Nemzetek Ligája: Háromgólos győzelem Cipruson, őrzi hibátlan mérlegét a román csapat

Már az első félidőben eldöntötték szombati mérkőzésüket a trikolórók, továbbra is magabiztos teljesítménnyel vezetik csoportjukat.

Mircea Lucescu labdarúgó-válogatottja jól kezdett a Nemzetek Ligája C divíziójában, Koszovót idegenben, Litvániát pedig hazai környezetben győzte le, így a csoport első helyéről várhatta a szombati, Ciprus elleni találkozót.

A larnacai stadionban több ezer román drukker szurkolt a trikolóroknak, teljesen háttérbe szorítva a hazai tábort. Ennek ellenére váratlanul bátor játékkal ugrottak neki a vendégeknek a ciprusiak, az első percekben többször is betörtek a tizenhatoson belülre, a lendületük azonban nem tartott sokáig. Hamar átvették a románok a kezdeményezést, az első negyed órát követően pedig sikerült is gólt szerezniük, kreatív csapatjátékot követően Denis Man lőtt a ciprusi kapuba.

Fotó: Románia labdarúgó-válogatottjának Facebook-oldala

Nem sokkal a vezetés megszerzése után tizenegyeshez jutottak a románok, amelyet Mihăilă harcolt ki Laifisszel szemben. A büntetőt Răzvan Marin magabiztosan zúdította a bal felső sarokba, esélyt sem hagyva a kapusnak.

Egyáltalán nem jelentett gondot a román csapatnak a támadásépítés a folytatásban sem, csak idő kérdése volt, mikor érkezik meg a harmadik gól. Erre a 37. perc adta meg a választ, ekkor Drăgușin érkezett pontosan Stanciu remek beadására és közvetlen közelről hálóba fejelte a labdát. Magabiztos előnyben vonulhattak szünetre a trikolóról, nehéz volt elképzelni bármilyen fordulatot a második félidőben.

Továbbra is nyomás alatt tartották Drăgușék a ciprusiak kapuját, időnként nagyobb helyzeteket kialakítva, ezek viszont a korábbiakkal ellentétben kimaradtak. Idővel a hazaiaknak is sikerült jobban kibontakozni, és eljutni néhány próbálkozásig.

Fotó: Románia labdarúgó-válogatottjának Facebook-oldala

Biztos előnyük tudatában érezhetően visszavettek a tempóból a románok, ezzel együtt továbbra is benne volt gól a játékukban. A meccs végéhez közeledve hálóba is juttatták a labdát, de ezt a találatot les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Lucescu szövetségi kapitányként elmondhatja magáról, hogy visszatérése óta mindhárom meccsén három gólt szerzett a csapata, ami rendkívül ígéretes mutatónak tűnik a jövőre nézve. A csoport korábbi mérkőzésén Koszovó 2–1-re legyőzte Litvániát és feljött a második helyre a négyesben.

Ciprus–Románia 0–3 (0–3)

AEK Aréna, Larnaca

Vezette: S. Stegemann (Németország)

Gólszerzők: Denis Man (16.), Răzvan Marin (25.), Radu Drăgușin (36.).

Sárga lapok: I. Kuszulosz (11.), K. Laifisz (24.), G. Kasztanosz (31.), P. Szotiriu (63.) illetve N. Bancu (41.), D. Man (45+6.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?