Wimbledon: a világelső Iga Swiatek meccslabdákat hárítva jutott a negyeddöntőbe

Az első helyen kiemelt Iga Swiateknek két meccslabdát is hárítania kellett, hogy három játszmában (6:7, 7:6, 6:3) legyűrje a svájci Belinda Bencicet a wimbledoni teniszverseny női egyesének vasárnapi nyolcaddöntős mérkőzésén. Swiatek a vasárnap szintén háromszettes csatát nyerő Elina Szvitolina ellen folytatja.

Az első játszmában mindkét játékos megnyerte a saját adogatását, igaz, nem mindig könnyen: Iga Swiateknek 5:4-nél két szettlabdája volt, de Belinda Bencic hárította őket. A svájci aztán négy megnyert labdamenettel kezdte a rövidítést, és a negyedik játszmalabdáját érvényesítette.

A második játszmát Swiatek brékkel kezdte, meglépett 3:1-re, csakhogy a stabilan játszó Bencic is jó volt egy brékre, és 4:3-ra már ő vezetett, sőt 5:4-re, majd 6:5-re is. Swiatek másodszor kényszerült a versenyben maradásért adogatni, sőt két meccslabdát is hárítania kellett – megtette, ami megacélozta, és bár a rövidítés elején bizonytalankodott, 7–2-vel megmentette a szettet.

A harmadik játszma igen hosszú harmadik játékát Swiatek brékpontot hárítva nyerte meg, majd lendületből elvette Bencic adogatását – a döntő pontot ellenfele kettős hibájának köszönhette. A lengyel játékosnak innentől elég volt a saját szervagémjeit nyerni, ezt a lehetőséget nem is engedte el – bár az utolsó játékot 0:30-ról kellett visszahoznia… –, és bejutott a legjobb nyolc közé.

Swiatek következő ellenfele a szabadkártyás ukrán teniszező, Elina Szvitolina lesz, aki simán elvesztett első játszma után állt talpra Viktorija Azarenka ellen. A második szettben Szvitolina magára talált, Azarenka első adogatásai már kevésbé voltak hatékonyak. Az ukrán játékos nemcsak kiharcolta a harmadik szettet, de abban bátrabban is teniszezett – igaz, Azarenka visszakapaszkodott, kiharcolta a rövidítést, viszont 7–6-nál mindkét adogatását elveszítette, és Szvitolina élt a kiharcolt lehetőséggel, 11–9-re megnyerte a tie-breaket.

Az utójátékra rányomta bélyegét az ukrajnai háború: Szvitolina ígéretéhez híven nem fogott kezet fehérorosz riválisával, akit a közönség sem búcsúztatott túl barátságosan.

Wimbledon, női egyes, nyolcaddöntő

  • Swiatek (lengyel, 1.)–Bencic (svájci, 14.) 6:7, 7:6, 6:3
  • Szvitolina (ukrán)–Azarenka (fehérorosz, 19.) 2:6, 6:4, 7:6
  • Vondrousová (cseh)–Bouzková (cseh, 32.) 2:6, 6:4, 6:3
  • Pegula (amerikai, 4.)–Curenko (ukrán) 6:1, 6:3

Hétfő

  • Dzsabur (tunéziai, 6.)–Kvitová (cseh, 9.)
  • Haddad Maia (brazil, 13.)–Ribakina (kazah, 3.)
  • Keys (amerikai, 25.)–M. Andrejeva (orosz)
  • Alekszandrova (orosz, 21.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

Kapcsolódók

Kimaradt?