Női kézilabda BL: a Győr két góllal kikapott az elődöntőben

A Győri Audi ETO KC 37-35-re kikapott a legutóbbi két kiírásban diadalmaskodó norvég Vipers Kristiansand együttesétől a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

A két együttes hetedszer találkozott egymással a BL-ben, ezt megelőzően a magyar csapat négyszer, a norvég kétszer győzött. A tavalyi döntőt éppen ez a két csapat játszotta az MVM Dome-ban: akkor 33-31-re kerekedett felül a norvég gárda, amely a szovjet Szpartak Kijev, az osztrák Hypo Niederösterreich és a Győr után negyedik csapatként célozta meg most a sorozatban elért három BL-sikert.Fotó: MTI/Illyés Tibor

A négyes döntő első gólját Stine Oftedal révén a győriek szerezték. A gyors és helyenként kapkodó játékot jellemezte, hogy hat perc elteltével mutatta be az első védést Sandra Toft. A szoros, egy-két gólos különbségről a Vipers tudott elmozdulni, és mivel a 11. percben négygólos előnyt alakított ki (9-5), időt kért a győriek idény végén távozó vezetőedzője, Ambros Martín.

A játék képében nem hozott változást a játékmegszakítás, a kristiansandi alakulat gyors és pontos támadásbefejezéseivel tartotta a különbséget, az első félidő utolsó hat percére pedig úgy fordultak a felek, hogy a Vipers 20-13-as előnyét mutatta az eredményjelző. Eközben egyre intenzívebbé vált a szurkolás a nézőtéren, melynek jelentős része zöldben pompázott a győri és ferencvárosi drukkerek jóvoltából, utóbbiak is a hazai riválist támogatták ezen a találkozón. A szünetig hétszer eredményes Oftedal vezérletével mínusz négyre is visszazárkózott a kisalföldi klub, amely a pihenőre ötgólos hátránnyal vonulhatott.

A fordulást követően lassult a játék, a norvégok ebben a periódusban nem tudtak sorozatban gyorsan könnyű helyzeteket kialakítani, a lehetőséggel élve a határozottabban kézilabdázó ETO a második félidő derekára háromgólosra olvasztotta a különbséget (26-29). A záró öt perchez közeledve kettős emberhátrányban is betalált a Győr és nem engedte ellépni riválisát, így kiélezett végjáték következett. Az utolsó percben emberelőnyben egygólosra faragta lemaradását a magyar csapat, azonban a Vipers is be tudott találni, ezzel biztosította fináléba jutását. A Győr - 2021 után ismét - a harmadik helyért léphet pályára.

Oftedal 11 találatával lett a mérkőzés legeredményesebb játékosa, Ana Gros kilenc gólt szerzett. A Vipersből Jamina Roberts nyolc, a tavalyi négyes döntő legértékesebb játékosának megválasztott Markéta Jerábkova hét kísérletét értékesítette. A kapusok közül Amandine Leynaud hat, Sandra Toft négy védést mutatott be, a túloldalon Katrine Lunde 11, Sofie Börjesson egy lövést védett.

Kapcsolódók

Kimaradt?