Nem bojkottálják az olimpiát, de Párizs polgármestere nem látja őket szívesen

Soha nem fogjuk bojkottálni az olimpiai játékokat, mindig támogatni fogjuk a sportolóinkat – jelentette ki Sztaniszlav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) elnöke. Az egykori vívó hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) feltételeit továbbra is törvénytelennek, igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartják.

Ismeretes ugyanis, hogy a NOB korábban úgy határozott, hogy orosz sportolók kizárólag semleges színekben, és egyéni sportágakban versenyezhetnek majd Párizsban. Oroszországot az Ukrajna elleni háború miatt szankcionáltak, olimpiai bizottságának tagságát is felfüggesztették, a NOB pedig azokat az orosz sportolókat sem fogadja majd az ötkarikás játékokra, akik aktívan támogatják az Ukrajna elleni háborút, vagy szerződésben állnak az orosz hadsereggel – emlékeztetett a Reuters.

Az ötkarikás játékok egyik posztere | Fotó: a párizsi olimpia hivatalos Facebook-oldala

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere nem is láttja őket szívesen. „Jobb szeretném, ha nem jönnének. Nem tehetünk úgy, mintha az orosz invázió Ukrajnában nem létezne (…) Nem tehetünk úgy, mintha Putyin nem lenne egy diktátor, aki az egész Európát fenyegeti” – mondta a héten egy a Reutersnek adott interjúban. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Izrael szankcionálása a gázai-helyzet kapcsán kizárt, mert Izraelben „demokrácia van”.

Az izraeli sportolók ötkarikás részvételét valóban nem korlátozta a NOB, az oroszok ugyanakkor már lassan megszokják, hogy semleges színekben kell szerepelniük, hiszen korábban sportolóik rendszerszintű doppingolási ügye nyomán kaptak hasonló büntetést.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?