Ha valaki még kételkedett abban, hogy Románia a diktatúra felé halad, azt a békés tüntetőkkel szembeni pénteki, brutális csendőri beavatkozás végképp meggyőzhette.

És ha egyesek mégis úgy gondolnák, ez esetleg csak szubjektív vélemény lenne, akkor forduljunk a kérlelhetetlen számokhoz, amelyek a tények makacsságával bizonyítják: Liviu Dragnea vezetésével az ország egyértelműen a diktatúra felé tart.

2007-ben, vagyis akkor, amikor Románia végre csatlakozhatott az Európai Unióhoz, a The Economist című tekintélyes lap által szakértők bevonásával rendszeresen összeállított, a demokrácia indexét feltérképező összeállításában Románia az ötvenedik helyet foglalta el. Hát azért nem éppen olyan eredmény, amellyel dicsekedni lehetne. Az ötvenedik hellyel ugyanis Románia a „sérült demokrácia” kategóriájába tartozó országok közé került.

Ma már viszont kérkednénk az ötvenedik hellyel. A 2017-es kimutatás szerint ugyanis Románia 2016-ban tizennégy hellyel csúszott vissza és hatvannégy pontra taksálták a felmérők. Ezen a helyen az ország 6,44-es pontszámot ért el, ezzel viszont már-már kikerült a „sérült demokráciához” tartozó országok sorából, pontosabban a kategóriát záró országok közé került, és még a hatvanhárom, illetve hatvankét pontot szerző Guyana és Sri Lanka is megelőzi, vagy Lesotho, amely ötvenhat pontjával több mint nyolc ponttal előzi meg Romániát, nem is beszélve az ötvenharmadik helyen szereplő, dél-amerikai Kolumbiáról.

Hat pont alatt pedig immár olyan zóna következik, amelybe az immár demokráciát sem színlelő országok tartoznak. A diaszpóra tüntetésének szétverését követően Románia feltehetően igen közel került a fatális pontszámhoz...

A 2018-es kimutatás ráadásul a tavalyelőtti helyzetet tükrözi, amikor a Szociáldemokrata Párt még nem ragadta magához teljesen a hatalmat. A demokrácia helyzete azóta folyamatosan romlott, és ki tudja, hogy a mostani „csendőr-bányászjárás” után vajon a hányadik helyre rangsorolják majd Romániát – ha egyáltalán még szerepel majd a „demokrácia indexét” vizsgáló rangsorban.

Az ország a bűnözők és cinkostársaik, a parancsaikat szó nélkül teljesítő – Romániában kormánynak nevezett – analfabéták kezébe került. Azokéba, akik a munkaerőpiacot villamoshoz hasonlítják (igaz, „csak” franciául); akik egy angolul feltett kérdésre dâmbovițai heherészéssel válaszolnak; akik belügyminiszterként Románia földrajzát sem ismerik, így egy árvíz sújtotta település helyzetét más megye prefektusán kérik számon; akik jogi diplomáikat interneten szerezték; akik „jogtudorként” korrupció miatt hét évre elítélt politikus sofőrje voltak; akik elfogó rakéták helyett ballisztikus rakétákról beszélnek, beigazolva Putyin aggályait.

Vagy őnagyságáéba, aki szabadságra megy akkor, amikor árvíz sodor el falvakat, vasúti feljárót, utakat (abból a kevésből is, ami még van), amikor az árvizet hőhullám követte, amikor sertéspestis pusztít az országban és nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint Dragnea fiának, akinek sikerült még a járvány kihirdetése előtt eladnia farmja sertésállományának több mint nyolcvan százalékát, mintegy 10 ezer sertést. És amikor a diaszpóra hatalmas tüntetésre készülődött Bukarestben, többek között éppen őnagysága lemondását követelve.

Azok ragadták magukhoz a hatalmat, akik valóságos maffiahálózatot építettek ki. Azzal a – jelentős! – különbséggel, hogy más országokban a karhatalom fellép a maffia ellen, Romániában viszont együttműködik vele.

Az igazságszolgáltatási törvények Dragnea által kierőszakolt módosításával hétpróbás gazemberek bűnvádi ügycsomóit zárták le, többen idő előtt szabadultak a börtönből. A „keresztapa”, Liviu Dragnea is éppen abban reménykedik, hogy sikerül talán sürgősségi kormányrendelettel elfogadtatnia a büntető törvénykönyv módosításait, ami mentesítené minden gondjától – főleg attól, hogy a hűvösre kerüljön, amit a nagy kánikula ellenére sem szeretne.

A szociáldemokrata pártelnök igyekezetét akár siker is koronázhatná, hiszen a Vasilica Viorica Dăncilă kormány fittyet hány a törvényekre, a jogállam alapvető szabályaira és megpróbál sürgősségi kormányrendeletekkel kormányozni. A parlamenti ellenzéket a többség semmibe veszi – igaz, ehhez a kisebbséget alkotó pártok is hozzájárultak. A közbeszerzések a kormánykoalíciós pártok és klienseik pénzforrásává váltak, a saját anyanyelvét kerékbe törő oktatási miniszter kinevezése ellen tiltakozó egyetemek pénzalapjait a kormány bosszúból megnyeste.

A hatalom ellenzékét „Soros embereinek”, „párhuzamos államnak” nevezi vagy nemes egyszerűséggel lepatkányozza, az ügyészeket behódolt tévéadóiban fenyegeti. A brutális csendőrtámadásért, ártatlan emberek, hivatásukat teljesítő újságírók, taxiból kiráncigált külföldi turisták agyba-főbe veréséért senki nem vállalja a felelősséget, lemondásra még kevésbé gondol, a felelősök úgy vélik, eleget tettek a törvényben előírt kötelezettségeiknek.

A Dragnea-rendszer immár nem is játszik „demokráciásdit”, szinte nyíltan felvállalja önkényes módszereit. A diktatúrát. De a román nemzeti önösszeszedés centenáriumi évében nevezhetném akár dák-tatúrának is.