Öt éremmel tér haza a Góbék csapata a budapesti teqball-szupertornáról

Fotók: Góbe Teqball Team/FacebookKét aranyat, két ezüstöt és egy bronzot szereztek a székelyudvarhelyi teqball csapat játékosai az év egyik legfontosabb eseményeként számon tartott magyarországi World Series versenyen.

A kínai nagytorna után ismét fontos eseményt szervezek a teqballosok mezőnyében, amelynek ezúttal Budapest adott otthont. Ahogy várható volt, ismét remekeltek a székelyudvarhelyi Góbék Teball Team versenyzői a többnapos megmérettetésen. Mindhárom kategóriában sikerült érmet szerezniük vasárnap, a vegyespárosban ráadásul házidöntőt játszhattak, ugyanis Györgydeák Apor és Barabási Kinga klubtársukkal a lengyel Marek Pokwappal és partnerével Alicja Bartinckával szemben szerezte meg az aranyérmet.

Barabási női párosban is hasonlóan sikeres tornát tudhat maga mögött, ott a moldovai Viorica Tonu oldalán hódította el a trófeát, magyarországi kettőst legyőzve a döntőben.

Kemény összecsapást hozott a férfi páros fináléja, ahol Györgydeák Blázsovics Ádám oldalán állt az asztal mögé. Végül három játszmában kikaptak a hazai pályán játszó Odnoga Mátyás és Bakó Ádám kettősétől, így az ezüstérmet szerezték meg. A Góbék ötödik dobogós helyezése Pokwaphoz köthető, aki lengyel társával, Duszakkal megnyerte a bronzmérkőzést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?