Történelmi siker – Mandel Kata és Bartalis Henrietta kijutottak a téli olimpiára
Először lesznek a téli olimpián női snowboard cross-versenyzők Romániából.
Mandel Kata és Bartalis Henrietta hivatalosan is kijutottak a 2026-os téli olimpiára snowboard cross számban – jelentette be a történelmi sikert a Csíkszeredai VSK.

Közösségi oldalán a sportklub közölte: a nemzetközi szövetség világranglistájának legjobb 31 hódeszkása váltott jegyet a februári, olaszországi seregszemlére. Mandel Kata a 28., Bartalis Henrietta pedig a 30. helyet foglalja el. „Ez az eredmény sporttörténelmi jelentőségű: ők az első női snowboard cross versenyzők Romániából, akik kijutnak a téli olimpiai játékokra” – hangsúlyozták.
Az óriási teljesítményt mutatja, hogy az elmúlt három téli olimpián a női snowboard cross érmesek átlagéletkora jellemzően 24-29 év között mozgott, ehhez képest Mandel 19, Bartalis pedig 21 éves most, ami hosszú távú potenciált is jelez. A klub szerint több évnyi következetes és tudatos munka áll a siker mögött, amelyben fontos szerepe volt Kinda Géza és Reisz Zoltán edzőknek.
Mandel Kata, mint ismeretes, két évvel ezelőtt az egyik zászlóvivője volt a román küldöttségnek a téli ifjúsági olimpián. Akkor még csak 17 éves volt, emlékezetes, hogy szerencsétlen csuklótörés akadályozta meg a szereplését. Amikor tavaly tavasszal ismét beszélgettünk vele maga mögött hagyott egy rendkívül balszerencsés időszakot és már akkor ötkarikás célokat dédelgetett.
A sportgálákon rendre diadalmaskodó Bartalis Henriettát saját bevallása szerint gyermekkorától vonzotta a snowboard. A székelyudvarhelyi versenyző már szintén megjárta a korosztályos ötkarikás játékokat, de amikor 2023-ban beszélgettünk még távoli, de nem elérhetetlen célként emlegette az olimpiai kijutást. Ez most megtörtént, és ahogyan a VSK Facebook-oldalán írta: „ez csak a kezdet”.
CSAK SAJÁT