Törökre cserélik az erdélyi edzőt – szerződést bontott Bálint Lászlóval a Petrolul

Rövidéletű volt Bálint László és a Petrolul Ploiești együttműködése, a prahovai együttes szerdán szerződést bontott az edzővel.

A 45 éves brassói szakembert áprilisban nevezték ki az élvonalbeli csapat vezetőedzőjévé, és akkor még hosszú távra terveztek, hiszen a 2024–2025-ös idény végéig szólt a magállapodás. Ehelyett viszont mindössze csak hat fordulót tölthetett el a csapattal, amely irányítása mellett két győzelmet, egy döntetlent és három vereséget jegyzett a SuperLiga alsóházi rájátszásában, ahol végül az ötödik helyen zárták a szezont.

A központi sportsajtó szerint Bálint László idő előtti távozása viszont nem feltétlenül az eredményeknek tudható be, hanem annak, hogy a török sajtó szerint a héten megállapodásra jutottak a török befektetők a Petrolul vezetőségével, az új tulajdonosok pedig Mehmet Topalt szemelték ki a prahovai együttes edzőjévé.

A lehetséges török befektetőkről korábban már mi is írtunk, és bár a Petrolul hivatalosan még semmit sem jelentett be, a Gsp.ro a török sajtó alapján péntekre várja a szerződéskötés nyilvánosságra hozatalát. A 38 éves Topal különben a török sajtóban már elismerte, hogy Petrolul edzője lesz, elmondása alapján európai szereplést értő helyet céloznak majd a 2024–2025-ös idényben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?