Tokió 2020: „szögre akasztotta” úszónadrágját Cseh László

Cseh László a 200 méter vegyes pénteki döntőjében elért hetedik hellyel fejezte be úszópályafutását a tokiói olimpián.

Fotó: MTIA 35 éves magyar versenyző - aki ebben a számban 2008-ban Pekingben ezüst-, 2012-ben Londonban bronzérmes volt - ugyanazt a taktikát választotta, mint az elődöntőben, azaz erősen kezdett pillangón és háton, így féltávnál második volt, de mellen visszaesett a hetedik helyre, mivel a lábtempóját egy kisebb sérülés hátráltatja. Az utolsó 50 méteren mindent kiadva magából úszott, maga mögött tartotta új-zélandi riválisát, és végül 1:57.68 perccel csapott a célba.

„Ébredés után elérzékenyültem, jó értelemben megérintett, hogy utoljára ugrom medencébe. Jól éreztem magam, de azt sajnálom, hogy nem lett jobb az időm. Annak azért örülök, hogy javítottam egy helyet, elvégre nyolcadikként jutottam be” – értékelte az úszását a legendás magyar sportoló, akinek még a győztes kínai Vang Sun is gratulált az utolsó versenye után.

Cseh búcsúszavai

„Azt viszem haza magammal Tokióból, hogy nyugodtan hagyhatom abba az úszást. Otthon a tévé előtt biztosan mérgelődnék, hogy ilyen időt én is tudtam volna úszni, és ez végigkísérte volna az életemet. Így viszont itt le tudtam zárni a pályafutásomat” – mondta a 35 éves Cseh. „Mindenkinek ilyen szép befejezést kívánok”.

 A kétszeres világbajnok úszó a karrierjére visszagondolva kifejtette, A4-es lapnyi listát tudna írni arról, mit csinálna másképpen. Példaként említette, hogy nem tudatosította magában, mennyi sikert ért el. „Azt sulykolták belém, hogy ha jó vagyok, az természetes, ha rossz, akkor az az én hibám” – ismertette az „örök elégedetlen” Cseh László a probléma okait. „Az elmúlt években sokat dolgoztunk ezen. És bár most is elégedetlen vagyok az időmmel, tudok közben mosolyogni”.

A BVSC versenyzője arról is beszélt, hogy nagyszerűen érzi magát a japán fővárosban, de a lelátón szurkolva jobban izgul, mint saját futamai előtt. Konkrét élményként felelevenítette, meghatódott azon, hogy Verrasztó Dávid két sikertelen olimpiai szereplés után negyedik lett.

„Egy darabig biztosan nem látnak majd a medence partján. Persze a versenyeket követni fogom, de most már azon kell gondolkodnom, hogy szeptemberben ne keljek fel hajnali ötkor” – válaszolta a jövőjét firtató kérdésre Cseh, aki elárulta, elhunyt édesapja, akivel mai napig sokat álmodik, biztosan azt tanácsolta volna, hogy korábban vonuljon vissza.

Kedves gesztusnak nevezte a győztes kínai Vang Suntól, hogy főhajtással gratulált neki az eredményéhez és az egész karrierjéhez. „A levezetést azonban most is meg kell csinálni, különben napokig szenvednék, de utána a regenerációról már nem kell gondolkodnom” – zárta szavait a legendás sportoló, aki ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta az ötkarikás játékokon.

Mestere szerint Magyarország egyik legnagyobb sportembere búcsúzik

Cseh László edzője, Plagányi Zsolt szerint nem csupán egy nagyszerű úszó, hanem Magyarország egyik legnagyobb sportembere fejezte be a pályafutását a tokiói olimpián. „Nem véletlenül választották meg a legjobb olyan úszónak, aki nem nyert olimpiát. Mindig megbízhatóan teljesített” – méltatta tanítványát Plagányi Zsolt, aki az általános iskola alsó tagozatában is foglalkozott a legendás úszóval, majd felnőttként 2014-ben vette át a szakmai munkájának irányítását.

A szakember az MTI érdeklődésére elárulta, már az első benyomása az volt a hétéves Cseh Lászlóról, hogy „marha ügyes és kiváló minőségű izomzattal rendelkezik”. Elmesélése alapján már gyerekként sokszor vissza kellett fogni őt, a tehetséges úszóra Kiss László korábbi szövetségi kapitány figyelmét is felhívta.

„Az a legfontosabb, hogy neki is jó lezárás volt ez az olimpia, mert élvezte. A technikája még mindig kiváló, a mozgása harmonikus, az első száz métere továbbra is világszínvonalú, de fizikálisan már vannak jobbak nála. A felkészítésében a pandémia miatti leállást követő újraindítás volt a legnehezebb” – mondta Cseh László utolsó versenyével kapcsolatban a tréner, aki szerint nehéz ezt a kapcsolatot lezárni, hiányozni fog a csapatából, mivel Cseh állandóan tanácsokkal segítette a társait. Plagányi hozzátette, próbálja rávenni a kétszeres világbajnokot, hogy a segítője legyen, de egyelőre „a pecázás fontosabb” számára. Azt kérte tőle, hogy azért vigyázzon a súlyára.

„Megbízható, küzdőképes, következetes, céltudatos” – jellemezte Cseh Lászlót a mestere, aki bátran példaképként állítja minden gyerek elé. Plagányi szerint nagy megtiszteltetés volt, hogy 2014-ben neki szavazott bizalmat Cseh László az édesapjával együtt, és úgy gondolja, rászolgált erre, mert a 2005-ös első vb-címe után tíz évvel ismét sikerült csúcsra juttatnia, amikor Kazanyban diadalmaskodott 200 méter pillangón.

A mostani játékok egyik magyar zászlóvivője ötödik olimpiáján szerepelt, tizedik egyéni döntőjét úszta, kiemelkedő pályafutását pedig többek között a két világbajnoki cím, továbbá hat ötkarikás és 13 vb-érem fémjelzi.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?