Sebestyén Mihály: Egy férfi, aki amúgy demokrata, szabadelvű...

A minap megvertek egy férfit a stadionban. Orrbavágták kijövet a mérkőzésről. Azt nem tudom, hogy a rendőrség kézrekerítette-e már a tetteseket, de azt láttuk, hogy a férfi saját felelősségére kilépett az őt ellátni kész kórház ajtaján, és nyilatkozott a rajta esett sérelemről. A magyar demokrácia sérelméről.

A futballhuliganizmus nem újdonság a világ művelt foci-országaiban. A legvadabb szurkolók kétségek nélkül állítható, nem a latinvérű csapatok szurkolói között, hanem a hideg és hűvös angolok között akadnak, de azért az ugyancsak érzelmes magyarok sem maradnak el sokkal mögöttük. Legalább is ezt láttuk, látjuk a híradókban, függetlenül attól, hogy az Echo vagy ATV-t nézzük. (Ez van a magyarországi kínálat két átellenes szélén.) Vagyis ha a Fradi vagy az Újpest mérkőzik, ott a balhé garantált.

Tehát a férfi, aki demokrata, meggyőződéses liberális, hisz az emberek nevelhetőségében és az egyenlőségében, zsigerből utálja a szélsőséges nézeteket, józanul kimegy egy Fradi mérkőzésre a pesti stadionba. Nem ül otthon kényelmes fotelban, nem várja meg, amíg valamelyik csatorna sportösszefoglalójában megnézheti profi felvételeken a mérkőzés legjobb pillanatait (erdélyi magyarul: a legszebb fázákat), hanem jegyet vált, szotyit is beszerez, és beül a szektorába. Valószínűleg nem a Fradi-szurkolók szakaszába, hanem a székesfehérvári drukkereknek fenntartott helyek valamelyikére. (Ezt már csak feltételezem. Persze rögtön jöhet a cáfolat, hogy bár a férfi demokrata, meggyőződéses szabadelvű, európéer, hisz az emberek nevelhetőségében és  egyenlőségében, zsigerből utálja a szélsőséges nézeteket és józan, mindezek ellenére ferencvárosi a szíve, Fradi-pártoló.)

És tapasztalja a mérkőzés teljes terjedelmében, részlegesen, félidőnként sokszor, hogy Benito Mussolinit éltetik, noha a kiáltozók is tudják, hogy az egykori kis tanítót lábánál fogva akasztották fel színolasz partizánok, meg a győzelmet sieg heil kiáltásokkal serkentik, skandálják. Egy olyan országban, ahol az önkényuralmi szimbólumok és szólamok használói büntethetők. A rendőrség nem lép közbe, a pályafelügyelet sem, nem is szúrják ki kamerákon a főkolomposokat. Minden megy a maga útján. Ez már a magyar lelátókon rutinosan történik. “Belefér” a szólásszabadságba.

A férfi, aki amúgy demokrata, meggyőződéses szabadelvű, hisz az emberek nevelhetőségében és az egyenlőségében, zsigerből utálja a szélsőséges nézeteket, elveszti józan eszét, és rászól a mussolinizőkre. Többször, erélyesen. Senki sem siet megerősíteni nézeteit. Teszi feltehetően teljesen magányosan. Vakmerőn. Az embereket a mérkőzés érdekli, nem az önkényuralmi szólamok vagy azok cenzúrája. Nincs is rá már fülük. Félmillióan vannak, akik a Jobbiknak drukkolnak, rá is szavaznak.

Nincsenek mind kint a pályán, de ahhoz elegen vannak, hogy a kijáratnál megvárják a férfit, aki demokrata, meggyőződéses liberális, hisz az emberek nevelhetőségében és az egyenlőségében, zsigerből utálja a szélsőséges nézeteket, s jól orrba vágják.

Én sem vagyok annak híve, hogy cinkosan hallgassunk, gyáván lehúzódjunk az útpadkára, de meg kell találni a megfelelő alkalmat. Nem kell önként vonulni a vérpadra. Oktalanság.

Annyi biztos: kiballagni egy ilyen mérkőzésre (amelyről mindenkinek van némi fogalma, tapasztalata, tartani valója), és rendre inteni a megvadult csőcselék-fiakat – nem lehetséges erőszakos következmények nélkül. Ezzel illik számolni.

Majdnem olyan eszes cselekedet, mint fiatal fehér nőnek éjszaka meztelenül mászkálni a Harlemben. Éppen olyan őrületes agymenés, mint sötétedés után ezerdollárosokat számlálgatni egyedül a Central Parkban... vagy magyarul megszólalni Gigi Becali hívei között.

Kimaradt?