Roland Garros: Simona Halep nehezen ugyan, de vette az első akadályt

Simona Halep három szettben, 6:4, 1:6, 6:1-re legyőzte kedd este a német Nastasja Schunkot, és ezzel bejutott a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) női egyes versenyének második fordulójába.

A világranglista 19. helyén álló román teniszezőnek nem volt könnyű dolga a selejtezőből érkezett 18 éves ellenfelével szemben, aki jelenleg 165. a világranglistán, de sokkal jobb játékot mutatott, mint amit a helyezése sugall.

Schunk erőteljesen kezdett, el is húzott 3:0-ra, Halepnek azonban sikerült felvennie a ritmust, és végül 6:4-re nyerte az első szettet.

A második játszmában hibát hibára halmozott a román, miközben német ellenfelének minden összejött, így utóbbi nyerte a második felvonást 6:1-re.

A döntő szett első adogatását még nehezen hozta Halep, két bréklabdát kellett kivédenie, a játszma további része viszont már nem igazán hozott kiegyenlített játékot, Halep elhúzott 5:0-ra, majd 6:1-re nyert.

Simona Halep 2018-ban megnyerte a francia nyílt teniszbajnokságot, 2014-ben és 2017-ben pedig a döntőig jutott. Tavaly sérülés miatt kihagyta a párizsi Grand Slam-tornát.

Az idei második fordulóban a kínai Csin-ven Cseng (WTA-74.) lesz az ellenfele, akivel másodszor találkozik idén a melbourne-i Summer Set 1 torna után. Azt a mérkőzést könnyedén, 6:3, 6:2-re nyerte a román teniszező.

Halephez hasonlóan bejutott a Roland Garros második körébe Sorana Cîrstea és Irina Begu is, Gabriela Ruse, Ana Bogdan, Irina Bara és Mihaela Buzărnescu azonban már a nyitófordulóban búcsúzott a tornától.

Roland Garros, női egyes, 1. forduló
Ka. Plísková (cseh, 8.)–Andrianjafitrimo (francia) 2:6, 6:3, 6:1
Cornet (francia)–Doi (japán) 6:2, 6:0
Collins (amerikai, 9.)–Tomova (bolgár) 6:0, 6:4
Ostapenko (lett, 13.)–Bronzetti (olasz) 6:1, 6:4
Krunics (szerb)–Rakimova (orosz) 6:4, 6:3
Volynets (belga)–Golubic (svájci) 6:2, 2:6, 6:1
Alekszandrova (orosz, 30.)–Minnen (belga) 7:5, 6:3
Ribakina (kazah, 16.)–Rus (holland) 6:1, 5:7, 6:2
Garcia (francia)–Townsend (amerikai) 6:3, 6:4
Begu (román)–Paolini (olasz) 4:6, 6:1, 7:6 (10–5)
Keys (amerikai, 22.)–Kalinszkaja (orosz) 6:3, 3:6, 6:4
Rogers (amerikai)–Martincová (cseh) 6:4, 6:3
Serif (egyiptomi)–Kosztyuk (ukrán) 6:3, 7:5
Putyinceva (kazah)–Bara (román) 6:3, 6:1
Kalinyina (ukrán)–Baptiste (amerikai) 5:2-nél Baptiste feladta
Giorgi (olasz, 28.)–Csang Suaj (kínai) 3:6, 6:2, 6:2
Pegula (amerikai, 11.)–Vang Csiang (kínai) 6:2, 6:4
Juvan (szlovén)–Szelehmetyeva (orosz) 7:5, 7:6 (7–4)
Zidansek (szlovén, 24.)–Liu (amerikai) 6:2, 6:2
Brengle (amerikai)–Buzarnescu (román) 6:1, 6:2
Badosa (spanyol, 3.)–Ferro (francia) 6:2, 6:0
Halep (román, 19.)–Schunk (német) 6:4, 1:6, 6:1
Kaszatkina (orosz, 20.)–Sramková (szlovák) 6:2, 6:0
Szabalenka (fehérorosz, 7.)–Paquet (francia) 2:6, 6:3, 6:4

Kapcsolódók

Kimaradt?