Miami Nagydíj – Verstappen diadalmaskodott Miamiban

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1 történetének első Miami Nagydíját vasárnap, és ezzel 19 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben élen álló és most másodikként végző Charles Leclerc-rel, a Ferrari monacói pilótájával szemben.

A 24 éves Verstappennek ez volt az idei harmadik, és pályafutása 23. futamgyőzelme.

Fotó forrása: F1/Twitter

Leclerc mögött csapattársa, a spanyol Carlos Sainz Jr. végzett harmadikként.

A rajtot a pole pozícióból startoló Leclerc mellett Verstappen kapta el a legjobban, a holland címvédő az első kanyarban határozott manőverrel megelőzte Sainzot, és feljött másodiknak Leclerc mögé. Verstappen nem sokat késlekedett, közel maradt az élen száguldó ferraris riválishoz, majd a kilencedik kör elején viszonylag simán meg is előzte, így az élre állt.

Leclerc a folytatásban nem tudta tartani Verstappen tempóját, körről körre nőtt a hátránya, mígnem a 24. körben a boxba hajtott kerékcserére. A Red Bull sem várt sokáig, két körrel később Verstappent is kiállt új abroncsokért, majd jött friss gumikért Sainz a Ferrarihoz, a negyedik Sergio Pérez pedig a Red Bullhoz.

A kerékcserék után visszaállt a korábbi sorrend, az élen Verstappen száguldott nagyjából 7,5 másodperces előnnyel a második Leclerc-rel szemben, Sainz a harmadik pozícióban már csaknem 20 másodperccel maradt el az első helyezettől.

A 41. körben Lando Norris (McLaren) és Pierre Gasly (Alpha Tauri) ütközésének következtében a pályára kellett hajtania a biztonsági autónak, Norris versenygépét ugyanis menteni kellett. A korábban kialakult különbségek eltűntek, a mezőny felsorakozott a Safety Car mögött, amely a 47. körben hajtott a boxutcába és engedte útjukra a versenyzőket.

Az újraindításnál Verstappen megőrizte a vezető pozíciót, de Leclerc közel tudott maradni hozzá, miközben Pérez a harmadik helyért Sainzot támadta. Mind a győzelemért, mind pedig a dobogó alsó fokáért nagy küzdelem kezdődött, de végül maradt a sorrend.

A világbajnoki idény két hét múlva folytatódik a Spanyol Nagydíjjal Barcelonában.

Kapcsolódók

Kimaradt?