Farkas István: ami napjaink Romániájában történik, nemcsak katasztrófa, hanem figyelmeztetés is

Az, ami napjaink Romániájában történik, nemcsak katasztrófa, hanem figyelmeztetés is – ezért kell ébresztőt fújni, kievickélni a boldog tudatlanság mocsarából, mint a szamizdatban terjesztett Szolzsenyicint olvasó vidéki párttitkár, és elkezdeni végre irányítani ezt az országnak nevezett posványt. A szebb jövőről azonban nem elég óbégatni és nem elég akarni a jót, valamit tenni is kell érte. Nemcsak megfogalmazni kell egy jobb országképet, hanem meg is kell teremteni azt. Ha ez nem megy a választottaknak, akkor újakat kell keresni a lejárt szavatosságúak helyett, amíg el nem lopják a jövőnket is. Bár a roggyant rendszer igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy ne a józan ész diktáljon, az elmúlt időszak azt bizonygatja, hogy lassan nyakig ér a szar. Van, aki felismeri ezt, mások azonban nem is érzik az egyéni felelősségük súlyát. Ezt hívják kontraszelekciónak.

Az egész országot megrázó caracali tinédzsergyilkosság esete a rendőrség és más nyomozóhatóságok inkompetenciáját bizonyítja, fejek hullottak, de ez még kevés ahhoz, hogy többé ne öltsenek valóságot hasonló képsorok. A bürokratikus és korrupt rendőrség, az igazságszolgáltatással karöltve lehetővé teszi az elvetemült gyilkosok ténykedését. Mint ahogy a „rosztovi rém” létezése összeegyeztethetetlen volt a kommunista embereszménnyel, és gyilkolhatott másfél évtizeden keresztül Andrej Csikatilo, úgy nem vesznek tudomást Romániában az inkompetens hatóságiakról, kezdve a vidéki rendőrőrs járőrétől, egészen a Különleges Távközlési Hatóság fejéig. Pedig a történelem bizonyította már, hogy a seggnyalintásból karriert építők, képtelenek okos döntéseket hozni, ugyanúgy, ahogy a (nem pusztán az elméleti tudásra vonatkoztatott) tapasztalatlanság is egy adott szakterületen komoly, akár az egész emberiségre is kiható katasztrófa következménye lehet – Csernobilban például Leonid Toptunov 25 éves kezdő mérnökként volt vezető reaktorirányító azon a végzetes éjszakán, amelyen megnyomták az AZ-5 gombot. Párhuzamot lehet és kell vonni Alexandra Măceșanu tragédiája és a Colectiv klubban 2015-ben történt tűzvész között. Mindkettő az inkompetencia egyenesági következménye – utóbbiba belebukott a Victor Ponta vezette kormány, de sem az utána következő technokrata kabinet, sem az ország állampolgáraiért aggódó Klaus Iohannis nem tett semmit. Viorica Dăncilă nem zár ki egy hasonló forgatókönyvet, annál is inkább, mert a PSD fő korifeusai magára hagyták. Klaus Iohannis pedig a tragédia utáni első nyilvános megszólalását szintén arra használta fel, hogy a kormányt szidalmazta – aztán gyorsan visszaautózott a tengerpartra, hogy még elkapja a naplementét. Pedig az ő dolga a krízishelyzetek kezelése lenne – és az van, évek óta. Ez a meló azonban számára túl soknak bizonyul. De lehet, hogy nem is neki való. Alexandra Măceșanu jövőjét ellpoták azok, akik zsíros állásukban, semmittevéssel agyonkeresték magukat – Ionel Vasilca STS-főnök négy ház és hat telek boldog tulajdonosa, tisztségéből való lemondása után pedig felelősségrevonás nélkül élvezheti az életet és vár a megfelelő pillanatra, amikor ismét színre léphet. Hisz alkalmatlansági bizonyítványt nem kapott, csak hazaküldték, intő nélkül.

A caracali tinédzser meghalt, pedig bízott a rendszerben, amelyhez segítségért kiáltott. Ahogy ezt teszik több ezren, naponta. Pedig a rendszer beteg, pontosabban velejéig romlott. A várható élettartam nálunk a legalacsonyabb az Európai Unióban, ötóránként életét veszti például egy egy év alatti gyerek. Ami nem csoda – az egy főre eső egészségügyi kiadások Romániában nem érik el az ezer eurót, míg az uniós átlag közel háromezer euró. Prevenció hiányában egyáltalán nem meglepő, hogy évente közel 80 ezerrel nő a daganatos megbetegedések száma, 50 ezren emiatt halnak meg, holott több mint 40 százalékukat meg lehetne menteni a haláltól, nálunk a legmagasabb a méhnyakrákban szenvedő nők aránya az Európai Unióban, de elsők vagyunk a tuberkulózisos betegek számát illetően is. És ez nem átfogó elemzés, csak néhány adat a legutóbbi statisztikából. Évek óta az egészségügyi rendszer reformjáról szólnak a hírek, csakhogy a politika ingoványos mocsarában mindez lepkefing és fényévekre van a normálistól. Azt is mondhatnám, hogy a politikum sorozatban kúrja el a parasztvakításból meghirdetett reformprogramokat, a nép pedig bambul, mankóra támaszkodva, tátott szájjal, és örül, hogy kapott még egy napot a fennvalótól. Pedig a jóisten mellett az egészségügyi rendszer is tud adni néhány napot.

Posványunk kudarca tapintható közelségben van – de a politikum nem adja fel, beáldoz néhány parasztot, csakhogy védje a királyt/királynőt. És segítséget sem kér, hisz ő okos, és mindenki tévedhet. Nem is csak egyszer. Szégyellnie pedig nem kell érte magát.

Pedig az országvezetés életeket kúr el. Nem (csak) a meggondolatlan gazdasági intézkedések miatt, a felelőtlenül meghozott törvények miatt. Nem (csak) azért, mert képtelenek bemérni egy mobiltelefonos hívást. Hanem azért, mert az oktatás nem prioritás. Ha az lenne, nem lennének siralmas érettségi eredmények – mert megbecsülnénk a szakmunkásokat is, nemcsak az entellektüel-réteg tartozna a kiváltságosok közé. De nemcsak az oktatás nem prioritás, a nevelés sem az nálunk. Tavaly 12 906 ezer kiskorú vált anyává Romániában – a nem kívánt terhesség iskolaelhagyáshoz vezet, innen egy lépés a tájékozatlanság, az állampolgári jogok nem megfelelő ismerete, ami társadalmi és medikális kiszolgáltatottsághoz vezet.

Nem élünk jól, a havi bevételek 84,4 százaléka a mindennapi kiadások fedezésére megy el. A politikum évről-évre azt ígérgeti, hogy jobb lesz. A valóság azonban mást mutat, az istenadta nép azonban nem számol utána, nem állít pellengérre senkit. Tetszik neki a fék nélküli ereszkedő, a hitegetés, hogy majd egyszer. Neki így jól van. Neki (életveszéllyel teli) posvány kell.

Kimaradt?