Roland Garros: Marozsán Fábián egy lépéssel közelebb került a főtáblához

Fotó: Agerpres/EPAMarozsán Fábián bejutott a második fordulóba hétfőn a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjében.

A világranglistán 115. játékos - aki egy hete legyőzte a friss világelső Carlos Alcarazt Rómában - a 11-es pálya második mérkőzésén a 246. helyen álló Li Tuval csapott össze. Az ausztrál rivális 2014-ben egyszer már vissszavonult, de 2020-ban újrakezdte pályafutását.

A 23 éves magyar remek alapütésekkel 4:3-nál vette el először Tu adogatását, majd gond nélkül kiszerválta a 33 perces szettet. A folytatás valamivel szorosabb gémeket hozott, mígnem 4:4-nál sikerült ismét brékelni a 26 éves adelaide-i teniszezőt, a többi pedig már "formaság" volt. A találkozó csupán 1 óra 15 percig tartott.    

Marozsán ellenfele a második fordulóban a kínai Sang Csün-cseng (200.) vagy az uruguayi Pablo Cuevas (551.) lesz. 

Marozsán Fábián az elmúlt hetek legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy az olasz fővárosban élete első ATP-főtábláján legyőzte Carlos Alcarazt, aki vereségétől függetlenül visszavette az éllovas pozíciót Novak Djokovicstól. A 23 éves magyar játékos a 135.-ről a 115. helyre jött fel, mögötte a Roland Garroson szintén selejtezős Piros Zsombor a 125. Az élbolyban az olasz fővárosban a 20., de salakon az első trófeáját megszerző orosz Danyiil Medvegyev már a második az ATP-rangsorban, Djokovics pedig a harmadik.   

A férfiaknál a másik magyar, Piros Zsombor (125.) kedden a német Dominik Koepferrel (102.) csap össze, míg a kvalifikáció női mezőnyében Jani Rékára (154.) szintén kedden a dél-koreai Szu Dzseong Dzsang (116.) vár.

A selejtezőből három győzelemmel lehet feljutni a főtáblára, melynek küzdelmei vasárnap kezdődnek meg. Az elitmezőnyben Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna egyéniben és párosban is szerencsét próbál, míg Babos Tímea párosban indul.

Rolad Garros, selejtező, 1. forduló
Marozsán Fábián (25.)-Li Tu (ausztrál) 6:3, 6:4

Kapcsolódók

Kimaradt?