Nagy érdeklődéssel olvastam a Maszolon a kolozsvári Bookfest Könyvszalon kezdeményezését, miszerint az esemény alkalmával egy napon át, hajnali öt órától kezdve este tíz óráig ingyenesen utazhatnak a kolozsvári közszállítási vállalat járatain mindazok, akik utazás közben nyomtatott könyvet olvasnak.

A félreértések elkerülése céljából a szervezők tisztázni kívánták azt is, hogy az ingyen utazás az e-könyvek és hangoskönyvek olvasóira nem érvényes. A magam részéről a legnagyobb örömmel üdvözlöm az akciót, amely igencsak hasznos, ráadásul pedig tökolcsó.

Hasznos, mert a mai fiatalok – a tankönyvek kivételével –, de már a középkorúak is alig-alig olvasnak. Sajnos, megfosztjuk magunkat az egyik legnagyobb élménytől: az olvasás gyönyörétől. A könyv kiment a divatból, és mindez a szókincs elsekélyesedében, a helyesírás vészjósló romlásában, a választékos fogalmazás lassú, de biztos halálában, az ostoba chat-nyelv térhódításában nyilvánul meg.

Elsősorban.

A neves amerikai stand-up komikust, Jerry Seinfeldet idézve, a mai őrült világunkban már csak a könyvesboltok az egyetlen bizonyítékok arra, hogy az emberek talán még gondolkodnak.

Csak sajnos, ma már a könyvesboltok is egyre üresebbek.

Közhelynek hangzik, de így igaz: a könyv ajtó, amelyen átlépve az olvasó egy másik világban találja magát, ahova ráadásul bármikor visszatérhet; utazhat térben is időben, múltban és jövőben anélkül, hogy ki kellene mozdulnia kedvenc karosszékéből.

A kolozsvári akció pedig – sajna – olcsó is. Attól tartok ugyanis, hogy a közszállítási vállalatnak aligha kerülhetett túl sok pénzébe az ingyen utaztatás, mert ugyan bizony, hányan olvasnak manapság könyvet, akár utazás közben, akár csak úgy, általában?

Egyre többen úgy gondolják, hogy könyv mára már csak porfogó a lakásban, arra nem érdemes költeni, és vélik úgy, hogy a könyvekre kiadott pénz – eldobott pénz. És utóbbi vélekedéssel akár még egyet is érthetnék – a vetőmagra gondolva, amit szintén „eldobnak”, a termés reményében…

Dragomán György írja valahol, miszerint nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni. Ha pedig ilyen az életünk, akkor nem érdemes élni.

Nos, erre az egyszerű alapigazságra, az olvasás létfontosságú szükségletére gondolva jómagam a dicséretes kolozsvári kezdeményezést a jövőre nézve jelentősen kiterjeszteném.

Azt máris előre bocsátom, hogy az ilyen típusú újabb akciókat jó előre meg kellene hirdetni, hiszen az érdekelteknek előbb be kellene szerezniük legalább egy könyvet. Időt kell tehát hagyni számukra arra, hogy egyáltalán megtudják, hol is lehet könyvhöz hozzájutni, netán könyvet vásárolni.

Aztán, az eredeti akció szervezőihez hasonlóan, énnekem is lenne néhány tiltásom. Így például e-könyvek és hangoskönyvek mellett nem utazhatnának ingyen azok sem, akik számítógéppel, szoft-és hardverrel, internetes kütyükkel stb. kapcsolatos könyvet olvasnának. (És nem jogosítanának fel az ingyenes utazásra a párttagsági könyvek lapozóit sem).

Egyben ingyen utazás helyett dupla jegyet kellene váltaniuk mindazoknak, akik fordítva tartják a könyvet, vagy három-négy megálló után sem lapoznak benne, legalább egyet.

Ellenben szerintem a jövőben ingyen utazhatnának mindazok, akik nem csak a járműveken, hanem a megállókban, a buszra, villamosra várakozva is nyomtatott könyvet olvasnak. A járatsűrűséget ismerve nekik lenne ugyanis a legtöbb idejük az olvasásra, így őket külön kedvezményben is részesíteném, mondjuk ülőhelyet biztosítanék nekik, hogy kényelmesebbé tegyem számukra az olvasást.

Az eredeti ötletet tovább fejlesztve, lehetővé tenném, hogy az év egyetlen napján se vásároljanak jegyet azok, akik nem csak az akció napján, hanem rendszeresen is olvasnak. A közszállítási vállalat veszteségéért bőségesen kárpótolna viszont az a remény, hogy néhány éven belül az ország valamennyi intézményét végre művelt emberek vezethetnék. És talán még az is elképzelhetővé válna – abszolút premierként! –, hogy idővel ők kerüljenek akár Románia élére is.

Az pedig már csak amolyan bónusz lenne, hogy nyereségessé válnának a könyvesboltok, a könyvtárak, a nyomdák és előbb-utóbb talán még írásból is meg lehetne élni ebben az országban.

A könyv jövőjét illetően azonban vannak pesszimisták is. Az IBBY életmű- és Janikovszky Éva-díjas magyar költő, író, újságíró, hang- és tévéjáték, forgatókönyv-író Nógrádi Gábor szerint a jövő feltartóztathatatlan. Mindig is az volt. A rovásírást elsodorta a betű, a kéziratmásoló barátokat munkanélkülivé tette Gutenberg, Gutenberg porfogó és erdőzabáló könyveit pedig éppen most teszi múlttá a kompjuterizált világ.

Nos, borúlátásával hadd állítsam szembe a világhírű sci-fi-író, Isaac Asimov véleményét, miszerint „ősi ugyan a könyv, de felülmúlhatatlan is, és az olvasók sohasem fogják cserbenhagyni. Megmaradnak kisebbségnek, de megmaradnak”.

Engedtessék meg, hogy én még Asimovnál is derűlátóbb legyek, és higgyek abban, hogy idővel ez a kisebbség – akár még többséggé is válhatna.

És akkor az eljövendő idők fiataljai végre megtudhatnák, hogy azt a hosszú-hosszú, végeérhetetlen sms-t úgy hívják: könyv!