Románia Szenátusa nagy többséggel megszavazta a Koalíció a Családért Mozgalom immár két éve beadott alkotmánymódosító javaslatát, amely Románia Alkotmányának 48. cikkelyét akarja átírni, és ezzel a család fogalmát egy nő és egy férfi házasságára szorítani. Az október első hétvégéjére kiirt referendum gyakorlatilag szimbolikus, hisz alapvetően nem vonatkozik a házasodó felek jogi státuszára, sem az élettársi kapcsolatra, ám egy erősen ideológiai szakadékba taszítja Románia társadalmát. Egy olyan veszélyes dichotómiába és kettősségbe osztja az országot, amelynek hosszú távú következményei lehetnek.

A szenátusi szavazást megelőzően a kormánypárt „neves” politikusai Tertullianust meghaladó apologétákká váltak és Románia ősi erényeinek egyikét, a román nemzet és nép („neam”, „popor”) szellemi anyatejét, az ortodoxiát dicsérték. Akadt olyan is, akinek egyetlen érve az alkotmánymódosításról az volt, hogy „hárommilliárd férfi egyetlen nő nélkül nem tud szaporodni” és „a teremtő Isten léte tagadhatatlan, mert szerinte a világegyetem nem keletkezett egy nagy robbanásból”. Miután tehát a józan ész legutolsó neuronjai is elhaltak, több ezer eurós fizetésből élő, választott szenátoraink eldöntötték, hogy az alkotmánymódosítási kezdeményezés jogerős és referendumra bocsájtható. A Koalíció a Családért Mozgalom több mint három éve indított, nyíltan homofób és az 1930-as évek vasgárdista mozgalmával egyértelmű hasonlóságot és szimpátiát mutató narratívája több mint három millió embert fertőzött meg, és hitette el velük, hogy alkotmánymódosító kezdeményezésük a hagyományos keresztény értékek védelméről és a hagyományos család népszerűsítéséről szól. A valóságot megismerhette azonban bárki, aki valaha ránézett a CpF (a mozgalom rövidítése) Facebook oldalára vagy az elmúlt három évben tartott előadásaira elment: posztjaik és nyilatkozataik döntő többsége (70%-a) kizárólag a melegek ellen, a „neomarxista mozgalmak” ellen, a szekuláris társadalom és a kisebbségek ellen szólt. Mozgalmukban az az erőteljesen nacionalista és szélsőjobboldali nyelvezet jelenik meg, amely a harmincas évekre emlékeztet minden történészt. A mozgalom három éves militáns léte alatt soha nem arra törekedett, hogy a Romániában jelen lévő családok széleskörű problémáira világítana rá, vagy a román társadalom valóságát mutatná be. Azt a valóságot, amely egészen másképp néz ki, mint a mozgalom kisfilmjeiben látjuk. A romániai társadalom valósága az, hogy 1990 óta több generáció egy szülővel nőtt fel, apjával, vagy nemegyszer mindkét szülőjével csak telefonon értekezett olasz vagy spanyol számokat tárcsázva vasárnaponként. Netalán nagyszülők, elvált szülők vagy vegyes házasságokból származó mostohatestvérek nevelték. De meglehet, hogy két ember gyermek nélkül, „vadházasságban”, azaz élettársi kapcsolatban élt boldogan. És igen, Románia társadalmának része az a pár tízezer vagy netalán százezer meleg is, akiknek kisebbik hányada évek, vagy évtizedek óta él együtt – anélkül, hogy erről a többségi társadalom tudomást szerezne. Ezek a társadalmi csoportok – bár egyenként mind kisebbségben vannak – együtt a romániai társadalom jelentős hányadát alkotják. Őket, a 48. paragrafus átírása és újradefiniálása gyakorlatilag másodrangú állampolgárokká minősíti – ha nem is jogilag korlátozva, sokkal inkább morális, ideológiai szinten. Az alkotmánymódosítás egy konzervatív, keresztény csoport ideológiáját akarja ráerőltetni egy elvileg, laikus állam demokratikus alkotmányára, ezáltal pedig a nem keresztény vagy nem hívő állampolgárok elveit is súlyosan sértik. Indirekt módon, a Mozgalom szélsőjobboldali és erősen a román etno-ortodoxizmus irányvonalán mozgó ideológiája miatt a teljes magyar kisebbség ellen is uszít és ignorálja azoknak még létezését is amikor Romániáról, „népről” („neam”) és országról beszél.

Ha összeszámoljuk tehát, milyen csoportokat rekeszt ki a Koalíció a Családért Mozgalom az új „család” meghatározásából (az LMBT kisebbségek, egyszülős gyermekek, élettársi kapcsolatban élők, elváltak, erdélyi magyarok), bizony több millió embert találunk egy levesben. Meglehet elveikben, ideológiai, morális kérdésekben ezek a szociológiai csoportok igen heterogének, most és különösen október 7-én, a szavazás napján ezek a változatos etnikai, szexuális és szociális kisebbségek mind együttes álláspontot kell képviseljenek. A nagy kérdés most az, melyik a járható út, melyik a „helyes” út. Ahhoz kétség sem fér, hogy „nemmel” kell szavaznunk. Egy olyan mozgalommal nem lehet egyet érteni és azonos álláspontot képviselni, amely a vasgárdista mozgalmat, az etno-ortodoxizmust és a homofóbiát tartja legnagyobb erényének. Aki október 7-én igennel szavaz, az az 1933-as németországi szavazás naiv német szavazójának vagy a müncheni döntés politikusainak bődületes hibáját követi el. Csukott szemmel nem lehet szavazni, tehát egy biztos: igennel semmiképp sem szavazhat erdélyi magyar.

Maradt tehát két további lehetőség. Az egyik, hogy elmegyünk szavazni és nemmel szavazunk. Ezzel ugyan egyértelművé tesszük akaratunk és véleményünk, hogy nem támogatjuk egy kripto-náci mozgalom kezdeményezését és Dragnea további sikereit, ám nagy eséllyel hozzájárulunk a kezdeményezés sikeréhez. A referendum sikeréhez ugyanis nem feltétlenül a szavazatok milyensége (igen vagy nem), hanem az érvényes szavazatok száma (legkevesebb 5,5 millió szavazat) szükséges. Ez tehát azt jelenti, hogy vagy 60% nemre lenne szükség (legalább 2,8 millió nem szavazat), vagy nemes egyszerűséggel, kevesebb, mint 5 millió szavazatra van szükség, hogy ez a kezdeményezés elbukjon. Emiatt azok, akik nem értenek egyet ezzel a százezreket kirekesztő, jogilag semmilyen következménnyel nem járó, ellenben 20 000 000 eurót felemésztő és az országot két ideológiai táborra osztó kezdeményezéssel, azok előtt két lehetőség áll: vagy él szavazati jogával és nemmel szavaz, vagy – ahogy most egyre többen javasolják – elhatárolódik a szavazástól, és bojkottálja azt azzal, hogy nem megy el szavazni. Erre minden állampolgárnak egyébként alkotmányos joga van, hogy egy olyan referendum esetén, amellyel nem ért egyet, így tiltakozzon. Ez ugyanannyira érvényes tiltakozási mód, mint a nemmel szavazás, előnye pedig az, hogy míg a túlságosan kevés „nem” lehet hogy éppen az „igenek” győzelmét szolgálja, addig a tudatosan választott bojkottal bizonyosan nem szolgáljuk a kirekesztő mozgalom sikerét. Volt olyan ismerősöm is, aki azzal érvelt a bojkott ellen, hogy ezzel a szavazástól távolmaradást támogatjuk, ami egy parlamenti választás esetén egyértelműen a legkárosabb megoldás. Ebben valóban igazuk van, és hiszem, hogy az igazi megoldás valóban az lenne, ha több mint 3 millió ember nemmel szavazna, szemben a várhatóan 3 millió igennel szemben. Ám a valóságot ismerve sajnos nagy eséllyel nehéz lesz 3 millió gondolkodó, de ideológiai síkon máshol álló embert egy ügyért összeszedni. Ellenben az igennel szavazók nagy tömege – különösen a déli román megyékben – a vasárnapi mise után homofóbiától felbuzdulva, a tertullianusi pópa vérengző szavaitól eszeveszetten fognak rohanni a szavazófülkébe a sátáni erőktől megszabadítva Romániát. Szegények, a 300-400 euróból tengődő emberek nem tudják, hogy Románia 20 000 000 eurót dob ki aznap az ablakon, és az égvilágon semmilyen jogi következménye nem lesz az egésznek, hisz a jelenleg érvényben lévő törvényeink már rég kimondták, hogy házasság csak nő és férfi között köthető, az élettársi kapcsolat kérdése pedig még nem tisztázott Romániában. Ez a szavazás tehát másról sem szól majd, mint arról, hogy Románia ismét bebizonyítja: távol áll a civilizációtól, a nyugattól és a haladás, az emberi egyenlőség eszméjétől. Bár ne lenne igazam…