Tokió 2020: Márton Anita búcsúzott a súlylökés selejtezőjében

Márton Anita búcsúzott a súlylökés selejtezőjében a tokiói olimpia atlétikai versenyeinek első napján.

Az öt évvel ezelőtt Rio de Janeiróban bronzérmes versenyző szinte az utolsó pillanatban, csütörtökön érkezett meg a japán fővárosba, és másnap már a dobókörbe lépett. A magyar atlétika első világbajnoka kislánya születése - aki szombaton lesz féléves -, valamint áprilisi térdműtéte után tért vissza, és idén egyetlen versenyen, az országos bajnokságon indult. Ezért ezévi legjobbja 15,95 méter, miközben egyéni csúcsa 19,87 méter.

A 32-es mezőnyben 18,80 méterben határozták meg a vasárnapi döntőbe jutáshoz szükséges szintet, de Márton Anita úgy számolt, hogy 18 méter körüli eredménnyel már be lehet kerülni a legjobb 12 közé. Az elutazás előtt elmondta, hogy az edzéseken 17,50-17,60 méter körül teljesített, hozzátette, versenyen erre általában rá tud tenni.

Márton Anita a kvalifikációban 17,42 méterrel kezdett, majd másodikra 17,59-re javított. Harmadik kísérlete érvénytelen volt. Ezzel a 21. helyen végzett, a döntőhöz legalább 18,57 méteres eredmény kellett volna.

„Jó volt újra ilyen közegben versenyezni. Szerettem volna 18 métert lökni, végül is nem sok hiányzott, de igazából egyik dobásba sem találtam bele. Nagyon erős volt a mezőny, előzőleg úgy saccoltam, hogy 18 méterrel döntőbe lehet jutni, hát tévedtem 60 centit, a riói olimpiához viszonyítva pedig 80 centivel több kellett a fináléhoz" - nyilatkozott Márton Anita. Hozzátette, úgy érzi, maximálisan megtette, amit tudott, nagy nevek estek ki, és sikerült olyanokat megelőznie, akik idén jobb eredménnyel rendelkeznek nála.

„Nem vagyok elégedetlen, ez jó alap a folytatáshoz. Egyfajta új kihívás, hogy szülés után visszatérve ebből mit lehet kihozni. Idén még van két versenyem, aztán novemberben elkezdjük az alapozást a jövő évre, mert lesz bőven nagy nemzetközi verseny" - mondta.

A szombat délelőtti programban a 19 fős magyar csapatból Kozák Luca lesz érdekelt a 100 méteres gátfutásban.

Kapcsolódók

Kimaradt?