SuperLiga: Sepsi OSK elleni győzelemmel avatta fel új gyepszőnyegét az UTA; Lereter Józsefről is megemlékeztek

Győzelemmel avatta fel új gyepszőnyegét az UTA: az aradiak 2-1-re győzték le hazai környezetben a Sepsi OSK-t az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.

Fotó: UTA

Tavaly ősz óta a szombati mérkőzés volt az első, amelyet Mircea Rednic legénysége a Neuman Ferenc stadionban játszhatott. Omondi (35. perc) és Rodrigues (54. perc) góljaival kerültek előnybe, hogy utána a sepsiszentgyörgyiektől Ștefănescu a 85. percben büntetőből szépítsen. A VAR-szobából az UTA egy gólját és a Sepsi OSK egy büntetőjét érvénytelenítették.

Az aradiak edzője nagyon elégedett volt a játékukkal, bár szerinte időnként elkapkodták a helyzeteiket. „A pálya nagyon jó volt, a közönség pedig végig támogatott (…) Folytonosságra van szükségünk, mert minél távolabb akarunk kerülni az osztályozós helyektől. Szerintem egyelőre jobb helyzetben vagyunk, mint tavaly” – mondta Rednic.

A Sepsi OSK most először kapott ki amióta Bernd Storck átvette a csapat edzését, a német szakember pedig mérges volt tanítványaira az elkövetett hibáikért. „Tanulnunk kell ebből, hogy többet ne forduljon elő. Túl sok ellentámadási lehetőséget adtunk nekik. Olyan hibákat követtünk el, amelyeket ki kell küszöbölnünk, mert így nem lehet nyerni” – idézte az Orange Sport a háromszékiek mesterét.

Fotó: UTA/archív

A mérkőzésen a szurkolók megemlékeztek az UTA egykori legendás kapitányáról, Lereter Józsefről is, aki 90 éves korában hunyt el péntekről szombatra virradóan. A Krassó-Szörény megyei Nándorhegyen (Oțelul Roșu) született egykori játékos a Temesvári Poli színeiben lett Román Kupa-győztes. 36 éves korában igazolt az aradiakhoz, ahol két bajnoki cím (1969 és 1970) mellett a Feyenoord elleni győzelemből is kivette a részét 1970-ben. Románia válogatottjában egyszer szerepelt, ugyanakkor 1971-ben az első romániai labdarúgó lett, aki 300 élvonalbeli meccset tudhatott maga mögött. Végül 327 élvonalbeli meccs után 1972-ben vonult vissza. Rövid ideig edzőként dolgozott, majd 1991-ben Németországba költözött.

SuperLiga, alapszakasz, 23. forduló

  • Konstancai Farul–FCU Craiova 1-0
  • UTA–Sepsi OSK 2-1
  • Galaci Oțelul–Petrolul Ploiești (szombat, 17 óra)
  • Dinamo–Rapid (szombat, 20 óra)
  • Hermannstadt–FC Botoșani (vasárnap, 14 óra)
  • Poli Iași–Kolozsvári Universitatea (vasárnap, 17 óra)
  • Craiovai Universitatea–FCSB (vasárnap, 20 óra)
  • Kolozsvári CFR–Voluntari (hétfő, 20 óra)
16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?