1898: a magyar országgyűlésben az ellenzék követeli Bánffy Dezső kormányának lemondását, a többi között azzal indokolva álláspontját, hogy a kabinet illegálisan hoz döntéseket, mihelyt nincs elfogadott költségvetés és ennek dacára a (hivatalosan nem létező) büdzsét terhelő intézkedéseket hoz.  2012 áprilisa: lemond a holland kormányfő, mert nem tud dűlőre jutni a költségvetés ügyében és a parlament ellenszegült néhány ezzel kapcsolatos kérdésben; 2013 szeptembere: a norvég miniszterelnök benyújtja lemondását miután pártja a választásokon nem szerzi meg a kormányzáshoz szükséges mandátumokat, Stoltenberg október 14-ig, a költségvetés bemutatásáig marad ügyvezetőként posztján. 2018. január 30.: Romániának nincs büdzséje (sőt, még a tervezet is csak majdhogynem végleges piszkozatban leledzik), de a kormányfő bejelenti, hogy a kabinet újfent elkötelezte magát az euró 2024-es bevezetése mellett.

Mindeközben Orlando, a nagy számok bűvésze és a nyilatkozatok bajnoka – különben két médiaszereplés között pénzügyminiszter – több ízben átveri kabinetbeli kollégáit, a szaksajtót, a közvéleményt, a kíváncsi polgárt, mert egy héten belül legalább háromszor mond időpontot a Lássuk a medvét, hány mázsa! című produkcióra, és valahányszor pontosítani kényszerül, láthatóan zavartalanul helyesbít, mint a kolozsvári pályaudvaron a hangosbemondós hölgy, aki szenvtelen tónusban aktualizálja a menetrendhez képest egyre dagadó késést.

Alapjáratban nincs ok aggodalomra, hiszen az utóbbi évtizedben Romániában hagyományosan nem kapkodták el a költségvetések elfogadását: összesen négyszer „sikerült” átcsempészni a végszavazást szilveszter utánra, ezért a mostani csúszás csak a tradíciót balzsamozza. Hogy mégis legyen némi sajátos felhang, intermezzóként beiktattak egy kormány(párt)–Nemzeti Bank meccset, és újabban egy polgármesterek versus kabinet menetet. Szegény kormány, hogyan is kalkuláljon csendben és hatékonyan, ha feszt zargatják, presszionálják. Miként tudná teljesíteni a működésében foglalt feladatok közül az ötödik legfontosabbat, a 11. cikkely e) pontjában foglaltat, mely a költségvetés törvénytervezetének kidolgozását és parlament elé való terjesztését szabja ki számára.

Parlamentünk mire összesereglik február elsején, rádöbbennek a honatyák, hogy elfogyott a vakáció és kicserélik-megcsodálják teleléskor beszerzett fotó és szuvenír-gyűjteményeiket, beletelik egy hétbe. A szakbizottságok is elkezdenek majd őrölni, nyilván előbb csak módjával, mint minden újrainduláskor. A legfrissebb hír szerint már február 5-6-án ott lesz az asztalukon a költségvetés-tervezet. Orlandót ismerve, ezt az infót módfelett elővigyázatosan kezelném. Semmi sem kötelezi azonban a honatyákat a kapkodásra, mert nincs a büdzsé megszavazására vonatkozó imperatív terminus. Magyarországon például feloszlatják az Országgyűlést, ha március 31-ig nem fogadja el a büdzsét (Igaz, itt is lazult az idők folyamán a gyeplő, mert nem is olyan nagyon régen, december 31. szerepelt dedlájnként a szomszédban.) És ne feledjük: választási év kora tavaszának küszöbén milyen jó alkalom a mindenkori ellenzéknek ez, hogy harsány aggodalommal revolverezze a kormányzatot, ott, és úgy akadékoskodjon (nem ritkán indokoltan), ahol csak módja van rá – például egy költségvetési vitában.   

A késlekedés azért mégsem lehet a jó kormányzás ismérve, mert kifele azt üzeni, hogy az idekacsintó befektetők levethetik a zakót is a felöltő után, mert még kis ideig elücsöröghetnek az előszobában, de befele sem biztató jel, főleg azoknak a helyhatósági szereplőknek, akik idénre új invesztíciókat terveznek, s hozzá pályázatokat szerkesztenek, előkalkulálnak: egyszóval komolyan készülnének 2020-as újraválasztásuk megalapozására. Harmadjára meg az állami szektor sem jubilálhat mert a költségvetési intézmények, bár a tavalyi januári-februári keretek szerint gazdálkodhatnak, azért mégis kíváncsiak, hogy nyesnek-e eddigi apanázsukból s ha igen, mekkorát. (Kimondottan meg nem erősített értesülések szerint informális beszélgetés-foszlányokat észleltek erre szakosodott detektorok: eszerint fontolás tárgya a központi apparátus karcsúsítása; állítólag felvetődött, hogy 100 ezer főben kellene maximálni a személyzeti keretet). Mindent összevetve, a pénzügyi-gazdasági szakik szerint akkor kell majd hatezres fordulatszámmal aggódni, ha a mörcisor mellé a kormányfő nem tűzheti majd ki a büdzsé-érdemrend harmadik fokozatát.

Megnyugtató viszont, hogy a D-kabinet szerdai ülésén – mivel ugyebár nem kellett a büdzsével bíbelődnie – elfogadta a vendégmunkások kvótájának növelését: 8 ezren jöhetnek be idén a hazai munkaerő piacra, miközben mintegy 60 ezer munkahelyet kellett többszörösen meghirdetni az országban s még így sem talált gazdára a meló.