Nem kap meghívót a párizsi olimpiára Oroszország és Fehéroroszország

A jövő évi ötkarikás játékokra a közép-amerikai Guatemalát sem hívják meg, adta hírül a 444.hu.

Nem kap meghívót a jövő évi, párizsi olimpiára Oroszország, Fehéroroszország és Guatemala, döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csütörtökön. A formális meghívó hiánya egyelőre nem jelenti a három ország sportolóinak teljes kizárását a játékokról, semleges színekben rajthoz állhatnának.Illusztráció: Facebook/Paris 2024

A NOB halogatja a döntést a fehérorosz és orosz sportolók részvételéről. Néhány nappal a háború kirobbanása után azt sürgette a nemzetközi sportági szakszövetségeknél, hogy zárják ki a sportolókat, a hivatalos személyeket, valamint az orosz és fehérorosz, valamilyen esemény házigazdájának jelölt városokat. Március 28-án a végrehajtó bizottság azt javasolta, hogy a sportági szövetségek csak semleges státuszban engedjék vissza az orosz és fehérorosz sportolókat, és csak azokat, akik nyilvánosan nem emeltek szót az ukrajnai háború mellett, illetve nem állnak kapcsolatban a fegyveres erőkkel, illetve nemzetbiztonsági szervekkel.

A szervezet csütörtöki közleményében úgy fogalmazott, hogy „a NOB a megfelelő pillanatban, saját belátása alapján hozza majd meg az erre vonatkozó döntést anélkül, hogy kötve lenne a korábbi olimpiai kvalifikációs versenyek eredményeihez.”

Kapcsolódók

Kimaradt?