Kék-sárga-kék-sárga... dúdolhatta az átlagos, de annál lelkesebb liberális pártaktivista a tegnapi bukaresti megafórumon, ahol Klaus Iohannis volt a díszvendég. Miközben az elnök újabb győzelmeket ígért, az ország újraépítését, és nem átallott a Caracal-tétellel startolni diskurzusában, szóval a politikai  kommunikáció verbális csatornáján próbált hatni fizikai és virtuális közönségére, a háttérben az ország kontűrje uralta a díszletet Egy normális Romániáért  felirattal (az egyet el is hagyhatjuk, mert nem magyaros így, a szöveghűség miatt idéztem ekképpen). Iohannisnak és pártjának igaza van kampánymarketing szempontjából: annyi mindent mondtak már erről az országról korteshadjáratokon, hogy kifáradt minden társítás: a büszke, az erős, a lendületben levő, a jólétben feredő, a románoké s még lehetne ragozni.

De mi a norma Romániában, és tehát mi lehet a normalitás – erre a kérdésre a novemberi választásokig sem kapunk kielégítő, de legalább vitára gerjesztő választ sem a liberálisoktól, sem pedig Iohannistól. Bár minden bizonnyal megpróbálják majd kibontani az üzenetet.

Ha az normális, hogy egy kisebbségi közösségből származó államfő egyetlen szót se ejtsen a többség-kisebbség helyzetéről azon kívül, hogy kitartóan, sőt fanatikusan példaértékűnek véli bel- és külhoni fórumokon egyaránt. (Hogy csak egy frissebben elszalasztott alkalmat említsek: az úzvölgyi feszültségek és incidensek okán még annyit sem tett a Cotroceni-palota, hogy szóvivője révén bár háromperces kommünikében enyhe aggodalmát fejezze ki a történtekért, vagy legalább figyelemmel kövesse a fejleményeket). Ha kimeríti a normalitás fogalmát, hogy nem sikerült például az ukrajnai románok elleni kijevi törvényhozás diszkriminatív jellegéről érdemi párbeszédet folytatnia, és mindössze egy esedékes vizit lemondására futotta diplomáciai erőfeszítésként. Ha az újonnan alakuló uniós testületek és tisztségek esetében kijelenti, hogy felfoghatatlannak és elfogadhatatlannak tartja azt a képletet, amelyben nem lesz jelen kelet-közép-európai politikus, majd miután ez nem következik be, egy fél szóval sem ad hangot elégedetlenségének (mert nemtetszésről, vagy felháborodásról nem is merek álmodni).

Norma, úgymond követendő lehet-e az, hogy a közelmúltban (2006-2007-ben) Nagyszeben polgármestereként elgáncsolta a magyar pavilon felépítését. Hogy amint közvetlen munkatársai elvégzik a karrierje szempontjából fontos munkákat, indok nélkül és hirtelen megválik tőlük (konkrét szebeni példa tudatában állítom). Norma-e, s ha mégis, miként értelmezendő, hogy külügyi terepre visszaevezve: még mindig nincs kinevezett román nagykövet Izraelben (a vicc kategóriába illik, hogy miközben tavaly március végén a szaktárca javaslatát a kormányfő is jóváhagyta, és azt felterjesztették Cotroceni-be, rá egy hónapra Iohannis újságíróknak azt mondja, nincs tudomása a felterjesztésről, de majd megkérdezi a munkatársait... azóta sincs nagykövet-szintű diplomáciai képviselet Tel Avivban).

Normális-e továbbá, hogy a hadügyi költségeknek a GDP 2 százalékát kitevő gazdasági erőfeszítésről többpárti konszenzust hozott létre az elnök, de egyéb paktumot nem volt képes kicsikarni-lobbizni. A tanügyre szánt keret a KWI mandátumában egyszer sem érte el azt a bizonyos hat százalékot, amit normálisnak tekintett az összes politikai szereplő. A képzett Románia című elnöki projektből egy elnagyolt vázlatot láttunk eddig, de annak is van már jó ideje, hogy itt megrekedt az államfő elánja.

És végképp nem normális az, hogy a megválasztásakor meghirdetett-beígért országprojekt, amely szintén Iohannis patronátusa alatt kellett volna hogy körvonalazódjék, s amelyre grémiumot is kineveztek, munkacsoportokkal és mindenféle ütemtervekkel, hát ez a tervezet sincs készen (vagy ha mégis, várja a kampány hevesebb szakaszát a bevetésre, bár a dokumentumon dolgozó egynémely személyek szintén személyes vallomásából kitűnik, hogy mindössze kétszer-háromszor ültek össze a témában).

Utoljára pedig miért lehet normálisnak nevezni egy országot, ahol három hónappal az elnökválasztás első fordulója előtt jó eséllyel választhatsz az aktuális államfő... és az aktuális államfő között: hogy Románia nem tud kitermelni legalább három érdemi variánst megtestesítő jelöltet. Mert a normális az is, hogy választóként valóban legyen módom mérlegelni és dönteni. Különben szavazópolgárrá degradálódom, és egyetlen esélyem van: szép szívecskét pecsételek a cédulára, nehogy valamely buzgalmárrá vadult szavazóbiztos kihasználja távolmaradásomat és „kölcsönkérje” parlagon hagyott voksomat. (A STS ettől még lazán „átírhatja” akár az opciót a hasznos rovatba.)