Különös festmény látott napvilágot a gyereklányokból szexhálózatot építő milliárdos és nemrég öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein lakásából. A Bill Clinton amerikai exelnököt ábrázoló portré a Monica Lewinsky-afférra emlékeztető kék színű ruhában, magas sarkú cipőben illusztrálja a világ egykori első emberét. Epstein jó kapcsolatot ápolt Clintonnal, akárcsak a jelenlegi elnökkel, Trumppal. Egyes feltételezések szerint Clintonnak érdekében állhatott Epstein öngyilkosságként elkönyvelt halála, az egyelőre összeesküvés-elmélet szintjén álló elképzelést maga Trump is megosztotta a közösségi médiában.

Na de kicsit térjünk vissza Monica Lewinskyra. Nevét az egész világ megismerte. „Milyen érzés Amerika első számú szopás-királynőjének lenni?” – kérdezték tőle egy dokumentumfilmben, ami tömören össze is foglalja, hogyan tekintettek rá. Monica elkövetett egy hatalmas hibát a húszas évei elején, amiért majdnem az életével fizetett: beleszeretett a főnökébe. Csakhogy az ő főnöke az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke, Bill Clinton volt. Monica állítása szerint 1995 novembere és 1997 márciusa között kilencszer volt szexuális jellegű kapcsolata Clintonnal. Hogy ne legyen szem előtt, 1996 tavaszán Monicát áthelyezték a Pentagonba, ahol megismerkedett Linda Trippel, aki a bizalmába férkőzött. Monica elfecsegte neki az elnökkel való viszonyát, Linda Tripp viszont egy idő után rögzítette ezeket a beszélgetéseket, amelyek a későbbi botrányban bizonyítékként szolgáltak Monica ellen.

Ő volt az, aki személyesen is látta azt az ominózus ruhát, amelyre rászáradt az elnök spermája, és ami a botrány ikonikus jelképévé vált. Egyben perdöntő bizonyítékként szolgált Clintonnal szemben, aki korábban tagadta, hogy kapcsolatban állt volna Monicával. Nem csoda hát, hogy a most előkerült festmény, ami kék női ruhában ábrázolja Clintont, felborzolta a kedélyeket. A kontextus is elég bizarr: éppen a kiskorú lányokból szexhálózatot építő Epstein lakásából került elő a festmény, ami így az alkotást a szexuális zaklatások, a hatalmi visszaélések és mindennek a szervezett bűnhálózati formájának a szimbólumává teszi.

A testi visszaéléseken túl azonban egy másik fontos problémára is felhívja a figyelmet: a lelki megaláztatásokra. Mérhetetlen károkat tudunk okozni egymásnak úgy is, hogy fizikailag nem bántalmazzuk a másikat. Sőt, még csak nem is kell ismerjük egymást ehhez, és a fizikai közelség sem feltétel. Elég a másik „kék ruhásra”, a Facebookra gondolni, vagy a többi közösségi oldalra: a virtuális bordélyházakban képesek vagyunk lelkileg gyötörni, kihasználni, megalázni és akár a halálba kergetni másokat. Természetesen ezek az oldalak alapvetően a kapcsolatok építésére lettek kialakítva, de ahogy a szexualitás is alapvetően kapcsolaterősítő és fajfenntartó erővel bír, mégis a zaklatás és a bántalmazás eszköze lehet, úgy ezeken az oldalakon is sokszor elszabadul a pokol, és mi magunk hozzuk létre azokat az online „örömtanyákat”, kommentcunamikat, ahol tömegesen erőszakoljuk meg szavainkkal embertársainkat.

Monica Lewinsky nyilvános meghurcolása volt az emberiség első világméretű közös fajtalankodása, amikor az újságok, televíziók és rádiók üzeneteit felerősítve az internet a fél világ prédájává tett egy nőt, aki egyszerűen rossz emberbe szeretett bele. Élete legintimebb részlete vált a közbeszéd martalékává. A megszégyenítését áruba bocsátották, nézettséget növeltek, pénzt gyűjtöttek azáltal, hogy nyilvánosan megalázták. Elfelejtettek emberként tekinteni rá, nem gondoltak arra, hogy ő is érző lény és maradandó kárt okoznak benne élcelődéseikkel. Nem véletlenül a keresztnevén utalok Monicára, ugyanis a legnagyobb baj, hogy a zaklatottakra nem tekintünk személyként. Mérhetetlen erőfeszítésbe és a szűk környezete támogatásába került, hogy Monica nem vetett véget az életének. De nem mindenki ilyen szerencsés és erős.

Azóta Monica megerősödött és több évnyi hallgatás után pár éve ismét a nyilvánosság elé állt és harcol a megszégyenítettek mellett. Előadásokat tart és vallomásokat tesz, amelyben elmondja, hogy mekkora problémát vagyunk képesek okozni egymásnak, anélkül, hogy ezt tudatosítanánk, valamint azt, hogy neki miként sikerült túlélnie. Az internetes zaklatás azóta világméretű problémává vált és külön szóval jelölik a jelenséget: cyberbullying. Minél többször veszünk részt valaki meghurcolásában, annál érzéketlenebbé válunk velük szemben, és egy ördögi kört indítunk be ezáltal.

Amikor legközelebb arra gondolunk, hogy valakinek jól „megmondjuk” az interneten, jusson eszünkbe a Clintont kék ruhában ábrázoló festmény. És különösen az elnök gesztusa, amint a szemlélő felé mutat az ujjával. Mert nem tudhatjuk, hogy legközelebb nem épp mi leszünk a többiek céltáblája.