Átveréssel indiai fiatalokat toboroznak Oroszországba, majd az ukrán frontra viszik őket

Közösségi oldalakon és a YouTube videómegosztón keresztül toboroztak érdeklődőket Indiában „jól fizető oroszországi munkára”, majd a jelentkezőket az ukrajnai frontra vitték. Indiában egy ilyen toborzó csoportot vettek őrizetbe. A vádak szerint az embercsempészek legalább 35 személyt szerveztek be az orosz hadseregbe, közülük húszan pedig még mindig a fronton lehetnek, írja a Világgazdaság az MTI alapján. A Digi24 arról számol be, hogy hét indiai fiatalember az X-en közzétett videójában, ahol katonai zubbonyokban láthatók, az indiai hatóságok segítségét kérik, hogy szabadítsák ki őket Oroszországból, ahol csalás és zsarolás révén besorozták őket.

Az indiai hatóságok több embert őrizetbe vettek olyan embercsempész-hálózathoz való tartozás gyanújával, mely jól fizető oroszországi munkát ígérve valójában az orosz hadsereg ukrajnai háborújához toborzott embereket. A tájékoztatás szerint az indiai központi nyomozóiroda (CBI) emberei 13 körzetben tartottak razziát és többeket kihallgattak. Megállapították továbbá, hogy az emberkereskedők elsősorban a közösségi oldalakon, illetve a YouTube videómegosztón keresztül toboroztak érdeklődőket „jól fizető oroszországi munkára”. A jelentkezőket azonban, akaratuk ellenére, az ukrajnai frontra szállították – emelték ki a közleményben, hozzátéve, hogy már legalább 35 ilyen esetről tudnak.

Azt állítják, őket is átverték és besorozták |Fotó forrása: képernyőmentés/X (Twitter)A gyanúsítottak közül a CBI négy embert nevezett meg, köztük egy dubaji székhelyű munkaközvetítő cég tulajdonosát, Faiszal Hánt. Maga Hán az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, tavaly novemberben és decemberben 16 indiai állampolgárnak segített Oroszországba jutni, ám miután megtudta, hogy klienseit a frontra szállítják, „véget vetett a közvetítésnek”. Az indiai külügyminisztérium korábban azt közölte, körülbelül húsz, a fronton ragadt indiairól tud.

India törekszik

Újdelhi februárban erősítette meg, hogy indiai állampolgárokat is alkalmaznak az orosz hadseregnél bizonyos „támogatói munkakörökben”, hozzátéve, hogy az érintettek mielőbbi leszerelésére törekszik. Kiemelték: India moszkvai nagykövetsége már több alkalommal próbált közbenjárni az orosz hatóságoknál annak érdekében, hogy idő előtt váljanak meg az indiai munkavállalóktól. „Minden indiai állampolgárt figyelmeztetünk, hogy kellő óvatossággal járjon el, és maradjon távol a konfliktustól” – közölte februárban a tárca.

Ünnepelni, munkát keresni mentek: besorozták őket

A Digi24 arról számol be, hogy egy indiai fiatalokból álló csoport, akik az új évet Oroszországban ünnepelték, Ukrajnában, a fronton kötöttek ki, a donyecki régióban Az általuk rögzített videóüzenet szerint, amelyben az indiai kormány segítségét kérik, rászedték őket, így írták alá a sorozási papírokat, miután egy utazási iroda vízum nélkül Fehéroroszországba vitte őket, ahol elfogták és visszaszolgáltatták őket az orosz hatóságoknak. Ezek után kerültek frontvonalba.

A Pandzsabból és Haryanából származó fiatalemberek az X-en (korábban Twitter) közzétett videón orosz katonai kabátot viselnek, egy koszos szobában összebújva. A 19 éves Harsh a haryanai Karnalból rögzíti a videóüzenetet, amelyben elmagyarázza helyzetüket, és segítséget kér.

A férfiak állítólag december 27-én Oroszországba utaztak – hogy ott ünnepeljék az újévet – 90 napig érvényes vízummal, de aztán a szomszédos Fehéroroszországba is átmentek. „Egy ügynök felajánlotta, hogy elvisz minket Fehéroroszországba... nem tudtuk, hogy vízumra van szükségünk. Amikor elmentünk Fehéroroszországba (vízum nélkül), az ügynök több pénzt kért tőlünk, majd magunkra hagyott. A rendőrség elfogott, és átadott az orosz hatóságoknak, akik aláíratták velünk a dokumentumokat” – mondja Harsh a videóban. „Most (az oroszok) arra kényszerítenek minket, hogy harcoljunk az Ukrajna elleni háborúban” – tette hozzá.

Harsh családja az NDTV-nek elmondta, hogy a fiatalember külföldön keresett munkát. „A fiam december 23-án ment külföldre. Munkát keresett, és Oroszországban elkapták, elvették az útlevelét. Elmondta, hogy orosz katonák fogták el, akik tíz év börtönnel fenyegették meg és besorozták. Azt mondta, hogy katonai kiképzésre kényszerítették” – állította az édesanya. „Azt akarom, hogy a kormány biztonságban hozza haza a fiamat” – fordult az indiai kormányhoz az anya. Harsh testvére azt állítja, hogy gyorstalpaló kiképzést kapott és a donyecki régióba küldték a fivérét. „Nehéz megmondani, hogy sokáig életben marad-e” – mondta Harsh testvére.

A múlt hónapban az indiai kormány közölte, hogy tudomása van arról, hogy néhány állampolgáruk belekeveredett Oroszország Ukrajna elleni háborújába, és közölte, hogy együttműködik moszkvai partnereivel a szabadon bocsátásuk elősegítése érdekében. Állítólag sok indiainak munkát ígértek, aztán nyomást gyakoroltak rájuk, hogy jelentkezzenek katonának. Úgy tudják, félrevezető fordításokat kaptak a dokumentumokról, és katonai kiképzésre kényszerítették a férfiakat, majd a frontra küldték őket, írja a Digi24.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?