agymenéseket zabálni, amelyeket az illető és holdudvara árusít, népszerűsít. Ebből a megközelítésből az a kijelentés, miszerint a magyar nők rontják el a házasságukat azáltal, hogy otthon nincs mindig friss és ropogós sovány hús terítéken, eléggé értelmezhetetlen. Ha ezt a kommunikációs bravúrt egy brandmenedzser javasolta, akkor azt ajánlom, gyorsan váltsák le az illetőt, mert oda lesz a biznisz.

Már így is odavan, azt hiszem. De persze csak akkor lesz oda végleg, ha nem kerül elő időközben egy olyan vásárlóhad, amely frusztrációiban már annyira alámerült, hogy az sem számít, ha az illető szolgáltató közömbös, kövér tehénnek tekinti őt, csak nyújtsa már a zsírégető varázsmegoldást. Ha a kijelentést megelőző piackutatás eredménye az, hogy vannak ilyen fogyasztók, akkor nem szóltam semmit…

Közben meg azt a látszatot sem szeretném kelteni, hogy napirendszerűen foglalkoztat az illető fitneszguru családi biznisze, de azért egy kicsi inputtal besegíthetek neki az erdélyi magyar anyák hétköznapjairól. Ennek ugyanis az egyik legfőbb jellegzetessége az, hogy nem tartozik hozzá hivatalból két bébiszitter vagy bejárónő, akinek köszönhetően csak arra kéne figyelni anyaként, hogy elég szexi-e az éppen megvásárolt alsónemű, és megszáradt-e a körömlakk, hanem ennél sokkal prózaibb töltött káposzták, szennyes ágyneműk, kakás pelenkák és babatápok töltik ki értékes idejüket. Főleg tájainkon, ahol a nők hétköznapi tevékenységei általában egy performánsabb górcső alá helyeződnek, és emellé még nulla segítség is jár.

Egy friss anya – akinek kezdetben a zuhanyozást is másodpercek alatt kell elintéznie valahogy – ápoltságának akár két különböző értelmezése is egyszerre érvényes: ha elmegy tornázni, fodrászhoz és utána manikűröshöz, akkor egy könnyelmű kurva, aki elhanyagolja a gyermekeit, csak saját magával foglalkozik, ha meg nem egy el, akkor egy ápolatlan, kövér tehén, aki nem törődik magával, mégis milyen példát mutat a gyermekeinek... Nos, lehet választani, hogy ki melyik kategóriába szeretne besorolódni! De azt még hozzátenném, hogy ez utóbbiból még akkor sem lehet kikerülni, ha alkalmasint otthon minden nap rotyog a töltött káposzta. Egy nő ettől függetlenül vághatja zsebre az említett jelzőket. Pedig napi programjának legfontosabb fokmérője az, hogy „kész van-e, megvan-e minden” a nap végére…

Tévednénk viszont, ha nem számolnánk azzal, hogy ezek az elvárások kvázi mindenkoron létezhettek a magyar kultúrában gondolkodók elképzelései között, és ha azt hinnénk, hogy ezek csupán egy fitnesz guru nem túl jól kalibrált gondolatsorából buggyantak ki... Ennek illusztrálására hadd idézzem a Himnuszunk írója, Kölcsey Ferenc Celesztina című rövidprózájában felbukkanó nőideált: „Asszony, nő, anya volt ő; azonban minden helyzetet, melybe lépett, minden ösztönt, melyet természettől nyert, meg tudott nemesíteni; s házi gondjait viselve, férjét ápolva, gyermekeit szívéhez szorítva, mindegyik körülményben csendes, egyszerű, maga előtt tudva nem lévő fenséget mutatott.”

Na most ehhez, a 19. századi multitasking nő- és anyaképhez mennyire volt nehéz „hozzácsapni” a 21. században azt, hogy „és közben nézzen is jól ki” vagy – egy szebb megfogalmazásban – „külleme legyen mindenkoron kellemes, férfiúi vágyat szárba szökkentő”? Őszintén: semennyire…

Úgyhogy, én csak annyit mondok: anyák, vigyázzatok, milyen fiukat neveltek! Ja, és a fennforgó apamodellnek se felejtsetek el beszólni a konyhába, hogy mosogatás közben nézzen rá a töltött káposztára is, nehogy odaégjen. ..

Nos, azt hiszem, ilyenkor szokás odaírni az amerikai filmekben, hogy: A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve.