SuperLiga: rangadót nyert Bukarestben, és beérte a listavezetőt a Kolozsvári CFR

Fotó: AgerpresA győzelemért járó 3 ponttal tért haza Bukarestből a Kolozsvári CFR, amely a labdarúgó SuperLiga 9. fordulójából elhalasztott mérkőzésen csütörtök este 1-0-ra legyőzte a FCSB-t. Ezzel a sikerével Dan Petrescu csapata beérte pontszámban a listavezető Konstancai Farult, amely jobb gólarányának köszönhetően őrizhette meg első helyét.

Mintegy 14 ezer néző látogatott ki csütörtök este a fővárosi Nemzeti Arénába, hogy a helszínen tekintse meg az elmúlt évek csúcsrangadójának számító FCSB– Kolozsvári CFR összecsapást. A házigazda alakulat gyengébb kezdés után elkezdett magára találni és egy esetleges győzelemmel felállhatott volna a dobogó legalsóbb fokára. Másik oldalon, Dan Petrescu csapata egy győzelemmel beérte volna pontszámban a listavezető Konstancai Farult.

Borzalmas első félidőt produkáltak a felek, mindkét csapat megelégedett a másik játékának „elrontásával”, alig akadt olyan akció, amely bármilyen veszélyt is hordozott volna magában.

A második félidőben teljesen megváltozott a játék képe. Az első nagy gólszerzési lehetőség  a FCSB előtt adódott a 49. percben, Malcolm Edjouma „elfektette” Andrein Burcát a tizenhatos szélén, majd megcélozta a bal sarkot. A CFR olasz kapusa, Simone Scuffet óriási védéssel akadályozta meg a gólt.

A másik oldalon a CFR az erősségének számító pontrúgásokból volt veszélyes. Az 57. percben Nana Boateng kicsivel tévesztett célt, amikor Deac beíveléséből zavartalanul fejelhetett a FCSB tizenhatosának közepéből. Hat perccel később Burcă is próbálkozott kb. ugyanonnan, de Andrei Vlad látványosan a léc fölé tolta a labdát. A vasutasok fokozták a nyomást, a 68. percben egy jobb oldali szögletet követően Yuri Matias veszélyes lövése a lécen csattant. Alig egy perccel később megjött a vezető találat is: Yuri fejesét még hárítani tudta Vlad kapus, de a kipattanóra érkező Rangelo Janga lövésére már nem ért oda a FSCB kapusa, a holland-curacaoi csatár Vlad alatt a hálóba juttatta a labdát. 

A hátrányba került fővárosiak cserékkel leheltek volna életet támadójátékukba, de a bombaformában védő Scuffet Florinel Coman és Edjouma lövését is hárítani tudta.

Ezzel a győzelmével a Kolozsvári CFR beérte a 44 pontos Konstancai Farult a tabellán, amely jobb gólarányának és jobb egymás elleni eredményének köszönhetően őrizte meg listavezetői helyét. A vasutasok győzelme emellett azt is jelenti, hogy az élboly ketté szakadt, a harmadik helyezett Rapid hátránya immár 7 pont.

Labdarúgó SuperLiga, alakszakasz, a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzés

  • FCSB-Kolozsvári CFR 0-1 (Rangelo Janga 69')
1. Konstancai Farul 20 13 5 2 41-18 44
2. Kolozsvári CFR 20 14 2 4 34-18 44
3. Bukaresti Rapid 20 11 4 5 26-18 37
4.  FCSB 20 10 5 5 35-25 35
5. Universitatea Craiova 20 10 5 5 24-21 35
6. FC Hermannstadt 20 8 6 6 25-20 30
7.  Sepsi OSK 20 8 5 7 33-16 29
8. Petrolul Ploiești 20 9 2 9 20-23 29
9.  FC Voluntari 20 6 7 7 18-19 25
10.  FCU Craiova 20 6 4 10 20-23 22
11. FC Argeș 20 6 4 10 15-28 22
12.   Chindia Târgoviște 20 5 6 9 22-27 21
13.  FC Botoșani 20 4 9 7 17-33 21
14. Kolozsvári U 20 4 7 9 13-21 19
15. UTA 20 4 6 10 17-28 18
16. CS Mioveni 20 1 5 14 10-33 8

A hétvégén újabb, az év utolsó fordulóját rendezik meg a SuperLigában.  

Labdarúgás SuperLiga, alapszakasz, 21. forduló

  • FC Voluntari–Konstancai Farul (péntek, 20:00)
  •  Sepsi OSK–Kolozsvári U (szombat, 15:00)
  • CSU Craiova–Chindia Târgovișe (szombat, 20:30)
  • FC Argeş–CS Mioveni (vasárnap, 12:00)
  • Petrolul Ploiești–FCU Craiova (vasárnap, 14:30)
  • Aradi UTA–Bukaresti Rapid (vasárnap, 20:30)
  • FCSB–FC Botoşani (hétfő, 20:00)
  • Kolozsvári CFR–Nagyszebeni FC Hermannstadt (kedd, 20:00)
    16/9 vagy 1920x1080
    CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?