Már a karácsony sem a régi! Hiányoznak azok a meghitt, boldog napok, amikor még az emberek komolyan vették az ünnep lényegét, és a karácsonyt megelőző heteket, hónapokat az áruházainkban töltötték. Azok voltak az igazán szép idők! Mi tökéletesen megszerveztünk mindent, feltöltöttük a raktárjainkat megannyi termékkel, ajándéknak való áruval. Mint egy-egy karácsonyfa, úgy tündököltek a megpakolt polcaink. Az emberek pedig megtölthették mindenféle csodás ajándékkal a kosaraikat, a szívük pedig csordulásig telt örömmel és szeretettel. Mára mindennek vége. Odalett a tündöklő karácsonyok kora. Minket pedig kisemmiztek, mint holmi régi vacak kelléket, egy letűnt kor szimbólumát, a sarokba vetettek.

Régen minden jobb volt. Amikor még a karácsonyok a vásárlásról, az ajándékozásról szóltak. Mára a tróger, érték nélküli huligánok tönkre tettek mindent. Emlékszem még azokra a felejthetetlen, várakozással teli mindennapokra, amikor már hetek óta azt vártuk, hogy elkezdődjön az advent, a karácsonyra várakozás időszaka. Az adventet megelőző hónapban már minden lelkiismeretfurdalás nélkül be lehetett szerezni egy-egy ajándékot. Ekkor már nem szólhatott meg senki, mert a felelős, előre gondolkodó magatartás inkább dicsérendő cselekedet volt. Mekkora szenzáció is volt, amikor kitaláltam, hogy a halloweeni jelmezeseket a Télapó szánjával szállítsuk a különböző partikra. Egy idő után a boszorkányjelmezeket és csontvázakat angyaljelmezek, krampusz-öltözékek, mikulás-palástok váltották, és kialakult az előkarácsonyi ajándékozás szokása is. A vicces, olykor provokáló, „szellemes” ajándékok időszaka lett ez.

Ekkor még javában ment a bolt. A karácsonyi bevételekből egész évben megvoltunk, még nyári Hold-túrára is futotta. Egyik vakációban még a Marsra is sikerült eljutnunk. Ez abban az évben történt, amikor bevezettük a városokat elárasztó műhó-akciónkat. Az újdonság ereje hódított, minden önkormányzat tőlünk rendelte meg a téli műhóját, ezzel teremtve meg a karácsonyi hangulatot. Érthető, hogy akkorát robbant a dolog, hiszen akkor a globális felmelegedés miatt már évek óta nem látott az emberiség havat a sarkokat leszámítva. A következő években aztán mérséklődött a bevétel, egy idő után újból megszokottá vált, hogy az ünnepekkor hó van, ez pedig lenyomta az árat. Persze azért mi jól éltünk belőle.

Addig volt jó, amíg a Mikulás piros ruhát viselt. Mindenki felismerte nagy, fehér szakálláról, sajátos öltözékéről, a gyerekek ámuldoztak, amikor meglátták, a felnőttek is felidézték gyerekkori izgatottságukat. Aztán kirobbant a Mikulás-botrány. Úgy mesélik az idősebbek, hogy létezett két üdítőital gyártó, akik egymásnak estek a Mikulás ruhája miatt. Állítólag a Coca Cola öltöztette eredetileg az ikonikus piros ruhába a Télapót. A Pepsi nem nézhette ezt ölbe tett karokkal, hát megpróbálták kisajátítani maguknak a Mikulás ruhájának a színét, kék ruhába kezdték öltöztetni az öreget. Ezzel még nem is lett volna akkora gond, de aztán az egyik kisebb, citromos italokat gyártó cég a sárga ruhájú Mikulást választotta, és elindult a nagy verseny, hogy ki öltöztesse a Télapót. Mivel nem tudtak megegyezni, minden cég a saját márkája színeit kezdte használni, eljött az a korszak, amit csak a Mikulás szivárványkorszakának neveznek a történészek. Egy idő után egyesek már a szakállától is megfosztották, mondva, hogy a célközönségük a fiatal felnőttek, egy szakállas vénember mégsem lehet az emblematikus jelképük. Aztán sorra jöttek a női Mikulások a feminizmus és a női emancipáció jeleként, a kopasz, a napszemüveges, a tetovált, a nudista, a robot Mikulások, és egyre nehezebbé vált megkülönböztetni őket a hétköznapi emberektől. Mára, 2248-ra már azt sem lehet tudni, hogy ki Mikulás, és ki nem.

A karácsony halálát, és ezzel a mi bukásunkat a „minden nap karácsony” mozgalom hozta el. Addig jó volt, amíg csak az év egyik felében vártuk a karácsonyt, mert így megvolt a különlegessége, az exkluzivitása. Aztán valami ügyefogyottak meghirdették ezt a badarságot, hogy „minden nap karácsony”. Az emberek rajongtak a gondolatért, és hogy őszinte legyek, kezdetben nálunk is fellendülést hozott az éves forgalomban, hogy az év minden egyes napján voltak vásárlóink, akik karácsonyra vásároltak. Egy idő után azonban ez a lendület tarthatatlanná vált, az embereknek elfogyott a pénzük, és azt is be kellett látniuk, hogy egész évben képtelenek a boldogságra, hogy nem tudnak őszintén örülni, és folyton szeretni. A rendszer pedig összeroskadt, kikopott a karácsony az emberek életéből, mi pedig utcára kerültünk. Elárverezték a lakásunkat, minden vagyonunkat elkobozták, az utcán pedig ujjal mutogatnak ránk és nevetnek rajtunk. De én még bízom az emberek jóságában.

Kop-kop!

Jó napot kívánunk! Kedves jó emberek, drága feleségemmel szállást keresünk, de senki nincs, aki befogadna minket. Az idő már későre jár, feleségem meg gyermeket vár. Házatokra boldogság száll, ha betér ez a család.