Valentin Suciu ismét a Sepsi OSK-t edzi: nagy kihívás, de örömteli lehetőség

Nagy kihívás, de örömmel vállalta el a Sepsi OSK edzését Valentin Suciu. Az a szakember, aki a negyedik osztályból az élvonalig juttatta a háromszéki együttest, majd egy csíkszeredai „kitérőt” követően 2022-ben visszatért a szentgyörgyiekhez, hogy az utánpótlásakadémiát irányítsa.

Köszöni ugyanakkor a lehetőséget, hogy az élvonalbeli alakulat rábízták, bár bevallása szerint olyan gyorsan történt minden, hogy még nem is igazán tudatosult benne. A múlt héten menesztett Bernd Storckot váltja a kispadon, hogy „kizökkentse” az alakulatot a mélyrepülésből. Nyolc mérkőzést követően a 12. helyen állnak, amint Suciu csütörtöki sajtótájékoztatóján mondta: nagyon nehéz helyzetben vannak és gyorsan ki kell lábalniuk ebből.

Fotó: Sepsi OSK/képernyőmentés

Az első lépést a pénteki, Botoșani elleni találkozón tehetik meg. Megjegyezte, hogy bár nagyon rövid volt az idő, a játékosok pozitívan reagáltak az érkezésére és úgy érzi, hogy elfogadták. „Meggyőződésem, hogy jó eredményeink lesznek” – mondta. Fontosnak tartja, hogy olyan csapattá válljanak, amelyik hazai pályán uralja az ellenfelét, helyzeteket teremt és sok gólt is szerez.

Hangsúlyozta: hálás a szurkolók támogatásáért, de nem ő a főszereplő, hanem a játékosok, őket kell bátorítani. „Amikor sikerült feljutni a csapattal mindenki örült. (...) Nagyon sok idő telt el azóta. Mindenki nyerni akar, de a csapatot az eredménytől függetlenül támogatni kell, ez nagyon sokat jelent a játékosoknak” – mondta Suciu.

A Sepsi OSK pénteken 18 órakor fogadja a Botoșani alakulatát a Szuperliga 9. fordulójában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?