Ha kifárad a csapat, frissíteni kell: új vizuális megjelenítés, facsarónew logóval, esetleg himnusszal, harmatos szlogennel és (fel)tunningolt diskurzussal. Új arcokkal. Mivel a hazai politikai alakulatok rekrutációs rendszere vagy Caragiale-féle módon működik – mely szerint fennséges, ámde teljességgel hiányzik –, vagy pedig olyan káderpolitikként,  amelynek, kizárólagos alappilléreit a feltétlen lojalitás, illetve a területileg szervesedő érdekcsoportok (helyi bárók) kénye és kedve alkotják, nos ebben a helyzetben nehéz saját nevelésű üdvöskékkel megoldani a látványos ráncfelvarrást. Ezért a pálya széléről behívott-ámított új arcokkal vélik megoldani, pontosabban elkendőzni a krónikus ötlethiányt.

Például a civil szférából, a vállalkozói közegből, a sport világából  (Ilie Năstase, Anghel Iordănescu, a Bölönivel kokettáló RMDSZ), vagy éppen sajtóberkekből. Ha már nincs Schwarzeneggerünk, akit csatába küldhetnénk. Gabriela Firea esete az egyik legeklatánsabb példa: az írott sajtóban, majd tévésszakmában pályát futó műsorvezető-bemondó ismertsége és szimpátia-indexe jól jött a szocdemeknek, hiszen 2012-ben fölényes győzelemmel szerzett szenátusi mandátumot, majd négy évvel később 10 százalékos előnnyel hozta a fővárosi polgármesterséget. Magáról azt állítja, hogy kommunikatív alkat – talán túl közlékeny is egyesek gusztusa szerint, teszi hozzá. Ez a tulajdonsága időnként feszültséget keltett párton kívül és belül, de Fireán eddig sorra behegedtek a viszálykodások nyomai. Robert Turcescu tehetséges sajtómunkásnak bizonyult, médiaegyéniséggé izmosodott, amikor 2014-ben úgymond élő adásban „robbantotta fel magát”: miután a blogján bevallotta, hogy másodállásban (?!?)  a hadsereg hírszerzésének alezredeseként szolgál(tatot)t. Az őszinteség pedig meghozta gyümölcsét; igaz csak második nekifutásra, mert előbb 2016-ban a Népi Mozgalom Pártjának jelöltjeként mindössze negyedik lett a bukaresti főpolgármesteri székért dúló korteshadjáratban, a szintén 2016-os parlamenti választásokon már képviselői mandátumot szerzett Konstanca megyében. Carmen Gabriela Avramot a tavalyi europarlamenti választásokra igazolta át a tévétől a PSD, mint ahogyan Rareș Bogdan is a stúdióból került a PNL-lista elejére húzó- és megmondóemberként.

A legfrissebb akvizició (hiszen épp az intermercato idején vagyunk, amikor a futballklubok a téli szünetben felfrissítik kereteiket) Moise Guran, aki az USR gárdáját erősíti pár napja. Nem kap érte zsetont, állítja Guran és eddigi megtakarításaiból fogja fenntartani magát. 2015 októberében Moise Guran saját FB-oldalán a következőket írta: „(...) csupán annyit mondok: semmit sem utálok jobban, mint az újságírót, aki cserben hagyja a szakmáját, hogy belépjen a politikába. Önmagában illetlenség a mesterség iránt, saját szakemberi mivoltod iránt ( a politikusok leggyakrabban középszerűek voltak alapszakmájukban), de ugyanakkor a közönség elárulása is. Ha újságíró vagy és valahol jelöltetni akarod magad, jobb ha néhány évnyi szünetet tartasz, hogy a világ ne kössön össze azzal, amit annakelőtte csináltál.”

A világ pedig a maga módján feledékeny és megértő, sőt menthetetlenül reménykedő fajta; ettől még érvényes a kérdés, hogy mikor lesz profi politizálásunk, adekvát, közszereplői pályára felkészítő utánpótlás-képzéssel, amikor meg lehet spórolni az állandósult ad-hoc megoldásokat és a sajtó sem szembesül a „dezertőrök” meg-megújuló hullámaival.