Paralimpia: Negyeddöntőig jutott a szatmárnémeti születésű Osváth Richárd

A magyar színekben versenyző kerekesszékes vívó a német Schmidtől kapott ki második asszójában, később pedig japán ellenfelétől is vereséget szenvedett.

Eddig három paralimpián vett részt a szatmárnémeti születésű Osváth Richárd, aki kerekesszékes kardvívásban mérte össze erejét versenytársaival kedd délután. A magyar színekben induló 39 éves sportoló korábban három ezüstöt és egy bronzot nyert a játékokon.

Fotók forrása: Osváth Richárd Facebook-oldala

Osváth a hétfői versenyt magabiztos győzelemmel kezdte a brazil Damasceno ellen, az viszont várható volt, hogy a német Maurice Schmidttel szemben már nehezebb dolga lesz. Az asszó elején lemaradt ellenfelétől és nem tudta őt utolérni. Veresége után még nem ért számára véget a versenyzés, ugyanis a vigaszágon még folytathatta a bronzért való küzdelmet, de 15–11-re kikapott a japán Kano Sintarótól, így nem maradt több esélye dobogóra állni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?